Tanulmányok Budapest Múltjából 24. (1991)
TANULMÁNYOK – STUDIEN - Létay Miklós: Árvíz Óbudán 1838-ban : a katasztrófa 150. évfordulójára = Das Hochwasser in Óbuda im Jahre 1838 : zur 150. Jahreswende der Katastrophe 17-26
különösebb aggodalmat sem benne, sem a lakosság többi tagjában, mivel a mindennapi élet elháríthatatlan jelenségének tartották, hogy a folyó időnként kilépett a medréből és ideiglenesen elborította a mezőváros kisebb-nagyobb részét. Bizonyság erre az a két szűkszavú és szenvtelen bejegyzés, mely az előző két árvízre vonatkozik; (1811) „Február 16-án nagy vizet kaptunk, amely 28-án leapadt, tehát összesen 12 napig tartott." „1830. március 19-én megszűnt a jégtorlasz, ami az előző, 1829. év december 9-én állt be. Utána nagy vizet kaptunk, mely csak egy lábbal volt alacsonyabb, mint az 1811. évi." A földrajzi adottságok miatt Óbuda mindig is kiszolgáltatott helyzetben volt, hiszen összterületének keleti fele, azaz a Nagyszombat u. - Bécsi út - Pomázi út - Aranyhegyi út - Határ út - Kalászi út közötti rész gyakorlatilag teljesen sík és a lakott beltelkek a Dunához közel feküdtek. Az 1838. évi árvíz kialakulását egyébként elősegítette a tél erősen csapadékos időjárása is, amivel kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „Január 15-én, miután már korábban is nagy hó volt, az előző éjjel szakadatlanul havazott, napközben pedig rendkívül erős szél fújt, úgyhogy egyszerűen nem emlékszem ilyen nagy havazásra, Budán a gyorskocsikból ki kellett fogni a lovakat és biztos helyre szállítani őket, a kocsikat pedig csak másnap ásták ki, a saját házamból is 35 kocsira való havat szállítottam el. Az utcák két napig le voltak zárva és nem lehetett rajtuk közlekedni. A hó házakat is összenyomott. ... Március kezdetén azonban megenyhült az idő, mire a víz napról-napra emelkedni kezdett, úgyhogy 12-én a borzalmas árvíz annyira megijesztett, hogy 13-án este 9 órakor minden gyerekemet összepakoltam... és megparancsoltam nagy fiamnak, Jánosnak, hogy vigye őket Kiscellbe, maradjanak ott másnapig, aztán menjenek Solymárra, a barátainkhoz. ...Sajnos két óra múlva azzal a szomorú hírrel jött vissza a fiam, hogy testvérei a „Korona" fogadóban vannak, sok száz családdal együtt, akik már odamenekültek. Ez a hír nagy fájdalmat okozott nekem, annál is inkább, mivel hírét vettem, hogy lehetetlenség kijutni, részben a rendkívüli hó miatt, amit a víz magasba emelt, részben pedig a sok összeomlott ház miatt; a gondolat, hogy megmentsem enyéimet összezilálta értelmemet. Azonnyomban visszahoztam gyermekeimet a „Koroná"-ból és további menekülési lehetőségen gondolkodtam. Éjjel fél egyre Hazman Józseffel szereztünk egy dereglyét... gyermekeimet rögtön felébresztettem, több más gyermekkel együtt a ladikba raktam őket és háromórás nehéz munkával Kreselbauer molnár úr, Pillmayer úr és Blei órás az országúthoz 15 vitte őket. ...14-én a víz egész nap azonos szinten maradt, este azonban váltakozva ismét emelkedni és apadni kezdett, 15-én, csütörtökön megint emelkedett valamit; délután 1 órakor áradni kezdett, egyre jobban emelkedett és délután 5 órakor annyira nekiindult, hogy fél óra alatt két lábnyit emelkedett, úgyhogy a kapumon befolyt a víz. Amikor láttam, hogy a házat körülveszi a víz és nincs remény arra, hogy a kis hely, ...ahová az állatokat menekítettem, biztonságos legyen, már csak azon voltam, hogyan menthetném meg őket, a két lovat, három tehenet és három borjút Rémisztő volt a rettenetes víz és a kis szigetként összetorlódott jég látványa. Az egyre emelkedő víz mindannyiunkat azzal fenyegetett, hogy egész Óbudát elpusztítja. Ez a tény még inkább arra ösztönzött, hogy mentsem az állataimat Elindultam pontosan 7 órakor, hogy a téglavetőnél 16 embereket szerezzek, akik állataimat kimentik és tényleg találtam 19
