Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Vázsonyi Vilmos és a budapesti várospolitika 1894-1906 219-247

Országosan is jelentős párt kiépítése nem sikerült, de Vázsonyi mindenképpen a korábbinál jóval szélesebb politikai háttérrel képviselhette 1897-ben kialalakított községi programját a közgyűlésen. Leghatározottabb ellenállásba a törzsfőnöki uralom intézményi alapjainak aláásását szolgáló célkitűzései ütköztek. 1899. decemberében azért indított akciót, hogy a törvényhatósági választójog az országgyűlésivel váljék azonossá, azaz szűnjön meg a választók külön összeírása. Bár ekkor már az általános választójog híve volt, ettől a részleges reformintézkedéstől, amelyet az adott politikai helyzetben is keresztülvihetőnek gondolt, a törzsfőnöki uralom egyik legerősebb tartópillérének, a választói közönynek a megtörését remélte. Erre vonatkozó indítványát a tanács is támogatta, rámutatva, hogy elsősorban a kifogásolt törvényszakasznak tulajdonítható, hogy az 1897. évi 36 ezer országgyűlési választójogosultból a községi névjegyzékbe csak 22,5 ezer vétette fel magát.^* A javaslatot a közgyűlés Heltai Ferenc előzetes szervezkedése nyomán, minden vita, vagy nyíltan megjelenített ellenvélemény nélkül, 86:68 arányban elutasította" Az indítvány újabb benyújtásakor, február 28-án Polónyi azt éppen a demokrácia szempontjából minősítette aggályosnak, mondván, hogy ennek folytán a virilisták közé a főváros ügyeitől addig távol maradó nagybirtokosok, arisztokraták kerülnének be, kiszorítva onnan az alacsonyabb jövedelmű kategóriákat. A reform tehát csak a virilizmus eltörlésével összekapcsolva lenne elfogadható, de mivel erre lehetőség nincs, maradjon minden a régiben. Az újabb szavazáskor 2l-re olvadt le Vázsonyi támogatóinak száma.'* A választójog kérdésében a közgyűlés zöme osztotta Heltai álláspontját, aki Perczel Dezső belügyminiszter számára a fővárosi törvény módosítása tárgyában írt 1899. évi elaborátumában a községi választójog kiterjesztése ellen foglalt állást. (E nézetét utóbb azzal egészítette ki, hogy a közgyűlés bizonyos hányadának egy általános választójogi kúria általi megválasztását elfogadhatónak tartaná.^') A kialakult pénzügyi feszültségek mértékére a városatyákat az 1901. évi költségvetésről szóló tanácsi előterjesztés döbbentette rá, amely kétmillió korona feletti deficitet tartalmazott. A pénzügyi bizottság, majd a közgyűlés ezt jelentéktelen összegre faragta le, ezzel kezdődött el az átmeneti költségvetések sora. A költségvetési vitában Vázsonyi a közgyűlés működésének fő problémáját a „kerületi hazafiságban" jelölte meg, abban hogy „itt sohasem tettünk egyebet, mint tulajdonképpen csak jegyzőkönyvileg hitelesítettük a bizalmas kerületi értekezleteknek és egyéb konventikulumoknak határozatait."^'' A költségvetési vita nyomán támadt mozgást jó alkalomnak tartotta, hogy akciót indítson a 45-ös választmány feloszlatása, és a törzsfőnöki befolyás alól magukat emancipálni akaró bizottsági tagok kerületi kötöttségektől független tanácskozó fórumának megteremtése érdekében, amit a kifejezetten a kerületi és kerületközi értekezletek „ellenszervezetének" szánt. A „független" bizottsági tagok első értekezletére 1901. január 5-én kerüh sor 14 városatya részvételével. Vázsonyi itt javasolta, hogy kérvényezzék a belügyminisztemél a 45ös választmány, mint magának hatósági jogokat vindikáló törvénytelen testület feloszlatását. Többen ellene vetették, hogy ez önmagában semmit nem oldana meg, mivel a választmány csak kicsúcsosodása a kerületi klikkek rendszerének. Ettől a lépéstől ezért eltekintettek, kimondták viszont egy kerületi szervezettől független „városi párt" megalakításának szükségességét. Vázsonyi ez alatt nem szoros értelemben vett, program alapján álló pártalapítást értett, hanem független képviselők pártkeretek nélküli csoportosulását."' Az új szerveződés elleni fellépésre az adott alkalmat, hogy az összejövetelen az elnöklő Légrády Károly, a Pesti Hírlap főszerkesztője kifejtette: 28 évi közgyűlési múltja során soha nem tapasztalta, hogy valamely városatya a főváros érdekét a sajátja elé helyezte volna. Ez a szellem óhatatlanul kisugárzik a tisztviselői karra is, így nem csoda, ha „el van terjedve az a nézet, hogy egyik-másik tisztviselő - tisztelet a kivételnek - baksisokat fogad el." Légrádyt, a törzsfőnöki értekezleten kiosztott szereposztásnak megfelelően, Polónyi támadta meg a közgyűlésen a tisztviselők becsületének védelme címén (a bizottsági tagokkal kapcsolatban tett megjegyzéseiről természetesen nem tett említést). Légrády lojális nyilatkozata ellenére, amellyel inkább tompítani igyekezett az elhangzottak élét, a tanács rágalmazás címén bűn231