Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

MEGNYITÓ ÜLÉS - PERÉNYI Imre: Budapest városépítésének fejlődése 1873-1973

kritikája következtében ujabb irányzatok jelentkeznek a magyar várostervezésben. Az épitészet egyrészt a hazai hagyományokhoz nyúlt vissza, másrészt a negyvenes évek szovjet városépitési gyakorlat hatását mutatja. Ezek az archaizáló, formalista irányzatok a magyar városépitésben nem voltak hosszú életűek, de nyomaik megtalálhatók a budapesti városképben is. Az ötvenes évek második felétől kibontakozó uj, mennyiségileg és megoldási módjukat tekintve egyaránt nagyjelentőségű várostervezési és városépitési tevékenység ismertetését azzal az aktussal kell kezdenünk, melynek eredményeképpen 1949-ben Budapest peremvárosaival és községeivel (Újpest, Rákospalota, Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota, Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákoshegy, Pestszentlőrinc. Pestszentimre, Kispest, Pesterzsébet, Soroksár, Csepel, Budafok, Nagytétény, Budatétény, Albertfalva, Pesthidegkut, Csillaghegy, Békásmegyer) egyesült. Ez a területi kiegészités általában indokolt volt, hiszen a peremvárosok többsége már régen a főváros szerves részévé vált, és az egyesités kérdésével évtizedek óta foglalkoztak. Egyes területek kellően nem indokolt becsatolása következtében azonban kedvezőtlenül és szervetlenül nőtt meg a város területe és lakossága. Különösen néhány kimondottan falusi jellegű település bekapcsolása a fővároshoz csatolt többi, fejlettebb terület jövője szempontjából is hátrányos volt. Ettől eltekintve az 1949-es egyesités lényegében korszerű szerkezetű települési konglomeráció körvonalait jelölte ki, mert a szerkezet meglévő tagoltsága igen kedvező volt. Az 1949. évi népszámláláskor a peremvárosaival és községeivel egyesitett Budapest lakosszáma 1 590 269, területe 525 km^ volt. A lakosszám már az egyesitést követő első évtized végére, 1960-ban 1 800 000 fölé emelkedett. A lakosság növekedése ez időszakban évi 1,2 % volt, szemben az országos évi 0,8 %-kal. A népességszaporulat zöme az ország egyéb vidékeiről bevándorlókból adódik. Évről évre növekszik a budapesti munkahelyekre naponta bejárók száma. A beingázásban 1960-ban már 140 000-en vettek részt. E tiz év alatt a peremvárosaival és községeivel egyesitett Budapest fejlődésére mindenekelőtt az ipar további koncentrációja jellemző. A Budapestre koncentrált ipar fejlődésének korlátozására nem volt lehetőség, mert ez egyenlő lett volna az ország ipari fejlődésének megakadályozásával. Az ipar egyoldalú fejlesztése viszont a város lakáshelyzetére, közlekedésére és közellátására igen kedvezőtlen hatást gyakorolt. A későbbi években az ipar erőteljesebb decentralizációjával párhuzamosan bizonyos korlátozások történnek a városon belüli iparfejlesztéssel kapcsolatosan. A felszabadulás utáni időszakban az első általános városrendezési tervet 1948-ban az Épitéstudományi és Tervező Intézet dolgozza ki, majd 1952-54-ben a Fővárosi Tanács VB városrendezési és épitési osztálya készit ujabb tervet. Ezek a tervek nem kerültek jóváhagyásra. A Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács 1960-ban meghatározza Budapest és a környék uj általános rendezési tervének irányelveit, amelyek alapján még 1960-ban a terv elkészült és azt a kormány jóváhagyta. Budapest és környékének rendkivül szoros öszszefüggései azt kivánták, hogy a Budapest határától általában 15 km-nyire terjedő, kb. 300 000 lakosú, 1 650 négyzetkilométer kiterjedésű környék rendezési terve a főváros rendezési tervével legyen egységbe foglalva. E terv koncepciója lényegében két célkitűzésen alapul: egyrészt olyan ipartelepitési politika kialakitása, amely az elmúlt évtizedek gyors népesség növekedését Budapest területén fékezné, másrészt olyan korszerű városszerkezet és berendezés kialakitása, mely a főváros területének megfelelő tagolását, a szolgáltatások többlépcsős rendszerének kiépitését, a tul tömör beépités sűrűségének lazitását, növényzettel fedett nagyobb területek bővitését, a jó közlekedési és közműellátási viszonyok megteremtését eredményezné. Ezeknek a terveknek a keretében kezdődött meg a lakónegyedszerü lakásépités, főleg a város munkáslakta területein, a nagyobb ipari területek közelében: Óbudán, Angyalföldön, Zuglóban, az Üllői utón, Csepelen, Újpesten, Kispesten, Lágymányoson. Ezek a kisebb-nagyobb lakótelepek többnyire kielégitik a korszerű várostervezés követelményét: a zöldterületi ellátást, a közintézményellátást, a közműellátást, a közlekedést stb. Megjelenésük azonban a korszak elveinek kialakulatlanságát, illetve változatosságát tükrözi, hol zártan, nagy belső tömböket körülépitve, hol lazán, szabadonállóan elhelyezve alakultak ki. 1960-1970 között a főváros növekedésének üteme évi 0,8 % volt. Emellett a természetes szaporulat negativ volt, a bevándorlás évi 14 000 fő növekedést eredményezett. Budapest környékén, a várost körülvevő 44 községben a lakosság ugyanebben az időben évi 7-8 000 fővel nőtt és ez 0,0-3 % növekedést eredményezett. A főváros igazgatási határán 33