Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - HADHÁZI Gyula: Budapest népesedési viszonyai a nemzetközi összehasonlítás tükrében, 1945-1970 - Hozzászólások Hadházi Gyula előadásához: - CZÉTÉNYI Piroska

Hozzászólások HADHÁZI Gyula előadásához CZÉTÉNYI Piroska: A tervszerű műemlékvédelmi tevékenység előfeltételei 1945 és 1963 között teremtődtek meg. Az 1949. évi 13-as számú törvényerejű rendelettel létrehozott Muzeumok és Műemlékek Központjának műemlékvédelemmel kapcsolatos tevékenysége előbb a népművelési miniszter, majd a Minisztertanács által létrehozott Épitészeti Tanács, s ezt követően pedig 1955-ben az Országos Építésügyi Hivatal hatáskörébe tartozott. A műemléki feladatok 1957-ben kerültek az Épitésügyi Minisztériumhoz, és ugyanabban az esztendőben veszi át a Fővárosi Tanács Városrendezési és Épitészeti Osztálya a műemléki jogkör gyakorlását a főváros területén. Ez azért figyelemre méltó, mert a műemlékvédelem a legtöbb országban a művelődésügy hatásköre, és a fenti szervezeti megoldással Magyarország a kivételek közé tartozik. A műemlékvédelemnek az épitésügyi tárcához való kerülése annak a körülménynek a célszerű és idejekorán való felismeréséből született, hogy noha ez a feladat kultúrpolitikai, szorosan be van ágyazva városrekonstrukcióba, s összeütközése a gazdasági, ipari élettel a kulturális érdek vereségével járhat. Ugyanakkor, lévén, hogy a műemlékek épitmények, fontos, hogy a műemléki érdeket is ugyanaz a tárca képviselje, mely gazdája a tervező vállalatoknak, az épitő- és épitőanyagiparnak. A város minden esetben bonyolult rendszert jelent, melyben a városrendezési tevékenység teremt megfelelő élet-, munka- és lakókörülményeket. A városokban végrehajtott rekonstrukciókat aszerint különböztetjük meg, hogy részben, vagy teljesen avult városban történik-e, ahol ezt a rekonstrukciót elsősorban a gazdaságosság körülményei szabják meg. Mig a történeti városok rekonstrukciója éppen a müemlékhatósági tevékenységgel és a jogszabályok segitségével a kultúrpolitikai érdeket előtérbe helyezheti. Mód van annak a mérlegelésére, milyen környezetet teremt a megmaradó épitészeti emlékeknek és melyektől fosztja* meg a várost a rekonstrukció.. A főváros több mint 15 esztendeje fejti ki a városrendezéssel szoros együttműködésben a műemlékvédelmi tevékenységét. Ez a védett épületeknek nem pusztán egyenként való fenntartását jelenti, hanem, mint a város jellegzetességét adó együttesek fenntartását és a város egészébe való befoglalását. Egyben visszahelyezésüket a modern társadalmi és gazdasági élet feltételei közé. E feladat megoldását megkönnyítette az, hogy az egyházi műemlékektől eltekintve a védett épületeknek úgyszólván teljes állománya állami tulajdon. így a helyreállítások a városfejlődés és -fejlesztés folyamatával szoros összefüggésben történtek és történnek, egyegy városrészre kiterjedően. így vált szemünk előtt a budai vár lakónegyede idegenforgalmi centrummá és vonzó igényes lakónegyeddé, mely kultúrpolitikai feladatát látványosan teljesiti, szakszerűen helyreállított épületei sorával. Sok-sok terv és szakszerű munka árán őrizve meg az előző korok művészetének, technikai tudásának a bizonyítékát minden leírásnál szemléletesebben. A várnegyedet, noha csak 1966-ban nyilvánították műemléki jelentőségű területté, a felszabadulás után kezdettől fogva akként kezelték. A Vár egész területére már 1949-ben elkészítette a Fővárosi Tervezőiroda Városépítési Szakosztálya az első rendezési tervet. A helyreállítási gyakorlat megfelelt azoknak a nemzetközi elveknek, amit majd csak jóval később, 1964-ben rögzített az un. Velencei Carta. Ez előírja, hogy az egyes helyreállításoknak tiszteletben kell tartaniuk mindazt, amit a különféle korszakok az épülethez hozzátettek és igyekezzenek azokból mindent megtartani, illetve felszinre hozni, ami érték, anélkül azonban, hogy előnyben részesítenék bármelyik kor stílusát a többi rovására. Az épületeket a helyreállítás nem tekintette egyszerűen anyagi javaknak, hanem kulturális értéknek, s a felhasználásuk során éppen e kulturális érték érvényesülésének engedte át az első helyet. Ezért törekedett arra, hogy az egyes épületek épitészeti értéküknek, jellegüknek megfelelő használatot kapjanak. E téren közismerten a legnagyobb szabású a budavári palota, ahol a műemléki terek elsőrendű kulturális célt, az ott előkerült leletanyag bemutatását szolgálják. Rendkívül szerencsés, hogy ez még a dunaparti városkép meghatározó elemének a helyreállítását is jelentette egyben. Az eddigi tapasztalatok felhasználásával, s a főváros általános rendezési tervébe illeszkedő részletes rendezési tervek alapján kerül sor a fővárossal egyesült három város 149