Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)
KÖNYVISMERTETÉS – BUCHBESCHPRECHUNG - Nagy Emese: Jean Claude Bessac: L'outillage traditionnel du tailleur de pierre de l'Antiquité a nos jours. Revue Archéologique de Narbonnaise Supplément 14, Paris 1986. 337-345
következetességgel, azonos rendszerben tárgyalja. Épp ezért sehol sem maradnak ki fontos kérdések, s ez a rendszer megkönnyíti a könyv használatát is. A szerszámfajták ismertetése mellett vizsgálja a használatukra vonatkozó összes fontos kérdést. Az egyes szerszámok leírása magában foglalja az anyag és forma ismertetését, méreteket és súlyt, az ütésmódot, s a különös jellemzőket. Részletezi az egyes szerszámok funkcióit: mikor, milyen céllal, milyen keménységű kövek faragására használják. Áttekinti, hogy milyen elhelyzésben áll a kő a megmunkálás idején, s milyen szögben éri felületét az ütés - ez lényeges a szerszámnyomok megítélése szempontjából. Vizsgálja az általánostól eltérő, speciális használat lehetőségeit. A szerszámok francia elnevezései közül kiválasztja a funkciónak legmegfelelőbb nevet, s kitér a hibás rossz interpretációból, valamint a speciális használatból eredő nevek kritikájára is. Sorra veszi a szerszámok különböző variánsait, kitér a más szerszámokkal való kombinációkra (a különféle szerszámfajták, szerszámfejek együttes alkalmazása főként a kalapácsoknál lehetséges és szokásos). A szerszámfajták vizsgálatát a köveken hagyott nyomaik technikai analízise követi, utalva azokra a jellegzetességekre, amelyek más, hasonlójellegű szerszámok nyomaitól megkülönböztetik. A következő pontokban a technikai vizsgálatokról szóló részeket a fennmaradt szerszámok, ábrázolásaik és nyomaik történeti áttekintése követi. Kronológiájának fő csoportjai: Egyiptom, Görögország és a kolóniák, római kor, középkor, újkor; de ha szükséges, további részletezésekre is sort kerít (korai- és későrómai, koraközépkor, román, gótika, reneszánsz, új- és legújabb kor). Sokszor őskori emlékeken is felfedezi a vas szerszámok kőből készített előzményeinek nyomait. Végül: minden szerszám után röviden összegezi a legfontosabb következtetéseket. Magát a szerszámanyagot három fő csoportra osztva tárgyalja: kalapács-félék (les instruments à percussion lancée), a vésők (les instruments à percussion posée avec percuteur) és a csiszoló jellegű szerszámok (les instruments à percussion posée sans percuteur) felosztásban. Az egyes szerszámcsoportokon belül egyedileg vizsgálja az egyes szerszámokat az előbbiekben ismertetett szempontok szerint, majd a csoportra vonatkozó szöveges és táblázatos összefoglalás következik. Ez utóbbi keretében összefoglalja a csoport fő jellemzőit, áttekinti a szerszámok, s a velük megmunkált kövek fajtáit és egymással való összefüggéseiket, használatuk időbeli határait, megszűnésük idejét és okait. Végignézi a szerszámnyomokat abból a szempontból is, hogy mikor és milyen formában használták azokat speciálisan dekoratív kőfelületek kialakítására. A táblázatokban ugyancsak összefoglalja a csoporthoz tartozó szerszámok fő típusait, variánsait, a kombinációk lehetőségeit, a kő helyzetét és az ütés irányát az adott szerszámmal való megmunkáláskor. Ugyancsak táblázatokban összesíti, hogy az adott szerszám milyen munkafázisok elvégzésére alkalmas kemény, s milyenekre puha kövek megmunkálása esetén (nagyolásra, finomításra, stb.), s hogy melyik esetben milyen nyomot hagy maga után. Végül időrendi táblázatokat állít össze az egyes szerszámok használatának időtartamáról, az őskortól napjainkig. Az első szerszámcsoport táblázatai után megadja a kövek keménységi fokozatainak hivatalos osztályozását is. Az első csoportba, a kalapács-félék csoportjába azok a szerszámok tartoznak, melyeket a szerszám közepébe illesztett fanyélnél fogva lendít a kőfaragó, s így gyakorol közvetlenül ütést a kő felületére. Ezt a szerszámcsoportot fenyegeti elsősorban a kihalás 338
