Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - FODOR László: A főváros szerepe az ország gazdasági életében (1945-1973)

A mechanizmus ösztönző rendszere nem minden vonatkozásban konzisztens abból a szempontból, hogy a hatékonyság és a nyereség maximalizálására való törekvés egyidejűleg a termelőerők területi arányainak ésszerűbb megváltoztatása irányára ösztönözzön. Számos tényező arra mutat, hogy az ágazati érdekek nem mindig esnek egybe a területfejlesztési célkitűzésekkel és egyre jelentősebb anyagi eszközöket kell arra fordítani, hogy az un. "területi ösztönzők" ellensúlyozzák az egyéb ösztönzők káros hatását. A mechanizmus egyik kedvezőtlen hatása az volt, hogy nem orientált megfelelő módon az élőmunka gazdaságos felhasználására, sőt az ösztönzés jellege olyan volt, hogy még a munkaerőhiányos területeken is olyan mértékű fiktiv munkaerő-keresletet támasztott, amely sem a népgazdaság, sem a terület adottságaival nem volt összhangban, és még a munkaerőtartalékokkal szűkösen rendelkező területeken is extenziv jellegű fejlesztést indukált.Igy az ország néhány területén sikerült a foglalkoztatási problémákat mérsékelni (ezek főként a fejlődésben hátramaradott területek), ugyanakkor a fejlettebb területeken indokolatlanul magas szintű munkaerőkereslet, ennek következtében egy nem valós méretű munkaerőhiány keletkezett. Ugyanakkor a munkaerőhiányos területek intenzivfejlesztésére szolgáló beruházások területi megoszlása nem követte a rendelkezésre álló munkaerőtartalékok területi megoszlását és éppen a legintenzívebb fejlesztési szükségletek területei részesedtek relative csökkenő mértékben a fejlesztési eszközökből. A mechanizmus első éveiben az intenziv fejlesztést szolgáló beruházások ellen hatott az a körülmény is, hogy az átlagbérgazdálkodás kötöttségein túlmenően a vállalatok többsége számára lényegesen gazdaságosabb fejlesztési formának bizonyult az élőmunka felhasználás növelése, mint a korszerűsítés, automatizálást jelentő gépi beruházások. Megnövekedett a kapun belüli munkanélküliség és a nagyobb ipari koncentrációkban a munkaerőhiány következtében a gazdaság belső arányait tekintve egyensúlyzavarok keletkeztek. Relative a legjelentősebb mértékben a budapesti agglomeráció belső egyensúly arányai bomlottak meg. A kedvezőtlen tendenciákat és ezek káros hatásait a mechanizmus első éveiben még bizonyos mértékig semlegesíteni tudta az a kedvező konjunkturális helyzet, amely 1968-69ben a világpiacot jellemezte. Ebben az időszakban sikerült elérni hosszú idők óta első izben a nemzetközi fizetési mérleg pozitív egyenlegét. Ebben a kedvező konjunkturális helyzetben az alapvetően nyílt magyar gazdaság számára értékesítési lehetőségek nyilottak, amelyeket az ipari üzemek döntő többsége sikeresen kihasznált. A magyar gazdaságon belül a budapesti gazdaság abból eredően, hogy az ipari export lényegesen nagyobb hányada származik Budapestről, mint azt a termelésből való részarány indokolná, sokkal érzékenyebben reagál a konjunkturális változásokra, mint az ország egyéb területeinek gazdasága. így a 60-as évek második felének végén a budapesti vállalatok gazdasági eredményei jelentős mértékben javultak és ennek következtében az uj nyereségelvonási rendszernek megfelelően a korábbi időszakokhoz viszonyítva lényegesen jelentősebb fejlesztési eszközök halmozódtak fel ezeknél a vállalatoknál. A budapesti gazdaság belső struktúrájában is meggyorsultak azok a szerkezeti változások, amelyek a gazdaság korszerűsödésére jellemzőek, nevezetesen a tercier szektor térnyerése gyorsabbá vált. A budapesti vállalatok felhalmozott eszközeikkel viszonylag nagyvolumenü fejlesztési programok végrehajtását tervezték a fővárosban, azonban ezek megvalósítása azokba a korlátokba ütközött, amelyek az előbbiekben leirt munkaerőhelyzetet jellemezték. Miután az ösztönző-rendszer alapvető jellemzője az extenziv irányba való orientálás volt, a budapesti vállalatok többsége a rendelkezésre álló eszközök jelentős részét nem fővárosi létesítményeinek korszerűsítésére, automatizálására fordította, hanem sorra létrehozták vidéki telephelyeiket az ország azon területein, amelyek még jelentősebb munkaerőtartalékkal rendelkeztek. Ilyen körülmények között a budapesti ipar decentralizálását és az elmaradott területek iparosítását szolgáló iparfejlesztési alap együttes hatásaként a mechanizmus utóbbi éveiben a vidéki ipartelepítés meggyorsult. Ez a fejlesztési politika jelentős mértékben módosította a termelőerők területi arányait, viszont nem szolgálta egyértelműen a gazdasági növekedés intenzivebbé tételét, a termelékenység nagyobb ütemű növelését, általában a hatékonyabb gazdálkodást. A gazdasági növekedés alakulására kedvezőtlenül hatott az a körülmény, hogy a 70es évek elejére a nemzetközi konjunkturális helyzet romlott, az értékesítési lehetőségek nehezebbé váltak és a nyílt gazdaság jellegéből eredően sokkal élesebben jelentkeztek azok az ellentmondások, amelyek a gazdaság fejlődését, a mechanizmus belső rendszerét jellemezték. A nemzetközi fizetési mérleg negatívuma rendkívüli mértékben megnőtt, és az ország 168