Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)
Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199
tonsága érdekében - mindig a szőlő tulajdonosára hárult. A szőlőskert és a beltelek egymástól való viszonylagos nagyobb távolsága esetén előfordult, hogy már a lajtos kocsi visszatérte előtt megtelt a kád, megakadt a szüret. Ezért sokan két kádat vittek ki, ha az egyik megtelt a taposóhordót áttették a másikra és folytathatták a munkát. Éjszakára a kádakat kint hagyták és egymásra boritották, hogy belsejük száraz maradjon. A beltelken levő présházhoz beszállított szőlőből különválasztották az időközben felgyülemlett mustot, hogy a prés alá csak szilárd anyag kerüljön. Erre a műveletre a következő eszközegyüttes szolgált. A présház nyitott ajtajába egy 14-15hektós kádat ("Szehpóding"; Seihebottich = szürőkád) tettek. Aljára két deszkalapból illesztett keresztfát ("krecholç"; ném. Ereusholz) állitottak, mely a szürőkád területével megegyező, sűrűn lyuggatott falapot ( 1, szehpódn", M S zeihpón" ) "szefpón"; ném. Seiheboden = szürőfenék) tartott. Az igy elválasztott alsó ür körülbelül 40 cm. magas volt. A szürőfenék peremét egy ponton négyszögletes nyilas szakitotta meg. Három oldalról a kád pereméig kéményszerüen emelkedő, lyukakkal teli falapok vették körül. A negyedik oldalt a kád fala jelentette. A "mustoskocsi"-val odaálltak a szürőkád mellé, amilyen közel csak lehetett. A fennmaradt távolságot (bor) korcsolyával ("vájnlájte"; ném. Weinleiter = borlétra) hidalták át. A hoszszukás, létraszerü fakeret egyik végét a szekér oldalára, a másikat a kád peremére helyezték. A rögzitéseitől megszabaditott lajtot félfordulattal a kád fölé hengerítették, ezáltal nyilasa alulra került és a szőlőzuzalék a szürőfenékre ömlött. Ezután a lajtot visszaguritották a szekérre, le kötötték, majd a gazda elindult a szőlőbe,az ujabb szállítmányért. Körülbelül egy óra alatt a must lecsurgott a kád alsó rekeszébe. 46 A kürtőszerü nyilason át " fertály"-lyal ("firtl"; ném. Viertel = negyed rész. 24. kép), "fickó"-val ("szeksztl") 47 vagy vödörrel kimerték és egy hordóba töltötték. A maradékot "présre tették". Csupán egyetlen szőlőfajtát, az otellót - amiből vörösbor készült - kezeltek másképp. A külön leszüretelt, kitaposott fürtöket, mindenféle szétválasztás nélkül, a szürőkád helyett egy hordószerü, 40-50 hektó űrtartalmú, megközelítőleg 2 m. magas erjesztőkádba ("káci") öntötték és "hogy jó sötét szint kapjon", 5-7 napig benne hagyták állni, forrni. Az utolsó napon, a must felszínére emelkedett törkölyt leszűrték és kipréselték. A prések ("Pampress"; ném. Baumpresse = szálfaprés 25. kép) az óbudai szőlőmüvelés legnagyobb méretű eszközei voltak. Készítési helyüket illetően adataink megoszlanak. Egyesek szerint a Buda környéki falvakban, mások szerint Óbudán készültek, mesteremberek kezén. Az anyagmegmunkálásra és bizonyos szerkezeti megoldásokra való tekintettel a magunk részéről inkább az utóbbi felé hajlunk. Az viszont teljesen bizonyos, hogy szálfapréseket csak 1860-1880-ig állítottak elő. 179
