Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

Voltak az egyszerű vagy választmányi tagok sorában olyanok is, akik ritkán szólaltak fel, de szorgalmasan látogatták az üléstermeket, odafigyeltek a vitákra, szavazatukkal részt vettek a döntések meghozatalában, egyénileg vagy albizottságok tagjaiként eljártak a rájuk bízott ügyekben, és - fizették a tagsági díjat, sőt szükség esetén további anyagi áldozatot is vállaltak. Jelentős részük az említett tehetős, befolyásos városi polgári réteg soraiból került ki. A történetírás, amely — érthető módon — elsősorban a kiemelkedő egyéniségekre, a politikai gondolkodás, a világnézet alakítóira és a nagy szervezőkre, szónokokra, a politikai cselekvés irányítóira fordítja a figyelmet (ilyeneket pedig a magyar reformkor soha nem látott számban nevelt), a történeti folyamatnak ezekkel a keveset szóló, némán cselekvő, de nélkülözhetetlen részeseivel meglehetősen mostohán bánt; ha közelebbről meg akarjuk ismerni őket, a hiányosan fennmaradt egykorú forrásokat kell vallatóra fognunk. Tóth Gáspár e méltatlanul elfelejtettek közé tartozik. Nemcsak a politikai történetírás, hanem az ipartörténet is érthetetlen közönyt tanúsított irányában. Lexikonainkban nincs „Tóth Gáspár" címszó.

1 Pedig már munkásságának kezdeti szakaszán megbecsült nevet szerzett, s három évtizeden át a főváros legjelesebb szabómesterei közt tartották számon. Emellett azonban a közéleti tevékenységre is mindig szakított időt. A reformkor értékes „társadalmi munkája" volt ez, mely nemcsak külön elfoglaltságot, nem egyszer terhes kötelezettséget jelentett, hanem számottevő anyagi áldozatokat is követelt. Tóth Gáspár egyéniségének legértékesebb vonását látjuk és becsüljük abban, hogy ennek a kétféle tevékenységnek: a tanult szakma gyakorlásának és a közügy szolgálatának egyensúlyát és összhangját egész munkás élete során meg tudta valósítani. A Pozsony megyei, Vág-parti Zsigárdon született, feltehetőleg 1805-ben (1862 májusában kelt halotti anyakönyvi bejegyzése szerint 57 éves korában hunyt el).

2 Mint egyik nekrológjában írták: sokszor panaszolta, hogy nem tanulhatott (szegény szülők gyermeke lehetett): mindössze három osztályt járt ki, aztán „oda kellett hagynia az iskolákat, s később csak legény- és mester korában találhatott egy kis időt lelki mívelődésére"'.

3 Tehát inasnak adták, s az iskolai tananyag helyett a szabómesterséghez szükséges ismereteket és gyakorlati készséget sajátította el. Semmit sem tudunk arról, hogy hol és melyik mester keze alatt élte le inas- és legényéveit. Feltehető, hogy a kor szokása szerint legénykorában külföldi vándorúton járt, mielőtt „mester-remekét" elkészítette volna. Egyik legnevesebb kor- és vetélytársa, Kostyál Ádám a Hazai és Külföldi Tudósítások c. lap 1827. Szent György hava (április) 7-i számában így hirdette Kígyó utcai műhelyének megnyitását: „Kostyál Ádám Német Férfi Szabó Mesterségének tökéletesítése végett néhány Esztendőt Bécsben s más külső Országi Városokban töltvén, s így magának jeles ismereteket szerezvén Hazájába visszatérte után Pesten Mester-jusra [ti. a „mester" címmel járó jogokra] érdemesíttetett; a legújabb Módi és Journalok [divatlapok] szerént divatban levő s ezentúl díszletbe [divatba] jövendő mindenféle férfi ruhák készítésében ajánlja pontos szolgálatját e két Nemes Magyar Hazabeli [ti. magyarországi és erdélyi] minden rendű és rangú Uraságoknak." Kostyál 1825. január 16-án nyerte el a szabómesteri címet: neve ezzel a dátummal került be a pesti „németszabó céh" vaskos mesterkönyvébe.

4 E régi dokumentum német nyelvű szövege a hagyományos formulákkal igazolja, hogy a megnevezett személyt a céhtől jóváhagyott „Meisterstück" (remek) alapján nyilvánították mes242