Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Bácskai Vera: Pénz- és áruhitel Pesten a XVIII. század második felében = Geld- und Warenkredit in Pest in der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts 161-185

bérbe a városi kocsmákat.

23 1771-ben Szentendre határában malmot vásárolt, melyet papírmalommá alakított, majd később szerzett malmával együtt bérbeadta.

24 1775-ben kőbányát vett, kővel kereskedett, s felépítette házát.

25 A 80-as években nagy tételekben épületfát is vásárolt ; nyilvánvalóan nemcsak a saját házának építéséhez. Több ízben bérbe vette a várostól a színházat.

26 A 80-as években építőanyag-spekulációival egyidőben ipari vállalkozással is megpróbálkozott: feltehetően 1782-ben alapította selyemmanufaktúráját, melyet ez iparág hanyatlásának első jeleire az 1780-as évek végén bérbe adott. 1790-től neve nem is szerepelt a pesti gyártulajdonosoké között.

27 Valószínűleg csak ezt követően foglalkozott komolyabban hitelügyletekkel. Neve ugyan már korábban is előfordult a betáblázási jegyzőkönyvekben: 1766 és 1778 között 8 ízben összesen 3640 forint kölcsönt folyósított, 1771 és 1785 között pedig négy hitelügylet kapcsán 6500 forint kölcsönt vett fel (mintegy kétharmadát katonatisztektől). A tőke kihelyezését azonban csak a század utolsó évtizedétől tekintette pénze kamatoztatása jelentős forrásának. 1808-ban a Szépítő Bizottmányra szállt 120 000 forintos hagyatékában 132 kötelezvényt találtak, s csupán kétes követeléseinek értéke 45 000 forintra rúgott.

28 Mindez arra vall, hogy tőkéjét hamarosan kivonta üzeméből, hogy azt további bérletekben, spekulációkkal és hitelügyletekkel kamatoztassa. Lehneren kívül a manufaktúra-tulajdonosok közül csupán a későbbi bőrgyáros Kemnitzer János nevével találkozunk a legnagyobb hitelt élvezők között. A sógornőjétől felvett kölcsön azonban aligha szolgálhatta műhelye fejlesztését. 1787. március 7-én vett fel 6000 forint kölcsönt, ugyanez év április 18-án már mint hitelezővel találkozunk vele újra: két kötelezvényt tábláztát be, összesen 4500 forint értékben. * A tőkebefektetésről levont következtetéseket megerősítheti az adósok társadalmi rétegződésének vizsgálata is. A fő kérdés itt az lehet, hogy kik igényeltek jelentősebb hitelt, s hogy ezek mire fordították a felvett tőkét. A betáblázási jegyzőkönyvek sajnos csak szűkszavú adatokat tartalmaznak a kölcsönösszeg rendeltetéséről. A kötelezvények többnyire, szinte formulaként „sürgős, elkerülhetetlen szükségre" hivatkoznak. Néha azonban bőbeszédűbbek, így például Rasztóczi János házasságba, céhbe és „purgerségbe" akarván lépni, kényszerül arra, hogy 171 forint kölcsönt vegyen fel egy atyafiától. Mások ingatlan vásárlásával, építkezéssel, házuk, gazdaságuk rendbe hozásával, árvíz vagy más elemi csapás okozta kár helyreállításával indokolják pénzszükségletüket. A legnagyobb összegeket általában ház vásárlására vagy építtetésére vették fel. Kelemen Mihály magyar kántor és tanító például 1771-ben a Halpiacon „két avult házatskát szerezvén 7630 forintért, azokat gyarapítva kétemeletes házat építtetett költségessen, melybül mindjárt zsengéjében szép hasznott" vett. Saját bevallása szerint 28 000 forintot költött az építkezésre, ebből 19 000 forint kölcsönpénz volt. A betáblázási jegyzőkönyvekben 24 ízben felvett 20 000 forint tartozása szerepel. 1781-ben 21 000 forint adósságról vallott maga is. Kelemen a lakbér-jövedelemből remélte visszafizetni adósságait. Számításai azonban nem váltak be. Az 1775. évi árvíz és fagykár megrendítették anyagi 23 PL. PL. Tanácsi iratok. Miscellanea 1754-1797. 24 Nagy I. i. m. 302. 1. 25 FL. PL. Relationes a. m. 2346. 26 FL. PL. Tanácsi iratok. Miscellanea 1754 — 1797. 27 Nagy I. i. m. 302-303.1. 28 Gyömrei S. : Budapest gazdaságtörténete. . . 186. 1. 175