Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1888-ban : adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában 3. = Die Höchstbesteuerten von Budapest im Jahre 1888 359-392

lehetséges személyek köre viszonylag állandó maradt. Másrészt, és ebből következőleg: ezen a területen maradván meg viszonylag legstabilabban 1873 fővárosi vagyoni vezető rétege, itt látjuk egyik csomópontját annak a rétegnek, melyet mint a főváros virilizmusának legstabilabb és ugyanakkor vagyonilag is élenjáró rétegét, a fentiekben körülhatárolni igyekeztünk. 12. Hogy ezek után kit tekintünk még e rétegbe tartozónak, azt a következőkben azoknak a személyeknek összeállításával mutatjuk be, akik ha a budapesti községi választásokon a virilizmus nem a már említett bizonyos lazításokkal érvényesült volna, egyszerűen adóösszegük nagysága alapján juthattak volna be a törvényhatósági bizottságba: Budapest 200 legnagyobb adófizetőjéről van szó. Alábbi táblázatunk (folytatva és részletesebben kibontva a 3. tábla egy rovatát) megmutatja, hogy e csoport egy, valahol az 1500 és 1750 frt között adózók kategóriájában megvonható határnál nagyobb összegű adó fizetőit foglalja magában; egyszerűség kedvéért: az 1500 frt-on felül adózó 212 személyt. Foglalkozási csoport szerinti megoszlásuk könnyen rekonstruálható, és ha ezt kiegészítjük annak feltüntetésével, hogy közülük ki a régi polgár, ill. 1873ban is már virilis, ill. akkor még csak 140—400 frt között adózó — és ki az, aki csak 1888-ban jut be a virilisták jegyzékére, a következő oldalon lévő táblázatot kapjuk (7. sz. táblázat). A táblázat minden bővebb kommentár nélkül önmagáért beszél: ha nem is elsősorban a struktúra mennyiségi arányaiban, tehát abban, hogy a leghatékonyabb, a legmagasabb összegű adóalapot biztosító vagyonképző tényezőnek a szabad értelmiségi pályákat mutatja: (ezt ui. csak azzal a kiegészítéssel fogadhatjuk el, hogy a részvény vagyon nem a részvényesnél adózott). Még azt sem vehetjük a valóságos viszonyok hű tükröződésének — bár a valósághoz már sokkal közelebb áll — amit egy-egy foglalkozási főcsoporton belül a vagyoni élcsoportnak a főcsoport egész tagságához való arányáról mond: kiderül, hogy az élcsoport átlagos arányán (18%) felül a gyáriparban, a vaskereskedelemben és a szabadfoglalkozású értelmiségiek között van képviselve; a háztulajdonosok és magánzók, az építőipari virilisták, az általános kereskedők csoportjában és a bankigazgatók között aránya normális; az összes többi területen erős az olyan irányú polarizáció, mely a legvagyonosabbak körét csak aránytalanul kevés számú személyre szűkíti. E képet az adóalap megállapításánál már említett sajátos helyzetével ugyancsak a részvény vagyon torzíthatja: lévén, hogy valószínűleg nem egyenletesen oszlik meg az egyes adókategóriák között : jelentősége ágazatonként is változva lehet nagyobb az alacsonyabb, ill. a magasabb adókategóriákban, olyan tényezőként, melynek hatását már igen nehéz meghatározni. Ami azonban egyértelműen világos és pontos képet ad: az az élcsoport egyes adókategóriáinak, ül. foglalkozási főcsoportjainak stabilitása az elmúlt 15 év alatt. A táblázat egyértelműen azt mutatja (amit részletekben már az előzőek során is több ponton észlelhettünk), hogy az élcsoportba jutás és a stabilitás között határozott összefüggés áll fenn. Az élcsoport 127 tagjának esetében az előzmények legalább 1873 virilizmusáig nyúlnak vissza, ezen belül pedig 45 esetben 1848 elé is, — mégpedig minél magasabb adókategóriáról van szó, annál nagyobb arányban. Az, hogy az élcsoport utánpótlása nem az 1873-ban már ismert, de még alacsony, a virilizmus határa alatti adójú elemekből tevődik össze, hanem inkább a teljesen újakból, — valamint a két réteg elhelyezkedése az egyes adókategóriákban — ismét jól mutatja, hogy az alacsony adóalapból az emelkedés csak bizonyos határig lehetséges; az igazi vagyonosodás inkább az alacsony adóalappal már együtt járó bizonyos korlátoktól (a kisebb tőke túlkorai befektetésétől és így tulajdonosának viszonylag kisebb mobilitásától) 25 Tanulmányok Budapest múltjából 385