Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella: A Mátyás templom dekóruma : a nemzeti iskola formálói: a politika és a tudomány 173-218

hasznos volt, mert a frissiben keletkező pesti közönség nagy részének még ekkor is problematikus magának a „művészet"-nek az elfogadása, amit a klasszikus formák tekintélyének súlya kétségkívül elősegített. Ami pedig Schulek munkásságát illeti, övé az egyik kiemelten vitatott életmű a magyar művészetben. Sokan elismerik értékeit, tudományos módszereinek úttörő jellegét,'" de még senki sem fogott hozzá a Schulek-jelenség tudományos feldolgozásához. Jelen írásunkban főművének a Mátyás templomnak belső díszítését vizsgáljuk, mint a nagy egész önálló részét." A NEMZETI ISKOLA ÚTJA Vitruvius kifejezésével élve, a Mátyás templom „dekóruma" (mely „...az épület céljához illését, megfelelését'"^ jelenti), tökéletes, az eszme és a megjelenés összhangban van. A belső díszítés fő része, a legendáris festés az akkoriban már évtizedek óta központi művészeti értékkategóriaként kezelt ún. „nemzeti iskola" látványos kiteljesedése, a díszítés generális koncepciója ennek eszmerendszerén alapszik. Hogy a magyar művészet egy ilyen produktumra képes legyen, annak alapfeltételeit negyven évvel korábban néhány fiatal politikus-értelmiségi teremtette meg azzal a gesztussal, hogy megalakította a Pesti Műegyletet, a hiányzó művészeti élet megszervezésére. A fővárosi rangra aspiráló Pest-Budán az útnak induló képzőművészeti törekvéseknek a Műegylet adott formát, intézményi keretet, vagyis megteremtette a művészeti életet, amely nélkül egy európai főváros nem képzelhető el. Az egyesület működését évtizedeken át végigkísérte egy olyan „nemzeti iskola" megteremtésének szándéka, amelynek egész Európa előtt felmutatható kompozíciókat kell majd alkotnia. Problémát jelentett ugyan, hogy e „nemzeti iskola" kritériumai tisztázatlanok, sőt a kortársak megnyilatkozásainak elemzésekor úgy tűnik, e kifejezést valójában nem is művészeti fogalomként értelmezték, bár akként használták. A kezdeteknél, - de gyakran később is - elegendő volt, ha egy mű „hazánkfia" kezéből került ki. Ezt ne becsüljük le egy olyan régióban, ahol századok óta szinte csak idegenek látták el a rangos művészeti feladatokat, ám az is kétségtelen, hogy e tényező sem művészeti kategória. A továbblépés során, a „nemzeti iskola" fogalma véglegesen és végzetesen összekapcsolódik a históriai művekkel, mivel továbbra sem létezett olyan esztétikai rendszer, amely egyértelműen kijelölhette volna az ide tartozó alkotásokat. A kiegyezés után - az egyleti kereteken már túllépve - a nemzeti iskola körébe sorolódnak a hivatalos szervek által finanszírozott, nagyszabású falképciklusok a sorra felépülő fővárosi középületek falain. (Pl. a Vigadó falképei a „magyar mitológiá"-val, vagy a Nemzeti Múzeum sorozata, amely a magyarság Ázsiából való kirajzásának idealizált képét ábrázolja.) De az „utak elválnak". A falképfestés óriási költségei következtében az állami reprezentációt szolgálja és húzóágazata - a közületi megrendelés - megmarad a politika vonzásában. Ez az út mind tartalmilag, mind formailag lehangoló végpontba fut az Országház díszlépcsőházában megfestett „Magyarország apoteózisa" c. hatalmas és diadalmas műben (Lotz Károly), amely már nem a progresszív értelmiség, hanem a nemzeti iskola eszméjét kisajátító hatalom elvárásai szerint készült," és az ország nagyságát, a régióban való történeti fölényét, a szabadság illúzióját reprezentálja. Ez már tiszta propaganda, amely művészi értékek közvetítésére, progresszióra nem képes. (Természetesen ettől még funkciójának megfelelő, kvalitásos mű). A Mátyás templom korspecifikus kifestésén a „történelmi emlékhely" szerepnek köszönhetően az agresszív propaganda megnemesedik és átlengi a szakrális funkció szelídítő hatása. És ami a fő, formavilágában felsejlik a továbblépés lehetősége, a historizmus burkából óvatosan kibomlik a szecesszió, amely a Székely tanítványok kezén majd folytatódni is képes.''' A „nemzeti iskola" felsorakoztatott fordulópontjainak ideológiai tartalma világosan érzékelteti, hogy útjának vezérfonala mindvégig a politika volt. A reformkorban, a polgárosodást és a 777