Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Nagy Emese - Hanák Péter: Budapest története IV. Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. Írták Spira György és Vörös Károly. Főszerkesztő Gerevich László. Kötetszerkesztő Vörös Károly. Bp., 1978. A forradalmi ország szíve, 1848-1849 (Spira György). Budapest története, 1849-1918 (Vörös Károly) 610-612, 613-617
Ki kell emelnem a munka hatalmas forrásanyagát és tényismeretét, a szerkesztést és a periodizálást. Mondhatjuk, hogy negyedszázados történész kutatómunka felhalmozott eredményei öltöttek testet a kötetben. Az eddigi szűkös irodalom gazdaságos kiaknázása, a hatalmas statisztikai nyersanyag operacionalizálása —ennek keretében a virilista jegyzékek, általában az adójegyzékek és a választói jegyzékek úttörő feldolgozása — nagy levéltári anyag, a korabeli publicisztika és sajtó felhasználása alapozza meg a munkát. A periodizáció kitűnő. Igaz, az első korszakhatárt maga a városegyesítés természetszerűen kijelölő, de itt figyelemre méltó, ahogyan ezt a határt a szerző az országos fejlődéssel: a kiegyezéssel s a következő „Gründerzeit" tőkés fellendüléssel összekapcsolja. Jó megoldásnak érzem az 1896-os második korszakhatárt is. Tény, hogy mind az országos történetben, mind a fővároséban, valahol az 1890-es években következik be az imperializmusra való átmenetet jelző korszakváltozás. Lehetne ezt 1892-höz, a székesfőváros avanzsálásához is kötni, de ez formális megoldás lenne. A Milleneum azonban a ragyogó fényekkel és a mögöttes árnyékokkal kiválóan alkalmas a nagyság és a hanyatlás, a kiteljesedés és a kezdődő válság érzékeltetésére. Szerkezetileg is, mint dramatizálható fordulópont, jó szakaszhatárnak látszik, mégha a városfejlődés nem minden területen zár — illetve nyit — olyan egyértelmű korszakot, mint a kiegyezés és az egyesítés. A szerkezet világos, logikus, szimmetrikus. Bevezetés, gazdaság, urbanizáció, demográfia, társadalom, várospolitika, munkásmozgalom, kultúra: ez a tagozódás tér vissza mindhárom részben (alkorszakban). Ez a funkcionális összefüggés rendjében kialakított logikus egymásraépülés megkönnyíti a tájékozódást, az áttekintést, az összehasonlítást, de néhol formálissá, sőt sematikussá válik. Ebből a szerkezetből több probléma is adódik. Nem evidens, hogy minden alkorszakban ugyanaz a főtéma, ugyanaz a központi városfejlesztési kérdés emelkedik ki. Nem bizonyos, hogy az első korszabkban külön fejezetnyi súlya lett volna az éppen szárnybontogató munkásmozgalomnak, de az valószínű, hogy az alkotmányos érában felpezsdülő egyleti élet, az új társadalmi szerveződésformák külön tárgyalást érdemeltek volna. Ugy tűnik, a 20. század elejének kultúrtörténetében a hagyományos alpontok mellett érdemes lett volna foglalkozni a sajátos budapesti kultúrteremtő tevékenység eredményeivel, továbbá a hazai nemzetiségek kulturális fejlődésében betöltött szereppel is. Vagy például az első korszakban valóban perdöntő nagypolgári fejlődés már kevés újat hoz a másodikban, amikor a kispolgárosodás és az alkalmazott réteg felfejlődése a döntő. Vagy az iparosodásban változik a vezető szektor az egyes ágak dinamizmusa. Sok az ismétlés és átfedés. Az ismétlődő fő- és alfejezetek ugyanis természetesen előre és hátra utalnak, gyakran összegzik és ismétlik az előző fejezet tartalmát. (Itt említem, hogy egyazon részen belül is bőven található ismétlés, pl. a magyarosítás előfordul önálló témaként, aztán a társadalomtörténetben, végül a művelődésben és oktatásban. Bár igaz, hogy mindhárom esetben más aspektusok is motiválják a kérdésfeltevést, még így is sok az ismétlés. Hasonlóképpen a polgárosodás gyengeségére, szűk útjaira, a kispolgári felemelkedés nehézségeire vonatkozó fejtegetések is több alfejezetben ismétlődnek.) Egykori előrejelzésem reálisnak bizonyult a gazdaságtörténeti és az urbanisztikai fejezetek maradandóságát illetően. Az előbbiek nagy szakszerűséggel és alapossággal tár615