Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Felhő Ibolya: Mária Terézia úrbérrendezése a Buda és Pest környéki helységekben = Die urbariale Regulierung von Maria Theresia in den Ortschaften bei Buda und Pest 121-159

FELHŐ IBOLYA MÁRIA TERÉZIA ÚRBÉRRENDEZÉSE A BUDA ÉS PEST KÖRNYÉKI HELYSÉGEKBEN Fővárosunk, Budapest számos, korábban különálló települést olvasztott magába. Ezek közül egyesek csak századunkban jöttek létre; sokuk azonban régi eredetű s így a jobbágyságnak földesuraihoz való viszonyát hosszú időkre megszabó Mária Terézia-féle úrbérrendezés részese volt. Ennek következtében módunk van bő történeti forrásanyag alapján megvizsgálni ez utóbbi helységek állapotát a XVIII. század hatvanas-hetvenes éveiben s nyomon követni azokat a változásokat, melyeket az úrbérrendezés idézett elő viszonyaikban, kedvező vagy hátrányos módon befolyásolva fejlődésüket. A Budapesthez csatolt helységek közül a következők állottak fenn az úrbérrendezés idején: a budai oldalon Békásmegyer, Hidegkút (később Pesthidegkút), Óbuda, Promontorium (később Budafok), Tétény (később Nagytétény), Csepelszigeten Csepel, a pesti oldalon pedig — szintén észak-déli irányban haladva — Palota (később Rákospalota), Cinkota, Csaba (később Rákoscsaba), Keresztúr (később Rákoskeresztúr) és Soroksár. Tanulmányunkban e helységekkel kívánunk foglalkozni; kirekesztjük azonban vizsgálódásunk köréből a főváros környékén fekvő és vonzásába tartozó azon településeket, amelyek szintén régi eredetűek ugyan, de még ma sem tartoznak Budapesthez. Az említett tizenegy régi eredetű és ma Budapesthez tartozó helység közül Óbuda volt a legjelentősebb népességszám, gazdasági erő és jogi helyzet tekintetében egyaránt. Óbuda már a honfoglaláskor fejedelmi központ lett, majd királyi szálláshely, ill. a XIII. század elején királyi vár épült a területén s egészen 1343-ig állandó királyi székhely, egyben pedig fontos kereskedelmi, gazdasági centrum is volt. A királyi székhely megszűntével a város forgalma, gazdasági ereje meggyengült, de mint a mindenkori magyar királynék birtoka még mindig viszonylag kedvező körülmények között, mezővárosi jogállásban élt tovább a török hódításig. A hódoltság idején megfogyatkozott lakosságú város 1659-ben I. Lipót adományozása következtében a Zichy család birtokába került. A török kiűzése után az óbudaiak kísérletet tettek a szabad királyi városi rang elnyerésére, de sikertelenül s meg kellett elégedniük a földesúr által biztosított mezővárosi kiváltságokkal meg a szerződéses helyzet előnyeivel. A város — amelynek lakossága új telepesek beköltözése következtében a XVIII. század közepére már nagyobb részben német volt — 1766-ban a Zichyektől a korona földesurasága alá került és az óbudai koronauradalom központja lett. Ugyancsak az óbudai koronauradalomba tartozott az úrbérrendezés idején a közeli Békásmegyer, amely a XVII. század második felében történt elpusztulása után 1769-ben szerveződött ismét községgé; 1727-ben még pusztaként bírta a Zichy család. 121