Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Szekeres József: Nagy-Budapest kialakulásának előzményei 269-314

wolffisták nem vágytak különösebben a főleg munkáslakta peremövezet fővároshoz való csatolására, különösen azután, hogy az 1922. évi nemzetgyűlési választásokon a baloldali pártok a fővárosban majdnem 200 ezer szavazattal a 25 nemzetgyűlési mandátumból 16-ot szereztek meg." Joggal tételezték fel, hogy a munkáslakta többségű peremövezet Budapesthez csatolását követően hatalmi bázisuk tovább szűkülne. Véleményüknek eléggé egyértelműen hangot is adtak. Az 1925. évi községi választásokat követően, amikor is Wolffék kompromisszumra kényszerültek a főváros feletti uralom gyakorlásában Bethlen István miniszterelnök városi pártjával, már együttesen utasították el az évtized fordulóján újra felerősödött egyesítési terveket.^" A saját hatalmi bázis töretlen megőrzésének célján túl, gazdasági okai is voltak a városvezetőség elutasító magatartásának. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke egy előadásában így jellemezte ezt az időszakot: „Budapest székesfőváros és környéke közös érdekeinek megoldása helyett jelentéktelenebb kérdések jutottak előtérbe; a székesfőváros és kömyéke közületei az ellentétekből származó harcokkal töltik az időt. Ezek a harcok különösen a városi vám, a közlekedési árproblémák, a fogyasztási adó és a piac körül összpontosulnak."^' A legélesebb ellentétek a városi vám ügyében alakultak ki.^* A főváros vámszedése a területére beszállított áruk után középkori eredetű volt. A városi vám beszedése a főváros határán húzódó vámvonalon elhelyezett vámsorompóknál, illetve vámházaknál történt. 1923-ban az a változás következett be, hogy a beszállított áruk után egyben ki kellett fizetni az akkor bevezetett fogyasztási adótételt is. A főváros vezetősége a városi vámvonal szükségességét és a vámtételek nagyságát vitató észrevételekkel szemben elutasítólag válaszolt, hangoztatva, hogy az évi 6-9 millió pengős bevételi forrásról nem mondhat le. Azzal is érveltek, hogy a fővárosi vám révén lehetséges a kedvező budapesti nagyvárosi fogyasztópiac fenntartása. A vámtételek emelését a forgalom csökkenésével indokolták. A fogyasztási adók fővárost illető része évente 12-13 millió pengővel gyarapította Budapest pénzbevételeit. A Pest környéki települések a fővárosban vásárló lakosaik után - bizonyos előre megállapított kulcs alapján - szerettek volna részesedést kapni. A városvezetés álláspontja e témakörben is elutasító volt. A kereseti adószedés vonatkozásában is a fővárosra nézve kedvező helyzet alakult ki. A kereseti adót a munkáltató vonta le a dolgozók fizetéséből és utalta át az adóhivatalnak. Ha egy munkáltatónál 50 főnél több olyan munkavállaló dolgozott, akik nem fővárosiak voltak, akkor lehetőség állt fenn arra, hogy az illetékes lakóhely kérje az érintett munkavállalók kereseti adójának átutalását. Miután Pest környékéről több mint 30 ezer dolgozó járt be budapesti munkahelyekre, érthetően nem kis összegről volt szó. A probléma abban jelentkezett, hogy az egy helységből származó munkavállalók általában 50 főnél kisebb csoportban dolgoztak egy munkaadónál. Emiatt a peremövezeti települések elestek az őket illető adóbevételektől. Azt a kérést, hogy töröljék el a létszámhatárt és valamennyi peremövezeti dolgozó után levont kereseti adót utalják át lakhelyük igazgatásához, azzal vetették el, hogy annak végrehajtása óriási adminisztrációt igényelne. A főváros kereseti adóbevételei 14-20 millió pengő körül alakultak. A Pest környéket sújtó adótételek között említendő a liszt- és húsforgalmi adó is, amely évente 6-7 millió pengő körül váltakozott. Számottevő bevételt biztosított a főváros számára a közlekedési adó, amelyet a jegyek árába beépítve a közlekedési eszközökön szedtek be az utazóktól és fizettek be a vállalat székhelye szerinti adóhivatalnak. 1923-tól a legnagyobb közlekedési vállalatok a főváros tulajdonában lévő BSZKRT érdekkörébe kerültek. A BSZKRT és érdekeltjei hálózata a peremövezetre is kiterjedt, különösen 1932-től, amikor a főváros a BSZKRT részére átadta az elővárosi vasutat is. A peremövezeti városok a közlekedési vállalatok által fizetett ún. területhasználati díjon kívül még a közlekedési adó arányos részére is igényt tartottak. 290