Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)
TARJÁNYI SÁNDOR: A fővárosi munkásság helyzete és forradalmasodása az első világháború alatt
kormányt demokratikus uralommal felváltani. A sztrájk az SZDP akarata ellenére vált általánossá, a szervezésében az egyre radikalizálódó bizalmiak játszottak szerepet. Bár az SZDP vezetői, főleg a sztrájk befejezése idején, még mindig befolyásuk alatt tudták tartani a munkásosztály ezen középső és alsó vezető rétegét. •** 1918 nyarán az elnyomott, hosszú háború alatt meggyötört munkások változást akartak. A hosszú vérontás után békét, a háborús nyomor után emberi életet, a politikai jogtalanság után népuralmat. Az egész országban érződött a forradalom szele. A tömegek türelme végleg elfogyott és az uralkodó osztály józanabb tagjai is látták a változások szükségességét. A forradalom viharmadara így szólalt meg: „.. . jöjjön valami más, Oh, forradalmak, miért késtek?" Sem a dolgozók, sem az elnyomók nem tudtak az eddigi módon tovább élni, az eddigi állapotban megmaradni. A háborúellenes mozgalmak vészjósló példaként mutatták a munkások, a parasztok, a katonák és a kispolgárság egy részének elkeseredettségét és a „más, az új" utáni vágyát, és elszántságát azok megvalósítására. E hangulat kialakításában fontos szerep jutott a fővárosnak, ahol a hangulat a legforróbb, az ellentétek legélesebbek. Itt érzékelhető legélesebben a háborús gazdagok pöffeszkedése és legnagyobb tömegben a nyomorba taszított munkásság. Ez a mintegy 150 000 főt kitevő, erősen koncentrálódott ipari munkásság és a háború végén őt támogató proletár és más nincstelen réteg százezres tömege olyan bázist jelentett a forradalom számára, mely nélkül a további események elképzelhetetlenek. A mozgalom résztvevői az SZDP vezetőinek tevékenysége ellenére is jelentős tapasztalatokat szereztek. A munkásság a harcok közben radikalizálódott, kitermelte a maga vezetőit és egyre inkább olyan folytatást várt, mely megoldja azokat a kívánságokat, melyeket a harc folyamán követelt. Az 1915-ös és 1916-os év gazdasági harcai a háborús drágaság ellen, majd 1917-ben a gazdasági harcokkal együtt jelentkező politikai célok, elsősorban az általános választójog kivívásáért folytatott küzdelem, majd az 1918 első felében lezajlott nagyméretű tömegmozgalmak, általános sztrájkok a mérföldkövei a fővárosi munkásság forradalmasodásának. E harci tapasztalatok alapján erősödtek meg a baloldali szociáldemokrata csoportok, öntudatosodtak a gyárak, szakmák bizalmijai. Majd minden fontosabb gyárban megvoltak a képviselőik, 158 akik egyrészt a gazdasági és politikai harc egyes szakaszaiban vezették munkatársaik mozgalmait, másrészt az SZDP hivatalos vezetésével szemben hangot is adtak azoknak, bár az SZDP egész a háború befejezéséig befolyást gyakorolt a bizalmiak testületére. A kommunista mozgalom megteremtése idején ezek a rétegek, illetve csoportok támogatták következetesen a forradalmi Oroszországból hazatért kommunista vezetőket és egyúttal biztosították a kommunista mozgalom tömegbefolyását. E harci tapasztalatok és a fővárosi munkásság objektív helyzete azok a tényezők, melyek az 1918-as polgári demokratikus forradalom, majd a Tanácsköztársaság létrehozását lehetővé tették. 158 Mihi György : A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakításáról. Bp., 1962. 16. о., a a kiegészítések P.T.I. A. Szántó Béla és Szaton Rezső visszaemlékezésieből; Lipták gyárban: Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hikadé Aladár, Hiser Károly, Kaiser Frigyes; Teudloff és Dittrich gyárban: Jakab Rudolf, Kajári István; Csepeli WM gyárban: ösztereicher Sándor, Suller Béla, Kiss (Ferenc) ? Chlepkó József, Mészáros Áron, Váradi József, Bajáki Ferenc, Cservenka Miklós, Vitéz János, Stranszki Ferenc, Muzsala Ferenc, Kővágó Lajos, Nemes István, Varga és Bethlendi; a Mátyásföldi Repülőgépgyárban: Mikulik József, Mosolygó Antal, Thicán Henrik; az Albertfalvi Repülőgépgyárban: Csiky Imre, Markovics ; a Schlick-Nicholson gyárban: Matisán Béla; a MÄV Gépgyárban: Zavadi Ferenc, Magyar Ferenc, Hamari Árpád, Kötél Ferenc, Schrötter Ferenc; a Ganz-Fiath gyárban: Szaton Rezső; az Egyesült Izzó gyárban: Lévai Oszkár; az Északi Főműhelyben: Nagy Sándor.
