Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Szekeres József: A fővárosi közüzemi hálózat működésének jogi szabályozása, 1872-1938 = Rechtliche Regelung der Tätigkeit des hauptstädtischen Kommunalbetriebsnetzes, 1872-1938 287-309

A fővárosi közüzemi hálózat és gazdálkodás felügyeleti rendszere a második világháború kitörése előtt A főváros közüzemeit az egy évtizeddel korábbi állapotokhoz képest az új világháború kitörése előestéjén már több új szerv is ellenőrizte. A legjelentősebb ezek között a fővárosi számszék, majd a fővárosi számvevőség és a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága említhető. Az üzemek mellett ott voltak a belügyminiszter által kirendelt miniszteri biztosok is. Végül megvizsgájási joga volt a főpolgármesternek, a polgármesternek és a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek.

32 A sokféle ellenőrző szerv és személy azonban alapvető változást a közüzemi viszonyokban nem tudott, de talán nem is kívánt elérni. A főváros legfontosabb vállalatait továbbra is a főtisztviselők és a várospolitikusok uralták: Szendy polgármester három nagy részvénytársaság igazgatóságának elnöke, mellette várospolitikusok, tanácsnokok ültek a vezető funkciókban. Nem változtak a magas közüzemi díjtételek sem. 1938-ban pl. az Elektromos Művek saját éves jelentése szerint az 51,5 millió pengős bevételével szemben az összes kiadás 39,5 milliót tett ki. A tiszta nyereség összege meghaladta a 23%-ot. Pontosabb képet ad a fenti adattal szemben a fővárosi statisztikai hivatal, mely szerint a 7 budapesti áramtermelő üzem — ezek közül 4 közvetlenül a fővárosé, 3 pedig a BSZKRT-é — összesen 53,2 millió termelési értékével szemben a főbb üzemi kiadások mindössze 23,3 milliót tettek ki. Tehát az adók és befizetések nélküli termelési értéktöbblet 56.2%-os. 1939-ben 57%-os. Hasonló kép bontakozna ki a többi fővárosi közüzem eredményeinek tüzetesebb megvizsgálása esetén.

33 Az 1934. évi új fővárosi törvény sem hozott tehát lényeges változásokat a városi vagyon, és a közüzemek kezelése tekintetében. A kormány által kezdeményezett törvényes szabályozás végső fokon nem érintette a közületi vagyoni viszonylatok és közüzemi állapotok alapvető lényegét, a városi közmű- és vállalati rendszert. Az általános elszegényedés és tömeges munkanélküliség éveiben a főváros új vezetői kénytelenek voltak lemondani a mammutfizetésekről, álláshalmozásról. A kormány csökkentette a közüzemi-igazgatóságok létszámát és díjazásaikat. Meggátolták a közpénzek könnyelmű elherdálását, szigorúan megbüntették a panamistákat. De szinte változatlanul funkcionált a közüzemi hálózat magas, antiszocális tarifáival, szolgáltatási díjaival, nagy összegű nyereségre irányuló üzempolitikájával, befizetési rendszerével. A közüzemek kérdését alapvetően egyetlen törvény sem érintette.

34 A fontos közüzemek mindvégig közületi tulajdonban maradtak s nem kerültek sem beolvasztásra, sem felszámolásra, sem a magánkapitalisták kezére. Mindenféle szabályozás ellenére az ellenforradalmi rendszer vezetői világosan látták, hogy a közüzemekhez kapcsolódó gazdasági-politikai hatalomról nem mondhatnak le. Az ellenforradalmi rendszer ingatag volta miatt igen fontos volt a 620 közüzem gazdasági ereje, a közvetlenül függésben álló alkalmazottak nagy tömege. Másrészt a közüzemek az államnak a gazdasági életbe való, s egyre erősödő beavatkozásának közvetítő- és alátámasztó szerepkörében is fontos feladatokat láttak el.

35 Éppen ezért az említett törvények igazi célkitűzése nem is a közvagyon és közüzemi rendszer valamiféle egységes szabályozása, áttekinthetővé tétele. Az 1930. utáni rendezések valójában azt a célt szolgálták, hogy a közvagyonból és közüzemekből származó gazdasági és politikai előnyök ne maradjanak kihasználatlanul, ne egyes személyek vagy városi politikai pártok anyagi érdekeit szolgál305