Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Székely György: Hunyadi László kivégzése : struktúraváltozások a magyar állam és főváros kormányzásában = Die Hinrichtung von László Hunyadi : strukturelle Änderungen im ungarischen staatlichen und im haupstädtischen Regierungs-system 61-102

király volt (1275—90; Magnus, Dei gracia Sweuorum Gotorumque rex, 1284. május 18-i oklevelén). Bár a belső rend biztosítása, a kancellária fejlődése és Gotland meghódítása fűződik nevéhez, még halálában is a politikai előd emléke fűződött hozzá, a koporsón körülfutó sírfelirata ezt határozottan mutatja (Magnus suecorum gothorumque rex Birgeri ducis prefatorum regnorum gubernatoris filius). Itt már a kormányzó (gubernátor) intézménye bukkan fel politikai hagyomány értékével. De továbbra is csak régensség működött, pl. gyámság okából, mintTorgile Knutsson (1290—98), Birger Magnusson uralma első szakaszában. A helyzet akkor változhatott meg, amikor rendi intézmények épültek ki és ezek valamiféle feudális nemzeti ideológiát fejeztek ki. Ennek gyökerei Svédország belső fejlődésébe és külső, változott helyzetébe nyúltak. II. Magnus Eriksson Smek (élt 1316—74, uralkodott 1319—65) uralma elején kora miatt természetes a régensi működés. Megkísérelte Norvégia és Svédország együttes kormányzását, a svéd nemesség politikai ellenőrzését. De saját családján belül rendült meg királyi tekintélye, fia XII. Erik letette a királyt (1356—59). A nemesség igyekezett a válságot kihasználni jogai bővítésére, kiszélesíteni az urak gyűlését, sőt 1359-ben a Kalmárban tartott gyűlés kereskedő polgár és szabadparaszt küldöttekkel már olyan rendi országgyűlés (riksdag) csírájának tekinthető, amelyre Svédországban négy birodalmi rend volt meghíva. Egyelőre a svéd állam tovább gyengült, 1360-ban a déli körzeteket megkaparintotta Valdemár dán király. A svéd királyi tanács 1363-ban letette a kudarcot vallott Magnust, az állam megoszlott Hâkon királyfi (1362-71) és egy idegen trónkövetelő, Mecklenburgi Albrecht (1363-89) között. A törvényes uralkodó hatalma két év múltán elenyészett. Skandinávia éppenúgy dinasztikus alakulatokba szerveződött, ahogyan a Duna völgye, csupán a vezetés körül folyt harc uralkodók, dinasztiák közt. Margit királynő (1389-1412) és XIII. Pomerániai Erik (13961439) képviselt két lehetőséget Svédország számára. Margit a kalmari unióban (1397) Norvégiát, Svédországot és Dániát egyesítette laza keretben, amely elvileg biztosította az egyes országok alkotmányos és jogi életének önállóságát, mégis közelítve azokat egymáshoz. A svéd sérelmek az idegen királytól és a pápaságtól fejeződtek ki az egyházi és szimbolikus megfogalmazásokban. Az előbb vaxjöi püspök, majd uppsalai érsek Nicolaus Ragwaldi a bázeli zsinaton a reformok mellett állt, ott 1434. november 12-én tartott beszédében a gótok eredetére utalva azt az igényt hangoztatta, hogy a skandináv királyságoknak az első, de legalább a második helyet biztosítsák, a gótok svéd eredetét vallva Jordanes elbeszélése alapján, hogy azok egykor Scandza szigetéről vándoroltak el. Ezt a svéd kortársak olyan büszke meggyőződése sugallta, hogy két svéd tartomány (Öster- és Västergotland) volt a keleti és nyugati gótok eredeti lakóhelye. Annál fájóbbnak érezték, hogy ilyen ősi országban dán tisztségviselők nyomják el a szabadparasztokat, teszik adókkal elviselhetetlenné az idegen uralmat. Ez a réteg mozgolódott az 1430-as években, gazdasági és társadalmi feszültségek közepette, de politikai jelleggel a dán, illetve az északnémet uralom ellen. 1434-ben a svéd bányakörzetben tört ki felkelés, amelynek élén Engelbrekt Engelbrektsson (1400 körül—1436) dalekarliai férfiú állott. A mozgalom sodrában már kétségkívül működött a svéd birodalmi gyűlés (riksdag) Arbogában 1435 elején, ahol püspökök, főpapok, lovagok, kereskedő városi emberek és parasztok vettek részt, majd az év nyarán Uppsalában gyűlt össze a négy rend. A mozgalom Pomerániai Erik helytartóit elűzte és Engelbrekt állami-katonai méltóságot kapott: birodalmi kapi73