Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - DÁNYI Dezső: Budapest a nemzetközi összehasonlítások tükrében(1873-1945)

gyobb mértékű volt a bevándorlás a Budapesttől nyugatra és északra fekvő megyékből, mint a déli és keleti országrészekből. Ekkor viszont fordulat állott be és megcsappant az északi megyékből, Liptóból, Árvából, Szepesből, Galicia határvidékéről Budapestre vándorlók aránya és abszolút száma is, és egyre erősebbé vált az alföldi területek Budapestre özönlése, sőt az erdélyi területek népessége is megindult Budapest felé. Jeleznem kell, hogy sern a magyar demográfiai irodalom, sem a magyar társadalomtudományi irodalom nem kutatta még végig ennek a változásnak az okát. Még nincs meg az a modell, amely a kereseti viszonyok, a távolságok, az utazási költségek és a vándoroltak mennyisége között szignifikáns összefüggést talált volna. Bizonyos, hogy elsősorban a külföldre irányuló kivándorlás, az ország népességében regionálisan eltolódott jövedelmi viszonyok idézték elő ezt a fordulatot a vándorlás iránya tekintetében. Az eddig emiitett rövid jelzések csak arra kivánták a figyelmet felhivni, hogy Budapest lakosságában a város nagyságának növekedésével szinte egyező ütemben nőtt a bevándorlókaránya. És bár ismeretes,hogy a magyar városokból nagyobb arányú volt a Budapestre irányuló vándorlás, mint a falvakból - viszonylagosan -, mégis jelentős falusi tömegek érkeztek a fővárosba, magukkal hozva a vidék kultúráját, nyelvét, szokásait, és első falusi nemzedékek épitették meg, lakták ezt a várost a száz év nagy részében. Ennek a városnak a társadalmi arculatához az is hozzátartozott, hogy a kiegyezés idején a városnak még csak körülbelül a fele magyar nemzetiségű, közel egyharmada német, és körülbelül 6 százaléka szlovák. 1910-ben a nem magyar nemzetiségűek aránya még mindig 15 százalék, és bár a nemzetiségek aránya fokozatosan csökkent 1869 és 1910 között, ebben az időszakban is 140 ezer és 160 ezer ember között ingadozott a nem magyar nemzetiségűek budapesti létszáma. Budapest egyik társadalmi jellemzője, hogy Európa ipari jellegű fővárosai közé tartozott. Bécs, Berlin ipari dolgozóinak aránya magasabb volt, mint a budapesti 1869. évi 33, vagy az 1910. évi 44 százalék, de a többi európai fővárosban ilyen erős ipari foglalkoztatottságot, mint Budapesten, seholsem találunk. A másik szembeszökő és a külföldi államokban nem tapasztalható tény, hogy 1910ig a második legnépesebb foglalkozási csoport a házicselédség. Arányuk az összkeresőknek 15-14 százaléka között hullámzott, és meghaladta London és Stockholm cselédtartási arányszámát. Az egész főváros gazdasági életének fejlettségére vet fényt az a tény, hogy 1880ban és 1890-ben még a napszámosok alkotják a harmadik legnagyobb foglalkozási csoportot, bár a napszámosság számbavétele a magyar népszámlálások változásai közepette eléggé problematikus. 1900-ban számuk lecsökken, jelezve a magyar nagyipar kifejlődését, de bizonyos, hogy a népszámlálási foglalkozási, osztályozási kategóriák megváltozását is. így válik a kereskedelem, a hitel 1890-ben és 1900-ban a harmadik legnépesebb, 1920 után pedig a második legnépesebb foglalkozási főcsoporttá. Kiemelendő azonban, hogy a vagyonukból élők és nyugdijasok csoportja az egész város legdinamikusabban fejlődő foglalkozási főcsoportja és 1941-ben húszszorosára növekedett 1869-hez viszonyitva. Meg kell még emlitenünk, hogy a közlekedés közel azonos ütemben fejlődött, mint a kereskedelem és a hitel,és hatszor annyi keresőt foglalkoztatott 1910-ben, mint 1869-ben. Néhány évvel a három település egyesitése előtt, 1869-ben a keresők közel fele bérből és fizetésből élő, feltehetően fizikai munkás volt. A népszámlálás nem enged precizebb megkülönböztetést. Számuk 1910-re becsülhető érték szerint a háromszorosára emelkedett, elérte a 280 ezret, és arányuk megközelítette a kereső népesség 55-57 százalékát. Ha a szolgáltató, házi és vándoriparokat nem vesszük tekintetbe, akkor a főváros ipari fejlődésének fénykorában, az 1890-es években, körülbelül 370 nagyipari vállalat, azaz húsznál több segédet foglalkoztató vállalat működött Budapesten. Az alkalmazott segédek felét a gépipar, a dohányipar, a nyomdaipar, a malomipar és téglaipar foglalkoztatta. Budapest társadalmi, pontosabban foglalkozási struktúrájának jellegzetességét ugy foglalhatjuk össze, hogy rendkivüli változatosság, az egy dekádon belüli óriási eltolódás jegyét emeljük ki elsősorban. Kezdetben a tanulatlan foglalkozásúak száma közel azonos az iparban foglalkoztatott keresőkkel, tehát a napszámosok és a cselédek majdnem annyian vannak, mint az ipari foglalkoztatásuak. Ezt követően fokozatosan nő a kereskedelem és a közlekedés keresőinek súlya, és annak ellenére, hogy az ipari foglalkozások dominálnak a fővárosban véges-végig, a fizikai munkások és bérből élők, azaz a nemhivatalnokok lassabban szaporodnak, mint az előbb emiitett két ágazat keresői. 1910-ben már a keresők 10 122