Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - VÖRÖS Károly: A művelődés és a kulturális élet alakulása Budapesten (1873-1945) - NÉMETH G. Béla

sem Ady vagy Ady nagy nemzedéke. Ezzel azonban már mélyen benne is vagyunk második kérdéskörünkben, az élmény kérdéskörében. Van-e hát sajátos budapesti élmény, budapesti irodalom? Igennel is, nemmel is válaszolhatunk. Lényegét tekintve a földbirtokosi és a polgári hatalom kettős szoritásában hirtelen felnőtt nagyvárosok élményével rokon, vagy azonos Budapest élményvilága. A semmi más társadalommal pontról pontra nem azonos magyar társadalmi szerkezet, etnikai rétegződés, demográfiai jelleg viszont a mondott nagyvárosi élménykörön belül kétségkivül biztosit egy sajátos szint, koloritot, szelekciót, Budapest irodalma tehát a magyar nagyváros irodalma, mivel azonban országunkban egyetlen nagyváros volt és van, a magyar nagyváros irodalma egyenlő Budapest irodalmával. Nagy Ignácon és Kuthy Lajoson szokás kezdeni, s Jósika kétemeletes házával folytatni. Ez a szokás helyt is áll,meg nem is. Nem azért nem állja meg a helyét, mert az emiitettek nem voltak igazán maradandót alkotó nagy irók, hanem azért nem, mert csak koloritjuk pesti annyira amennyire, de sem a nagyváros élményének lényegét, sem ezen belül Pest nagyvárosi lényegét nem ragadták meg, s még nem is ragadhatták meg. A nyugati nagyvárosok elképzelt szineit keverték a fölpezsdülő vidéki város valóságos életképeivel. Akinek képzeletében történelmi, forradalmi olvasmányai nyomán az osztálytársadalmak nagyvárosának világa, nyomorúsága megképződött, s a belőle következő nagy és következetes emberi magatartás kiépült, az, bármi furcsán hangozzék is, a kommunisztikus tanokig előrehatoló Petőfi volt, az Apostol Petőfije. Müvek nélkül, a városi valóságot hűen elénk rajzoló müvek nélkül azonban, mert az Apostol végülis nem ilyen valóságot rajzol, pusztán mentalitás alapján mégsem mondhatjuk egyértelműen őt a születő nagyváros Írójának. Arany már sokkal inkább a városi valóság megélő költője. Mégpedig - a közhittel ellentétben - nemcsak az Őszikék Aranya, hanem már az 1860-as évek elején Pestre érkező Arany is. A polgári nagyvárosban élő ember otthontalanságának, kivetettségének, magányának, zaklatottságának, céltalanság érzetének oly megrendítő teljességgel addig, mint б az Öreg zsidóban, nemigen adott irodalmunkban senki hangot. "O, mily tömeg, s én egyedül, utam habár közé vegyül, érzem, mint csónak a habon, átmenet mind reámcsapott. Rohannom kell, s a földi boly mellettem gyorsan visszafoly. Ködfátyolkép az emberek, s én egy arcot sem ismerek. Az üstökös megy, s visszatér, kiröppent nyil oda is ér, az eldobott kő megpihen, én céltalan, én szüntelen, tovább, tovább. " A kiegyezés ifjú liberálisai a társadalombirálat kemény, őszinte szándékával fogtak a pesti polgári világ ábrázolásához is. De nagyon jellemző az, hogy az évtized vezérmüve, a Délibábok hőse is csak a leirásig jutott el pesti részleteiben, s a megrenditőt, a nagy belső rajzot, a lélektani fölidézéssel áthatott társadalomábrázolást a vidék nyújtotta. S még jellemzőbb az, hogy a tősgyökeres pesti, a sokadiziglen polgár Toldy István is párizsi környezetet választott regényében a maga társadalmának a rajzára. Amidőn pedig az Uj emberek cimü drámájának polgáralakjait Pestről vette, csak papirfigurákat rajzol. S Keleti Károly is hatalmas,mélyen átélt műveltsége, igazi progresszivitása ellenére is, csak történeti, vidéki életképeket tudott elképzelni a leendő középületek mennyezetképein. Azaz, hogy kapcsolódjak Vörös Károly előadásához, éppen itt mutatkozik meg az, hogy nem sikerült a regény európai nagy korszakában magyar regényt megteremteni. Sőt ennél most mindjárt tovább is kell mennünk a műfajok sajátos pesti kialakulása terén. A kiegyezés után irodalmunkban az epika került az élre,de a városi világot, a pesti világot csak a századfordulón sikerült megragadnia. A magyar polgári világ, a pesti polgári világ nem érett még meg az epikára, vagy fordítva, a magyar epika nem érett még meg e roppant bonyolult és zűrzavaros szövevény ábrázolására. A 80-as években a nagyváros világát nem az epika ábrázolta, mégcsak novellában sem, nemhogy regényben, hanem annyira amennyire a lira tükrözte. Vajda, Reviczky, Endrődy, Rudnyánszky lírája. A várossal kapcsolatos élményeik azonban többnyire a városba szorult vidéki ember mélabuját és érzelmes vágyódását tükrözte, gyermekkoruk természetesnek, otthonosnak, családiasnak érzett világa után. Verseik életképi keretét, dalaik utalásba tömöritett jelenetkészletét többnyire a város szociális miliőjének kirivó, vagy irodalmi sablonelemeit szolgáltatták. A perdita, a piacon vágyakozva nézdegélő éhező, a pénzbe kitartóan szerelmes kopott diák, a padlásszobában meghúzódó iró, a családjáért tolvajlásra kényszerülő semmitelen értelmiségi állandóan visszatérő lirai hősök. A városi kisember, vagy éppen proletár szociális miliőjének alapelemei, a városi ember mindennapjainak lényeges a Hét korszakában, irodalmi publicisztikájában lett az elbeszélés fő matériája. Ambrus Zoltán, Kóbor Tamás, Thury Zoltán, Papp Dániel, Ignotus és a többiek tárcáiban és elbeszéléseiben a naturalizmus sohasem vált, ugy mint Zoláék iskolájában, önmagát igazoló dogmává. Társadalmi törekvéseik és irói rajzaik 110