Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

A keletkezett szalma az állatok etetésére szolgált, ezért további sorsával a takarmányokról szóló részben foglalkozunk. A gabonaszemek zsákokba kerültek, azokat pedig szekérrel a házhoz szállitották. A termést a padláson vagy a kamrában raktározták el. Felhasználásának módját a mennyiség határozta meg, amelyet a gazda a következő évi vetőmag és a személyes szükséglet szempontjából mért fel. A felesleget az évente rendszeresen megjelenő kereskedőknek és ügynököknek adták el. Sokszor hajóval ("slepp") érkeztek, amit az óbudai parton kötöttek ki. A termés önellátására szolgáló részét Óbuda vagy a környék valamelyik malmában őröltették meg. Sajnos a malmok pontos számát és elhelyezkedését még nem sikerült megállapítani. Azt tudjuk, hogy a Bécsi ut és Vörösvári ut találkozásánál, a mai csillaghegyi Árpád strandnál l-l, a Pók utca mentén 3, az óbudai kis Dunaágban és az óbudai sziget déli végének nagy dunaági oldalán (3. ábra) több vizimalom működött. A szántóföldön termelt növények egyik része az állatok etetésére szolgált. Ugyanezen célra szénafüvet is használtak, mely a korábbi XVIII. században még a tápanyag legnagyobb részét, de a későbbiekben is jelentős hányadát alkotta. Mivel a széna kezelése sokban megegyezett a szántóföldi szálastakarmányokéval, a szénagazdálkodással most foglalkozunk. A már sokszor emiitett 1715. évi összeirásban olvashatjuk; "Rétjeik vizenyősek, vegyes minőségű szénát hoznak; két kaszás munkája után egy négy igavonó által vont szekérnyi szénát takaritanak be." Zichy Miklós utasitásának (1746) 30. pontja büntetést helyez kilátásba annak, aki állatait Szent György napja (ápr. 24.) után a kaszálóra hajtja. Az 1700-as évek közepén egy Kössler György nevű jobbágy 1 lat viasz birságot fizetett, mert Szent István napján (dec. 26.) szénát hordatott.

21 Az 5. úrbéri kérdőpontra (1772) adott válaszból megtudjuk, hogy "a gazdák a magok rétjén egy kétlovu kocsira való szénát kaszálhatnak". 1850 után a szénafű és a gabonafélék szalmája mellett fokozódott a szántóföldi takarmányok (ld. 156. old.) termelése és felhasználása az óbudai állattartásban. Elsősorban lucernát vetettek. Tehát a legeltetés 1870-es években való megszűntével túlnyomórészt a szántók és a kaszálók biztositották az állatok táplálékát. Ez utóbbiak kilencven százaléka a ma Mocsaras és Kaszás dűlőként ismert vizenyős területeket foglalta el, amelyek földrajzi jellegére és hasznositási módjára maga a két helynév utal. A kaszálók határait - a mai utcahálózatra vetitve - a következőképpen vonhatjuk meg: Szentendrei ut, Köles u. , Csillaghegyi ut, Bojtár u., Áldomás u. , Keled u., Ingovány u., Víznyelő u., Monostori ut, Dósa u. Az óbudai határ ezen része az "Achtmahdried", "Dreimahdried", "Eilfmahdried", "Fünfmahdried" és "Schneckenbergried" dűlőknek felelt meg. 22 Kaszáló volt a Reményi Ede utca és a Dunapart találkozási pontjától Aquincumig húzódó sáv 164