Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, II. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945, II. 197-224

rész a konyhakertet foglalta magába. Természetesen akadtak eltérések, volt ahol a gazdasági udvart is kerítéssel különítették el, másutt a kerti művelés hiányzott, helyén állatot, szekeret stb. tartottak. Az udvar és az utca elválasztását a homlokzat egyenes folytatásaként emelkedő, kb. 3 m magas fallal (2., 3. kép) oldották meg. E falat két bejárat tette átjárhatóvá. A házhoz közelebb eső egyszárnyú ajtó szolgált a személyi közlekedésre. Mellette kőkeretes, kétszárnyú, fatáblás kapu helyezkedett el a kocsik számára. A faragott kőkeret alul egy-egy kerékvető kőből emelkedett ki és mintegy kétméteres magasságban pillérfejet alkotott. Innen indult ki az a kosárív, melyet a középpontban zárókő fogott össze. E zárókövet gyakran díszítették, vagy monogrammal, évszámmal látták el. Szegényesebb, igénytelenebb építkezés esetén a főkapu négyzetes alakot és kő helyett fagerenda keretet kapott (2-5. kép). A téglalap alakú lakóépület az utcára merőlegesen, a telek valamelyik hosszanti oldala mentén húzódott. Alaprajzilag háromosztatú, alápincézett házról van szó, mint amilyenben már a középkori városi szőlősgazdák is laktak. Eredetileg és általában az egyes helyiségek így sorakoztak, az utcától befelé haladva: szoba, konyha, szoba, lejárat az alattuk levő pincébe, — és folytatólagosan hozzáépítve — présház, istálló, kamra, szín. E sorrend pincelejárattól kezdődő második fele nem mutatott olyan kizárólagosságot, mint a lakrész. 1848 után ez az alaprajz részben változatlanul, részben átalakítva, módosítva élt tovább. A különböző változások hátterében az óbudai lakosság létszámának emelkedése állt. Ha időben kissé visszafelé haladunk, azt látjuk, hogy körülbelül 1790-től 1848-ig a jobbágyok és házaik száma — mely csak kisebb ingadozásokat mutatott, de lényegesen nem változott — nagyjából szinkronban maradt. 1848 után viszont a népesség gyors növekedésnek indult és 1870-ig több mint megkétszereződött. Az építkezések üteme ettől persze messze elmaradt, ami abból is kitűnik, hogy a belterület 1800. évi határai körülbelül 1870-ig nem módosultak. A lakások iránti keresletből fakadó lehetőségek arra késztették a parasztpolgárok egy részét, hogy meglevő házaik hosszanti növelésével vagy átépítésével bérlakásokat létesítsenek.

3 Ennek következtében a présház, az istálló, a kamra gyakran a telek házzal szemközti oldalára vagy hátrább, esetleg a hátsó udvarba (6. kép) szorult. Ugyancsak a 19. század derekára tehető és hasonló okokkal magyarázható az előbb vázolt háromosztatú ház két változatának felbukkanása a parasztpolgárok építkezési gyakorlatában. Időben és térben való párhuzamos előfordulásuk ellenére, tulajdonképpen egy vagy több zárt helyiség nyerésére irányuló törekvés két fokozatát jelentették. Mielőtt a kialakítás módjaira rátérnénk, hangsúlyoznunk kell egy igen fontos tényező, a telek szélességének szerepét, mely megszabta a lehetőségeket. A beltelkek egy részénél, a házzal párhuzamosan csak a gyalogjáró és a kocsiút fért el, így a terjeszkedés kizárólag hátrafelé történhetett. A többi teleknél az udvar legalább 2—3 méterrel szélesebb volt, ami a különböző hozzáépítések számára elegendő teret nyújtott. Számos esetben az első (lakó-) udvar végében, a házzal szemközti szabad területre néhány négyzetméteres, ablakkal, ajtóval ellátott, zárt helyiséget emeltek, melyet az eredeti épület tetőzetének derékszögű folytatásával fedtek le. Természetesen a hátsó udvarba vezető ajtó megmaradt középen, de előtere kapualjjá záródott a lefedés révén (7. kép). 198