Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, II. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945, II. 197-224

vetéssel, azon belül főleg szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Ezirányú tevékenységük visszahatott a magyarokra, mert bár a németek elsőrendű árujának a bor számított, minden terményből maradt annyi feleslegük, amennyi a helység többi lakójának szükségleteit is kielégítette. Ennek következtében a református magyarok fokozatosan felhagytak a mezőgazdasági termeléssel és különböző kisipari mesterségek üzésére tértek át. 1720—1790 között tekintélyes számú zsidó keresett és talált otthont és megélhetést Óbudán. Származásuk megállapítása nehéz feladat, mivel közülük sokan más helységekben töltött, hosszabb-rövidebb idő után jutottak el ide. Kereskedésből, kékfestésből, pipakészítésből, bőrcserzésből stb. éltek. A magyarok, németek és zsidók együttélése konfliktusok nélkül folyt. Az 1790-től 1836-ig terjedő időszak, a népesség számának 23%-os emelkedésén kívül lényeges társadalmi változásokat nem hozott. 1836-ra felépült az óbudai hajógyár, amelynek jelentős munkaerő-szükséglete kettős hatást gyakorolt. Egyrészt idegen elemek lassú bevándolását indította el, másrészt lehetővé tette, hogy az óbudai lakosság legszegényebb tagjai — legyenek akár gazdálkodók, akár iparosok — gyári munkássá váljanak. 1850-ben a népesség 53%-a német, 13%-a magyar, 2%-a szlovák, 32%-a különböző nemzetiségű volt, 1850-1880 között a lakosság 30—40%-a (kb. 5300 fő) mezőgazdasági termelésből élt. Ugyanakkor folytatódott a nagyipari munkásság lassú erősödése. Az értelmiség korábban 1,5—2%-os arányszáma 1872-re 8%-ra emelkedett. A filoxéra 1886. évi megjelenése és azt követő pusztítása gazdaságilag és társadalmilag egyaránt komoly változásokat idézett elő. A szőlőművelők 60%-a elszegényedett s ezért kénytelen volt más kereseti lehetőség után nézni. A korábban jól meghatározható, háromféle ismertetőjegy metszéspontjában található társadalmi csoportok (német nyelvű katolikus gazdálkodók és magyar református iparosok) a 20. század kezdetére felbomlottak. 1910-ben már csak 1200 főre tehető azok száma, akiket a mezőgazdaság valamelyik ága tartott el. Az első világháború gazdasági nehézségei tovább növelték az alkalmazottak számát. Új foglalkozási csoportok (pl. téglagyári-, harisnyagyári munkások) alakultak ki és mentek át a köztudatba. Rövidre fogott megállapításaink csak a leglényegesebb mozzanatokra terjednek ki, de arra mindenesetre elegendőek, hogy leszögezhessük; a parasztpolgárok eltűnésével, a munkásság megjelenésével az óbudai társadalom képe, a szóban forgó korszak (1848—1945) végére nemcsak módosult, hanem uniformizálódott is. A parasztpolgárok kivétel nélkül ismerték saját származásukat. Azt vallották, hogy Schwarzwaldból vagy Württembergből települtek át s ez megegyezik a mai tudományos állásponttal. Az Óbudára érkezés időpontja már sokkal bizonytalanabbul jelentkezik a hagyományban. Egyesek az 1700. évet, mások Mária Terézia utalkodását (1740—1780) jelölték meg. Azt tartották, hogy a lakosság járványokban elpusztult részének helyét foglalták el.

9 Az óbudaiak a németajkú szőlőműveseket „braunhakszler"-nek (ném. braun = barna; Haxl = láb) hívták, illetve ezen a néven emlegették, minden bántó él nélkül. A szájhagyomány szerint ugyanis a szőlőben mezítláb dolgoztak és eközben lábuk barna színű lett a 206