Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
ÜZEMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– BETRIEBSGESCHICHTLICHE STUDIEN - Sárközi Zoltán - Szilágyi Gábor - Gáspár Ferenc: A Fegyvergyár története, 1891-1948 = Geschichte der Waffenfabrik, 1891-1948 375-471
A fegyvergyári munkások összlétszáma 1929 utolsó napján tehát 531 fő volt. Feltűnő, hogy női munkaerőként mindössze egy gépmunkás szerepel. Ha feltételezzük, hogy foglalkoztattak még nőket betanított és tanulatlan segédmunkásként is, akkor is megállapítható rendkívül alacsony számarányuk. A gyárban végzett munka magas műszaki színvonalára utal, hogy a szakmunkások száma lényegesen felülmúlta a szakképzetlen dolgozók számát. Az 1,- P-n felüli átlagos órabért csak szakmunkások érhették el, az összlétszámhoz viszonyítva a munkásoknak mindössze 8,1%-a. Igen nagy azonban azoknak a szakmunkásoknak a száma is — az összmunkásságnak kereken 50%-a — akik nem érték el az 1,— P-s átlagos órabért. A szakképzetlen dolgozók átlagos bére általában 45—60%-át tette ki képesítéssel rendelkező szaktársaik órabérének. A fegyvergyári szakmunkások bérviszonyaira vonatkozó ismertetésünk megköveteli, hogy összevessük az ottani átlagos béreket a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének kötelékébe tartozó többi vas-, fém- és gépipari vállalat azonos szakmunkás kategóriáinak összesített bétátlagával. 194 Az összehasonlításból kiderül, hogy a fegyvergyári szakmunkások közül a vasöntők, a kovácsok, szerszámkovácsok, vasesztergályosok, a szerszámesztergályos, a gyalus, a marósok, géplakatosok, idomszerészek, szerszámlakatosok, lakatosok, összesen 277 fő, vagyis a vállalati összmunkásságnak 52,17%-a kapott megasabb béreket az iparági átlagnál. Megfigyelhető, hogy ezek a munkáskategóriák zömmel az 1, — P-n felüli órabéresek, vagy ezt a határt erősen megközelítők közül kerültek ki. Világosan felismerhető itt a vállalat vezetőségének a törekvése, hogy a magasan képesített szakmunkásokat igyekezett minél magasabb bérekkel az üzemhez láncolni. Az iparági átlagbérezéstől elmaradt a többi szakmunkás, összesen 193 fő, a vállalati összmunkásságnak 36.35%-a. E kategóriák főleg az alacsonyabban kvalifikált szakmunkásgárdát képviselték. A gyár vezetősége a jelekből ítélve e munkásréteg megnyerésére már kevesebb gondot fordított, számukra nem tartotta különösebben fontosnak az iparági átlagbér megadását sem. A betanított és tanulatlan segédmunkásokra vonatkozóan a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete nem közölte az öszszesített átlagbér adatokat, így nem áll módunkban összehasonlítást tenni az azonos, 11,48%-os létszámarányt képviselő fegyvergyári munkáskategóriákkal. Mindössze néhány adat szól a tisztviselők létszámának alakulásáról. Ezek szerint a Fegyvergyár 1930-ban 193, 1931-ben 182, 1932-ben 161, 1933-ban 153, 1934-ben pedig 138 tisztviselőt foglalkoztatott. A válság tehát az alkalmazottakat sem kímélte meg, leépítésük az egész időszak alatt folytatódott. A tisztviselői elbocsájtások üteme azonban jóval elmaradt a munkásoké mögött: 1930-ban egy tisztviselőre még 3,93 munkás jutott, 1931-ben 3,55, 1932-ben 3,06, 1933-ban már csak 2,29. Mi a magyarázata a tisztviselői gárda lassúbb ütemű elbocsájtásanak? — az irányukban jóval erősebben megnyilvánuló emberbaráti érzések, a szociális meggondolások. 195 403
