Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

vizsgálja a gyülekezet pénzügyi helyzetét és a nemegyszer válságos állapot orvoslásához javaslatokkal, ötletekkel, gyakran személyes áldozattal járul hozzá.

12 Az 1820-as évek derekán észrevehetően erősödő nemzeti felbuzdulás egyik hulláma a ruházati ipart is eléri. Bizonyára nagy lökést ad ennek az országgyűlések 1825-ben újra kezdődő sorozata: ezeken a követek túlnyomó többsége magyaros díszruhában jelent meg, ezért feltehetően ugrásszerűen megnőtt a sujtásos dolmányokat és nadrágokat, prémszegélyes mentéket készítő magyarszabó műhelyek forgalma. Gyorsan alkalmazkodnak a közönség változó igényeihez a németszabók is. Kostyál, aki amellett, hogy ügyes kezű mester, egyúttal élelmes üzletember is, mindjárt működése első éveiben hatásos (bár korántsem olcsó) reklámmal hívja fel magára a figyelmet: a Tudományos Gyűjtemény c. folyóirat 1829. és 1830. évfolyamához adott rézmetszetű mellékleteken általa tervezett férfiöltözeteket mutat be: egy díszesebb és két egyszerűbb magyaros ruházatot.

13 Ezeket a magyaros divatkép-mellékleteket hosszú sor követi majd. Moth Endre 1833-ban közzéteszi Rövid értekezés a Nemzetiségről c. röpiratát,

14 melyet rézmetszetben hat színes magyaros ruhaterv illusztrál: „Klasszy Vencel pesti polgár s magyar szabó kedveskedik" velük a nemzetnek; nyilván ő viselte a kiadvány tetemes költségeit (a metszeteket a jónevű Perlaszka Domokos készítette), s ő bízta meg Mothot a hangzatos reklámszöveg megírásával. „Hát minek ide ezek a képek?" — teszi fel a kérdést a szerző, hogy mindjárt felelhessen is rá: ,,Nem más tekintetből, mint hogy kiki által láthassa, hogy a nemzeti ruha, melly a Nemzetiség egyik ága, milly nagytekintetű Méltóságot szerez a Nemzetnek, s mennyire felemelve neveli [növeli] a Nemzetiséget." A „Nemzetiség" Moth elmélete szerint „a Nyelv, Nevelés és Nemzeti viselet" hármas pillérén nyugszik; s alább azt olvashatjuk, hogy ,,kik Nemzeti ruhájokats anyanyelvöket megvetik, vadabbak a vadállatoknál, mivel ezek természetes hangjukat s szőreiket híven megtartják ... előttünk azonban mindaz, ami honi, nagyon kevés becsben van". Példának hozza fel a magyar ifjakat, kik „szűk posztó lábravalót (pantallót) húznak fel lábok száraira, frakkba öltözködnek, fejeket pedig kalpag helyett egy pici posztóból készült úgy nevezett »Mici<< fedi?" Mi hát a megoldás? Természetesen az, hogy a bemutatott minták alapján Klasszyval kell dolgoztatni. Csupa férfiruházat: pompásabb és „kisebb" magyar díszöltözetek, továbbá két ruhaterv „egyszerű, könnyű s mégis díszes nemzeti alakban polgári öltözetünk közdivatáról". Megindul hát a versengés az elsőségért, a megrendelők és vevők megnyeréséért — nem utolsósorban divatképekkel. Bekapcsolódik ebbe Tóth Gáspár is. Megfelelő keretül kínálkozik a Honművész c. folyóirat (a Regélő melléklapja), amely 1833-tól kezdve hétről hétre közöl színes divatmellékleteket, s hajlandó a párisi és bécsi modellek közé — persze a hirdetők költségére — időnként egy-egy hazai ruhatervet is beiktatni. Többen élnek ezzel a lehetőséggel. Az első évfolyamban Kostyál és egy Mindszenty nevű női szabó „Menyegzői magyar öltözet"-e jelenik meg Kohlman metszetében; a vőlegény (Kostyál terve szerint) „bárson vagy veres posztóból fehér mentét, veres nadrágot" visel. Az 1837. évfolyam november 12-i száma mellett akadunk rá „Tóth Gáspár polg[ári] magyar szabó" tudtunkkal legkorábbi, „Magyar dísz-öltözetek" című divatképére, melyhez a következő kísérő magyarázattal szolgál: „Balról setétes zöld dolmán és nadrág ezüst zsinórra (értsd: ezüst zsinórzattal); meggy színű mellény hasonlag ezüstre; bárson kalpag aranyra; ezüst kard, fekete topánka. Jobbról fejér mente aranyra coboly prémmel; setétveres dolmán 244