Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

KÖZLEMÉNYEK – MITTEILUNGEN - Rajna György: Budapest köztéri és udvari díszkútjai = Zierbrunnen in Höfen und auf öffentlichen Plätzen in Budapest 539-556

lapzaton nyugvó medencéből erőteljes kerek oszlop emelkedett, ami egyúttal a felső kisebb medencét is tartotta. Az oszlop tetejére rendszerint sas került és ennek szájából, vagy oroszlánfejből hullott a víz a medencébe. A kutak kultikus célt is szolgáltak. A tisztasági kutakat cantharus-nak nevezték, amit az ősi vallásoktól a kereszténység is átvett. A gótikában (a 12. században alakult ki és a 16. századig virágzott) fali kutak jelentek meg, gyakran baldachinos tetővel. A fali fülkékben kútfigurák álltak. A gótikában a két medence felett még egy harmadikat is elhelyeztek, ami bronzból készült. A gótika magasba törő igyekezete jelentkezik a kutaknál is és lehetőséget nyújt a finom részletekkel jelentkező kisplasztikának. A medencét homokkőből, vagy bazaltból készítették és lehetőleg egy darabból faragták. Ezzel párhuzamosan a falun is változásokon mentek át a kutak. Ezek húzó-, gémesvagy futókutak voltak. Külön kutak az emberek és külön a legelő állatok részére. Ezeket a kutaka.t a népi művészet díszítette. A 15—16. század fordulóján, amikor a városi hatóságok megerősödtek és láthatóan megnőtt a hatalmuk a nemesség és az egyházakkal szemben, eltűntek a fából épült kutak a városokból, helyükre kőkávás kutakat emeltek. Ezek tetszetősebbek voltak és talapzatuk mélyen a földbe került és a napi ivóvízhasználat mellett tartalékvizet is tudtak tárolni, pl. tűzoltásra. A kútmester és szolgái ügyeltek a kutakra. A tároló kutak jelentős szerephez jutottak. Maga a víztükör mélyen feküdt. Magas váraknál általában elégséges volt a ciszterna, de nagyobb felhasználás esetén mély kutakat is fúrtak. A nehéz munkát gyakran hadifoglyokkal, rabszolgákkal végeztették. A nagyvárosokban a kutaknak vízvételen kívül mindinkább a díszítő jellege is előtérbe került. Városházak, templomok, kereskedelmi csarnokok, lakóházak előtt a városok központját díszítették ezek a kutak. Az antik művészet felidézésével a renaissance (1420— 1580) kibontakozásával a szoboralakok kiléptek a félhomályból, a látvány középpontjába kerültek és méltón koronázták a karcsú oszlopot. A díszítéshez tartoztak a torzfejes- és groteszk kifolyók; a talapzatot, a kávát és a kúttestet ág- és növényi ornamenssel díszítették. Gyakran alkalmaztak a kutakon kovácsolt vas díszítményeket is. A 17. században a kúton mitológiai és egyházi alakok jelennek meg, így elsősorban Mária, mint az életet adó víz védelmezője. Sok a gyermekalakos kút is, célja a még meg nem született gyermekek védelme volt. De az egyházi jellegű figurák mellett megjelentek a világi ábrázolások is, vízi szörnyek, népies figurák, mitológiai alakok és állatok. A magas díszes oszlopon álló alak és a kevéssé díszített medence jellemezte a reneissance-ot. A díszkút szerepe a barokk korban (16. század második felétől a 18. század közepéig) megnövekedett, méreteik is jelentősen megváltoztak; a díszes medence mellett vaskosabb és nyomottabb kútoszlopok készültek. A medence dúsan tagolt volt, rajta cartouche-ban pajzsok, címerek jelentek meg. A szentek és hősök eltűntek, átadva helyüket a mitológiai és allegorikus lényeknek. Kifejlődik a kúttestek gazdag kiképzése, alakjuk négyszögletes lesz, alacsonyabbak lesznek a medencék. A rokokó stílus a barokk, Franciaországban a régence stílus folytatása. (Kb. 1720— 1780-ig hatott.) Jellegzetessége, hogy nem annyira formákat, mint inkább díszítő motívumokat adott. A kúttesteknél a fényezett (polírozott) felület a jellemző. 540