Tanulmányok Budapest Múltjából 23. (1991)

TANULMÁNYOK – STUDIEN - Rózsa Miklós: Hébé kioszkja : adatok a pesti Martinelli tér és Vörösmarty tér történetéhez = Hebe's Kiosk : Beiträge zur Geschichte des Martinelli-Platzes und des Vörösmarty-Platzes in Pest 111-146

1866-ban, már a csődtömeg-gondnok kezelte a kioszkot, amikor ott Fischer felesége, szül.: Izer Antónia kávémérő ipart akart kezdeni. Az akkor hatályos Iparrendtartás

73 szerint a kávémérés az engedélyhez kötött iparokhoz tartozott. Fischernének az engedély iránt a Városi Tanácshoz, mint I. fokú iparhatósághoz intézett kérelmével indult eljárásban előkérdésként az a városgazdálkodás körébe tartozó kérdés merült fel, hogy Fischer Károlynak milyen feltételek mellett nyert egedélye van a kioszk fenntartására. A Tanácsnak a kérdésben vélemény nyilvánításra jogosult Gazdasági Bizottsága az általa nyaraidának nevezett kioszk Színház téren felállítása tárgyában 1841-ben és 1842-ben keletkezett iratok megvizsgálása után, az azokban írtak alapján foglalt állást. 1866. június 4-i véleményben a Gazdasági Bizottság megállapította, hogy amikor 1842-ben Fischer Péter engedélyt kapott a kioszknak (itt már csarnokként említve) a Színház téren felállítására, „korántsem nyert örökidőkre jogot, hanem csupán oly engedélyt, melynél fogva a csarnoknak eltávolíttatása, a hatóság részéről bármikor is elrendeltethetett". Ez a megállapítás a Tanács 1842. január 14-én a Helytartótanácsnak küldött azon felterjesztésén alapszik, amellyel kapcsolatban az akkori Tanács előrelátását hangsúlyoztuk. A Gazdasági Bizottság az 1842. évi területfoglalási engedélyt csupán Fischer Péter személyére szólónak tartotta, minél fogva az az ő elhalálozása után - mondja a Gazdasági Bizottság - fiára át nem szállhatott, miért is Fischer Károly az apjának adott engedélyt jogtalanul bitorolja. Kívül esik e tanulmány célján és keretén annak Fischer Péter hagyatéka ügyében a Tanács előtt folyt eljárásban keletkezett, a Gazdasági Bizottság véleményében azonban megvizsgáltként nem említett iratok és városi tanácsi valamint helytartótanácsi határozatok alapján, jogi szempontból való vizsgálata, miként „bitoroF'-hatták Fischer Péter 1843. évi halálától 6 és 1/2 évig a Fischer-örökösök, majd 16 évig Fischer Péter az apjuk valóban személyre szóló azt a területhasználati jogát, amely az eltelt 22 és 1/2 év alatt is a város legforgalmasabbnak minősült tere egy részére szólt, s ahol a Fischer-örökösök is, majd Fischer Károly is palám et publice, s így a Tanács „szeme láttára" is, egy építményt tartottak fenn, amely előtt naponta számtalan ember, köztük bizonyára a Tanács testületeinek egyes tagjai és egyes tanácsi tisztségviselők is elhaladtak, s amelyben közülük néhányan feltehetően tartózkodtak is. A Gazdasági Bizottság 1866. június 4-i jelentésében arra tekintettel, hogy „a hely jelenleg minden tanácsi engedély nélkül foglaltatik el", azon a véleményen volt, „miszerint a Fischer Károlyt képviselő csődtömeg e nyaraidának eltávolítására utasíttatnék." Véleményét azonban a bizottság a tér forgalmi szempontú rendezését szükségessé tevő, s ekként bennünket közelebbről érdeklő tény fennállásával is indokolta. A Bizottság rámutatott, hogy a kioszk a Színház térnek oly részén áll, ahol a kocsi- és a gyalogközlekedés minden oldalról összpontosul, és felettébb élénk, minél fogva a kioszk a közlekedést hátráltatja. A Tanács, Gazdasági Bizottságának véleményét elfogadva, 1866. június 30-án a kioszk eltávolítását tartotta szükségesnek, és felhívta Tarone Nándort, a csődtömeg gondnokát, hogy azt Szt. Jakab napjáig ( = július 25.) hajtsa végre, mert ellenkező esetben az hatóságilag történik. A gondnok, a csődválasztmány utasítására, július 19-i kérvényében a kioszknak az idény végéig, október 15-éig való nyitvatartása engedélyezését kérte. A csődválasztmány utasítását arra alapította, hogy a kitűzött határnapig történő eltávo126