Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Vörös Károly: Három vázlat Budaoest társadalomtörténetéből a dualizmus korában = Drei Skizzen aus der Sozialgeschichte von Budapest zur Zeit des Dualismus 27-63

VÖRÖS KÁROLY HÁROM VÁZLAT BUDAPEST TÁRSADALOMTÖRTÉNETÉBŐL A DUALIZMUS KORÁBAN.* 1. A SZABADKŐMŰVESSÉG A polgári forradalom a törvény előtti egyenlőség kimondásával, és az erre épülő intézményrendszer már az abszolutizmus alatt megkezdődő kialakításával legalábbis elvileg megnyitotta az utat a társadalom részint még a feudalizmus talaján létrejött, részint már a kapitalista fejlődés gyorsulva differenciáló bontakozása során kialakult egyes osztályainak, rétegeinek, csoportjainak kölcsönösen meginduló közeledéséhez, ezen át immár egy egészében polgári társadalmi struktúra kialakításához. Valójában e folyamat a várhatónál lassabban és sokáig tökéletlenebbül is ment végbe: elsősorban a feudalizmus realitásukat már elvesztett, kiürült kategóriái bizonyultak merevebbnek, de ellenállóképesebbnek, és így tartósabbaknak is -, ugyanakkor a struktúra polgári (nem­csak közép- de nagypolgári) elemei is, bár a korszakon át végig erősödnek, alapjukban gyengéknek bizonyultak ahhoz, hogy eredményesen behatoljanak és szervesen beépül­jenek a hajdani nemesi és kivált főnemesi rétegek soraiba, új, egységes, a polgári társadalom törvényei szerint létrejött feltételeknek megfelelő uralkodó osztály és közép­rétegek kialakulását segítve elő. A társadalom struktúrájának kettősségéből adódó nehézségek azonban nem voltak egykönnyen leküzdhetők. Persze, bizonyos kezdemények, kísérletek minden, a polgárosodás minél gyorsabb és teljesebb kibontakozásában érdekelt társadalmi réteg, csoport szervezett összefogá­sára már korán megindultak, mégpedig a szabadkőművesség ekkor már világszerte teljesen kifejlett szervezetének keretében. E tevékenység azonban végig csak lassan bontakozhatott ki, hiszen az így, ennek során kialakítandó szervezet újfajta, a liberális demokratizmustól a polgári radikalizmusig terjedő rétegvonalaival szinte merőlegesen kellett, hogy átvágja a társadalmi struktúra hagyományosan kialakult és, mint láttuk, szívósan meg is maradt választóvonalait épp úgy, mint az általunk meghatározott, a tradicionális politikai pártalakulásokban kifejeződő (és mint ilyenek egyre inkább divat­jamúlttá váló és talajt vesztő) politikai magatartások frontjait. Egyfajta minőségileg is más rétegződés ez, még akkor is, ha az összefogás gyakorlatilag kizárta is a szervezet kereteiből a munkásságot vagy a parasztságot, és alapjukban véve társadalmilag megállt az értelmiség és általában a polgári középrétegek határainál. * Az itt közölt három vázlat Budapest története IV., Budapest dualizmus-kori történétét tárgyaló kötete (Bp., 1978.) számára készült, - a terjedelem korlátai folytán azonban ott közlésre végül is nem kerülhetett. A szövegek ilyen eredeti rendeltetése teszi őket vázlatszerűvé: ilyenként azonban beilleszthetők a megjelent szövegbe, egyszersmind léptékük azonossága folytán összehasonlíthatóan is a városfejlődés ott bemutatott egyéb elemeivel. - Mindhárom tanulmány közös rövidítésjegyzéke a 314. oldalon található. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom