Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

és nadrág aranyra; barna prémes bárson kalpag, arany kard, fekete topánka. — Tóth Gáspár úr, ki folyóiratunk t. pártfogóinak e csinos divatképpel kedveskedik, ezúttal a t. közönségnek figyelmébe ajánlván magát, jelenti, hogy könnyebb feltalálhatás végett s azon tekintetből is, hogy a távolrul Pestre jövők kénytelenek ne legyenek megrendelt magyar öltözeteik elkészítésére huzamosabb ideig várakozni, minden nemű kész magyar polgári köntösökkel szolgálhat megbízóinak; huszár-egyenruhákat is legrövidebb idő alatt elkészít, s legfőbb törekvése lesz mindenkor magát a t. közönségnek eddig benne helyezett bizalmára érdemesíteni. — Boltja van az Uri utcában, t. Jankovich Mihály úrnak 611. sz. alatti házában."

15 Mintegy másfél év múlva a Hazai s Külföldi Tudósítások három számának Hirdetések c. mellékletében hasonló szöveget tétet közzé, de a kínálat már sokkal gazdagabb: „nagy mennyiségű arannyal és ezüsttel hímzett magyar dísz öltözetekkel, úgy szinte hosszú fekete egyszerű magyar ruhákkal, külön ismét arany és ezüst hímzésű mellényekkel, fekete, Zrínyi dolmányokkal, nadrágokkal ... a legjutányosabb áron" szolgál.

16 Új mozzanat ez a vevők meghódításáért folyó küzdelemben: a derék „magyarszabó mester" tehát tíz évi szorgalmas munkálkodásával annyira vitte, hogy készruhák tekintélyes választékából elégítheti ki a fővárosban megforduló vagy átutazó érdeklődőket. 1838-ban általa „aranyra" (arany zsinórzattal) készített magyar katonai egyenruhák színes képét közli (1. kép): „Az egyik Miklós császár huszárezredének stabalis tisztjét [törzstisztjét] mutatja sötétzöld mentében s vörös nadrággal. A másik József huszárezred! hadnagyot képez [ábrázol] világoskék öltözetben."

17 Nincs ugyan közvetlen bizonyítékunk rá, de nagyon valószínű, hogy Tóth ekkor már több legényt foglalkoztat műhelyében. Csak két évvel előzte meg őt a mester-jus elnyerésében Keresztessy Sámuel nőiszabó (vele később, mint látni fogjuk, közösen adott ki divatképeket a Pesti Divatlapban), akinek az 1830-as évek derekán már legalább egy tucat segéde lehetett: az 1838. tavaszi pesti árvíz után két ízben közzétett hirdetésében előadja, hogy a nagy veszedelem miatt megrettent és szétszéledt legényei helyett újakat kíván felvenni; „Tizennyolcat elfogadhatok" — fejezi be „Felszólítás"-át.

18 Tóth, mint tehetős polgár, a Nemzeti Színháznak, ill. elődjének, a Pesti Magyar Színháznak (1837—1840) kezdettől fogva bérletese. Egy alább említendő 1848. évi hírlapi nyilatkozatában önérzetesen utasítja el azt a félreértésből keletkezett vádat, mintha lenézné a színészeket, s igazolásul azt hozza fel, hogy a Nemzeti Színház fönnállása óta „az előadásokra rendes előfizető".

19 Azok az egykorú bevételi főkönyvek, amelyek — bár, sajnos, elég hiányosan — fennmaradtak, mindenesetre igazolják ezt az állítását.

20 S ez teljesen egybevág azzal, amit a feljebb már említett nekrológ szerzője (feltehetőleg Szegfi Mórné) írt meg, ti. hogy Tóth Gáspár szégyellte iskolázatlanságát, sajnálta a kényszerűségből elmaradt tanulmányokat, s ezt a hiányt később önműveléssel igyekezett pótolni. Lelkiismeretesen fel is használta kevés szabad idejét — olvassuk a cikkben —, „kevés ember ismeri jobban hazai irodalmunkat, mint ahogy ő ismerte, és szeretni tán senki sem szereti jobban".

21 A fentiek szerint, mint a színészet kedvelője, bizonyára sűrűn jelent meg a Nemzeti Színházban, s félévenként előre megváltott földszinti bérleti helyéről gyönyörködött az előadásokban (2. kép). Ez a mélyen gyökerező művelődési igény és érdeklődés, melyet fiatalabb korában nem elégíthetett ki, ösztönözhette Tóthot arra is, hogy a Nemzeti Kör tagjainak sorába 245