Tanulmányok Budapest Múltjából 25. (1996)
TANULMÁNYOK - Horváth J. András: Díszpolgárok Pest-Budán és Budapesten (1819-1947) 115-153
ellentmondóan ugyanis csupán a neoabszolutizmus és a provizórium alatt megválasztottak töriését javasolta, s Fejérváryékról nem nyilatkozva, Apponyival és Herczeggel kapcsolatosan úgy vélekedett, hogy ami őket illeti „... kétségtelen, hogy rájuk a díszközgyűlési határozat kritériumai nem alkalmazhatók". Igen valószínű tehát, hogy mivel ez utóbbi két díszpolgárral kapcsolatban a városházi vezetés nem merte, vagy nem akarta teljes egyértelműséggel felvállalni a kommunista értékelést - egyszerűen elaltatták az ügyet.^" ** A budapesti díszpolgárság intézménye tehát, mint az a fentiekből is látható, korántsem csupán a fővárosi lokálpatriotizmus elmélyítésére szánt eszköz volt. A közgyűlések - melyek többnyire kormánypárti előterjesztésre döntöttek a cím odaítéléséről - igen gyakran vettek figyelembe a fővárosi érdekekhez közvetlenül nem is kapcsolódó úgynevezett „nagypolitikai" szempontokat. Ezek nem minden esetben növelték a fővárosi képviselőtestületnek, mint autonóm községpolitikai tényezőnek a tekintélyét. Talán ez az intézmény volt az, mely a legszervetlenebbül kapcsolódott a fővárosi politikához. Hivatalos, protokoll-ízű, a főváros lakosságát vajmi kevéssé érintő-érdeklő, többnyire kormányelhatározást tükröző, azt némely esetben a közgyűléseken egyenesen keresztül erőszakoló döntések eredményei voltak ezek. Az intézmény bizonyos fokú létjogosultságát egy döntő körülmény azonban mégis indokolja. Pest-Budának 1848-ig közjogi, azután pedig társadalmi értelemben 1950-ig voltak polgárai, akik a főváros sorsával kapcsolatos elképzeléseiket és érdekeiket községpolitikai pártokba tömörülve érvényesíteni tudták vagy legalábbis törekedhettek erre. Létezett a városi kérdések iránt érdeklődő, azokat befolyásolni tudó városlakó társadalmi típusa, akinek politikai kultúrájára épült az egész fővárosi közélet, aki rendelkezett a közgyűlésen tevékenykedő képviselői révén a főváros önálló, az államitól elkülönülő vagyonával, s döntött annak kezelését illetően. Ezen fővárosi polgár volt az egykoron oly sokat emlegetett polgárerények letéteményese és megtestesítője, melyek mintegy „magasba emelését" jelenthette volna a díszpolgárság intézménye. JEGYZETEK 1. ScHMALL Lajos: Budapest polgárai, grátisz- és díszpolgárai. In: Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez. Bp. 1899. 1. kötet 247. 2. ScHMALL, i.m. 258-260. 3. A díszpolgári cím a dományozásának jogcímeire, illetve az egykorú indoklásokra vonatkozóan Id. jelen dolgozatot. 4. ScHMALL, i.m. 252-253. 5. Széchenyit csupán Buda választja díszpolgárai sorába, minthogy Pestnek már 1831. november 21. óta rendes díjat fizetett választó és választott polgára volt. - Vö. WILDNER, i. m. 13. 6. WILDNER Ödön: Budapest polgári koszorúja - várostörténeti és társadalmi lélektani tanulmány. In: Városi Szemle, 1935. 21. évf. l.sz. 15. 7. ScHMALL, i.m. 261-63. 8. ScHMALL Lajos: Adalékok Budapest Székesfőváros történetéhez Bp., 1899. 261-63. 9. GÁRDONYI Albert: Ötven esztendő Budapest székesfőváros történetéből. Budapest, 1925. 5. 10. Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. Budapest, 1927. II. köt. 167-168. 11. GÁRDONYI, i.m. 76. 12. BFLIV 1409. b., 46.351/1898. ikt. sz., november 16. 13. BFL IV 1409. b., 46.350/1898. ikt. sz. 14. BFL. IV. 1409. b., 46.350/1898. ikt. sz. (128 963/III/B. M. sz.) 15.PestiHírlap, 1899. 13. sz. 5. 16. BFL IV. 1409. b., 3405/1901. ein. lt. sz. 138
