Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

HORVÁTH Miklós: Előszó

A két szekció munkája nemcsak kiegészítette egymást, hanem a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális témákat kapitalista és szocialista relációban, mindkét szekcióban megvitatták. Sokoldalúan elemezték Budapest centrális szerepét 1945-ig. A jelzett időpontig a Budapestre centralizált politikai és gazdasági funkció következtében, az iparnak egyedül a fővárosban történő gyors fejlődése folytán a falu és város ellentétét ez a helyzet eltorzította és kiélezte, magában hordva a kapitalista nagyvárosi fejlődés összes szociális ellentmondásait. Kétségtelen, hogy a főváros centrikusság a felszabadulás után is elég sokáig megvolt és bizonyos mértékben még ma is beszélhetünk erről, mégis a felszabadulás óta eltelt 30 esztendő hihetetlen mértékben meggy ors itotta a vidék iparosítását és kulturális életének fejlődését. Alapvetően megszűnt ezen a téren Budapest monopolisztikus helyzete. Sokoldalú vita elemezte Budapest társadalmát a századfordulótól a felszabadulásig. A társadalmi mozgalmak megoszlottak részben a Városházán belüli, úgynevezett községi politikára, részben a Városházán kivüli pártpolitikára, amelyek egyrészt összefüggtek egymással, de igen sokszor ellentétesek is voltak, Budapest politikai története önmagában nem egy város, hanem az ország története is. A felszabadulás után a fővárosi várospolitika hordozói a demokratikus pártok lettek. 1950 és 1960 között már jól érzékelhető volt a várospolitikai folytonosság és a szocialista berendezkedés kezdetei: Nagy-Budapest megteremtése, a Fővárosi Tanács megalakítása, valamint a hosszutávu, várospolitikai kérdésekkel részletesen megtervezett elvek és metódusok kidolgozása. 1960 után pedig napjainkig már előtérbe kerülnek a modern szocialista várospolitika követelményei és távlatai. Rendkívül fontos eredményei a várostörténeti konferenciának azok a részben nagyvolumenü, részben még részkérdésekre vonatkozó megállapítások, kutatások, amelyeket a budapesti népességi koncentráció növekedésének folyamataira és tényezőire, a népmozgalmi tendenciákra, a fővárosnépesség demográfiai arculatának jelenlegi és jövőbeni változásaira, azok előidézőire tettek. Széleshorizontu előadások vizsgálták a főváros művelődés és kulturális élet kérdéseit. Érdekes és élénk vita alakult ki a két kultúra, az un. "intézményes kultúra" és "a spontán kultúra" kialakulásáról, ellentétükről és egységükről. A két kultúrát sokan 1945-ig jó és rosszhiszeműen akarták egyesíteni, de mivel a társadalmi bázisuk tendenciája szembenállt, ezen kísérletek csak a szocialista kulturforradalom folyamatában lehettek eredményesek. A konferencia egyik legfőbb tanulsága, hogy a főváros történetének kutatásában szükséges a társadalomtörténeti közelítés pontosítása. Az azonban a jelenlegi tudományos eredmények alapján is vitathatatlan, hogy Budapest a Habsburg abszolutizmus ellenére, elsősorban saját erejéből vált végérvényesen tulajdonképpen már a reformkorban az ország tényleges fővárosává. Vállalkozó szellemű lakói, a munkásosztály és a radikális értelmiség tette Budapestet a századfordulóra a magyar progresszió központjává, sőt 1919-ben - ha rövid ideig is - a világ leghaladottabb társadalmi rendszerének, forradalmának második központjává. E forradalmi, progresszív folyamatosságnak, hagyománynak a főváros munkássága és értelmisége komoly tartalékait őrizte meg a két világháború között, melyek hozzájárultak 1945 tavaszán a szocialista eszmék megvalósításához. A várostörténeti konferencia évkönyvünk e kötetében közölt rendkívül széles, sokoldalú anyagával, el- és megvitatott kérdéseivel - szerény véleményünk szerint - komoly sorvezetőt jelent Budapest történetének további kutatásához. A konferencia anyagát olvasva feltétlenül felmerül az emberben a gondolat: várostörténeti kutatásunk számára nemcsak centenáriumi jubileumkor van szükség a tudományos eszmecserére, hanem ünnepi alkalmak nélkül is minél gyakrabban kell gondolatokat váltanunk. A szerkesztőbizottság nevében ezúton mondok tisztelettel köszönetet a konferencia minden egyes külföldi és hazai előadójának, a vitában résztvevőknek értékes, tudományos munkájukért. dr, Horváth Miklós 8