Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika 1894-1906 219-247

1906 első hónapjaiban végletesen kiéleződött a kormány és a főváros közötti ellentét az önként befizetett adók kérdésében. Miután a lavírozás lehetősége megszűnni látszott, Márkus főpolgármester és Halmos polgármester távozott posztjáról, a kormány pedig, az országgyűlés február 19-i feloszlatásával úgyszólván egyidejűleg, királyi biztost rendelt a főváros élére Rudnay Béla rendőrfőkapitány személyében. Az összeütközés során, kiváltképp a királyi biztossal szemben követendő taktika kérdésének éles felvetődésével, a városházán gyakorlatilag bekövetkezett az ellenzéki koalíció nyílt felbomlása. Polónyiék és a szabadpolgári párt az ellenállásnak az intranzingens ellenzéki vármegyékben tapasztalható - inkább csak látványos, mintsem bármi érdemleges eredményt hozó - jelenségeit szerették volna viszontlátni a fővárosban. Követelték az önkormányzati testületek működésének felfüggesztését, sőt, a feloszlatás kiprovokálásától sem riadtak volna vissza. Vázsonyi az autonómia megőrzését helyezte előtérbe, és ebből, óhatatlanul is, a régi 67-es beállítottságú közgyűlési többséggel való együttműködés következett, amely ugyanezen törekvés jegyében manőverezett egyre kétségbeesettebben. A törzsfőnökök egyre inkább a koalíció 67-es számya, főképp az Alkotmánypárt felé igyekeztek tájékozódni, különösen miután a Fejérváry-féle Haladó Párt kísérletének eredménytelensége nyilvánvalóvá vált. A válságot lezáró, a koalíció és az uralkodó közötti áprilisi paktumban Vázsonyi kezdetben politikájának igazolását látta, mivel azt - sokakkal együtt - úgy értelmezte, hogy annak lényegét a választójog azonnali széles körű kiterjesztése jelenti. Árra számított, hogy a választások után azonnal az általános választójog (vagy a választójog ilyen cím alatt meghirdetett széles körű kiterjesztése) kerül napirendre, és a választójogi törvény gyors megalkotását azonnal új választások követhetik. A választásokon Vázsonyi a Terézvárosban ellenjelölt nélkül, a koalíció által hivatalosan támogatott jelöltként lett képviselő. Rajta kívül a Demokrata Párt színeiben Leitner Adolf, a Központi Demokrata Kör ügyvezető társelnöke Miskolcon, Bródy Ernő pedig Nagyszőlősön jutott mandátumhoz. Ennek ellenére hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Vázsonyi befolyása a kormányzati tevékenység irányvonalára semmivel nem lesz nagyobb mint, korábban. A Függetlenségi Párt soraiban a választási kampány és a győzelmet követő eufória idején elharapódzó konzervatívnacionalista hangulat, a lappangó antiszemitizmus és Budapest-ellenesség félreérthetetlen felszínre törésének számos megnyilvánulása tovább mélyítette a már a válság napjaiban is érzékelhető szakadékot Vázsonyi és a koalíció zöme között. A választójogi ígéretekkel kapcsolatos halogató magatartás pedig végképp lehetetlenné tette a szoros együttműködés fenntartását. A választások eredményei a törzsfőnökök számára komoly figyelmeztetést jelentettek, arra nézve, hogy kipróbált választási apparátusaik az új helyzetben nem működnek kellő hatékonysággal, jelöltjeik a Lipótváros kivételével vereséget szenvedtek. Ezzel több évtizedes hagyomány tört meg. Különösen nagy feltűnést keltett a VII. kerületi eredmény, ahol az Ehrlichék által alkotmánypárti színekben indított Márkus József, a lemondott főpolgármester maradt alul a függetlenségi Barabás Bélával szemben. Márkus a választás előtt maga nyilatkozott úgy, hogy itt nem is annyira a képviselő személye, mint inkább a városi klikk uralmának megtörése vagy fennmaradása a tét. A választás után már óvatosságra intette azokat, akik halotti tort ültek az Ehriich-klikk fölött." Az mindenesetre a közgyűlési többség frontemberei számára is világos volt, hogy az általános választójog küszöbön állónak véU korszakában a hagyományos kerületi politikai csoportokra, és a választók meghatározott körének ezeken keresztül történő mozgósítására épülő rendszer nem biztosítja a politikai túlélést. Jelentősen növelte az aggodalmat körükben, hogy az év végén törvényhatósági választás is esedékes volt. Tavasszal még mindenki arra számított, hogy a főváros országgyűlési mandátumai után a törvényhatósági helyeket is a kormányra került volt ellenzék fogja elhódítani, bármilyen törvény alapján tartsák is a választást. 239