Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

MEGNYITÓ ÜLÉS - SZÉKELY György: A várostörténeti kutatás eredményei és feladatai

Az egész problematika vázlatát nyújtja Gerelyes Ede: A Főváros Egyesítésének Centenáriuma 1873-1973 (Bp., 1972) c, rotaprintkiadásban megjelent 76 oldalas, érdemes munkája. Ez mindenekelőtt útmutató metodológiai kérdésekben. Leirja a főváros egyesülését. Bemutatja az agglomeráció fejlődését peremvárosokkal és peremközségekkel. Szól a Nagybudapestre irányuló 1908. és 1942. évi várostervekről. Elemzi az 1949. évi közigazgatási törvényt. A várospolitikát 1873-tól 1973-ig tekinti át. Végül felhivja a figyelmet a várostörténeti emlékek megőrzésére. Ez utóbbiak egyik fontos csoportját maguk a városmagok, történeti városrészek teszik ki. Több munka is tárgyalja ezt többé-kevésbé budai-pesti vonatkozásokkal: Gerő László: Történelmi városrészek (Bp., 1971) c. munkája a történelmi városrészek magyarországi védelméről, a történeti városmagok rekonstruálásáról, a Buda műemlékeinek napjainkig áttekintett sorsáról szól; egyetemes keretben tárgyalja Buda és a vidék műemléki eredményeit, feladatait rövidebb áttekintésben Gerő László: Védett területek (Magyar műemlékvédelem 1969-1970. 441-449. o.). Perényi Imre: Town Centres. Planning and Renewal (Bp., 1972.) c. müve az urbanizálódás múltját és jelenét, a városmagok helyreállitását, a történeti városmagok védelmét, a magyar városhálózat fejlődését elemzi. Az ilyen urbanisztikai tevékenység nemzetközileg is korszerű. A történeti megközelités párhuzamául emlitem V. Martorell Portas - A. Florense Ferrer - V. Martorell Otzet: História del urbanismo en Barcelona (Barcelona, 1970) 153 oldalas kötetet. A történeti érzékű magyar földrajzkutatók közül pedig hadd emlitsem meg Somogyi Sándor munkásságát, aki Budapest földrajzi helyzete (Budapest természeti képe, Bp., 1958), Budapest vízrajza (Budapest természeti földrajza. Bp. 1959) fejezeteket irta meg. A várostörténet különböző ágazatainak (településtörténet, társadalomtörténet, munkásmozgalomtörténet, művelődéstörténet, urbanisztika) együttműködése, ill. eredményeik összesítése nyomán elég jó áttekintéssel rendelkezünk Budapest népesedési fejlődéséről, osztályösszetételének százados változásairól, a magyar városhálózatban játszott szerepéről ill. e vezető szerep arányairól. Az egyesitett város olyan viszonyok között keletkezett, amikor az ipari jellegű városok munkahelybővülése még megosztotta szerepét az intenzív mezőgazdasági, piacra termelő városok magas munkaerőigényével. Budapest 3 alkotóelemének népessége 1869-ben 280-300 ezer fő volt, az ország törzsének legfontosabb városai együtt még vetekedtek ezzel. Hogy a különbség egyébként sem volt éles, mutatja a fővárosi műveltség foka (1873-ban egy múzeum, három színház, de a 6 éven felüliek 30 %-ának írástudatlansága), a közlekedés (1873-ban omnibuszok 556 lóval és 32 km-es pályán). Szeged és Debrecen mellett állt a 41 ezer lakosú Hódmezővásárhely; a 31 ezer lakosú Kecskemét még meghaladta Miskolc vagy Pécs lélekszámát. A 27 ezer lakosú Győr és 22 ezer lakosú Székesfehérvár még nem emelkedett az ipart nélkülöző Makó, Szentes, Cegléd fölé. Az egyesitett Budapest azonban hatalmasat ugrott, 1869-1910 között csaknem négyszeresére nőtt, az 1900. évbeli 800 ezer után tíz évvel a peremvárosokkal együtt elérve az 1 110 000 főt. Ez a nagy ugrás még nem bontotta meg a településhálózatot, mert egy 20 milliós ország gazdasági központjáról volt szó. A Dunántúl és Alföld városai viszont azalatt alig 60 %-kal gyarapodtak. Budapest 800 ezer fős növekedésével (az együttes gyarapodás 58 %-a) szemben 570 ezer fővel (42 %-a) növekedtek. S mivel a főváros mellett főleg az akkori ország peremén voltak a most statisztikailag számba nem vett bánya- és iparvidékek, 1910-ben mir Budapesten összpontosult az ország középső vidékei iparban foglalkoztatott népességének 54 %-a, de az egykori ország teljes gyáripari munkásságának is 1/4-e. S már 1900-ban a budapesti nagyipari munkásság létszáma (70 ezer) meghaladta a kisipariakét (60 ezer), a munkásság 6 5-70 %-a 20-nál több munkást foglalkoztató üzemben dolgozott. Már egy-egy fővárosi kerület ipara megelőzte a vidéki városok iparát és munkáslétszámát. A szinte amerikai ütemű fejlődés egy éppen nem amerikai utat járó országban játszódott le. Ezért fejlődése kezdettől magában hordta a városhálózat fejlődésének ellentmondásait. 1910-ben csak minden harmadik fővárosi lakos volt született budapesti, a bevándorlás az ország, sőt az össz-monarchia számos részéről irányult a fellendülő magyar fővárosba. Megugrott a perem települések népességszáma is a kiegyezéstől 1910-ig: Rákospalota 3 458-ról 25 ezerre, Kispest néhány százról 30 ezerre. Erzsébetfalva néhány százról 31 ezerre. Újpest 6 722-ről 55 ezerre nőtt, együttesen 227 257-re nőtt a peremövezet népessége, benne többezer munkás. A gyorsan gyarapodó munkásosztály magyarosította el Csepelt, ahol a Weiss Manfréd-müvek kialakulása előtt 2 246 falusi lakos negyede volt magyar anyanyelvű, 1900-ban a már munkástöbbségü település népességének 44 %-a, 1910-ben a 9 462 főnyi lakosság 83, 7 %-a. Ennek az átalakulásnak felel meg, hogy az 1903. évi szociáldemokrata pártkongresszuson 50 fővárosi szervezet 92 küldöttje mellett 182 vidéki szervezet 257 kül16