Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY ISTVÁN: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században. 1690-1780

mészetesen az iparcikk elkészítésének idejét alaposan megnyújtotta. Ezért nem érhette el a céhes ipar a manufaktúra termelési kapacitását, de sokszor a manufaktúra termelésének minőségét sem. A manufaktúra magasabbrendű munkamegosztásával, az iparcikk elkészítéséhez szükséges munkafázisok egy műhelyben való összpontosításával, gyorsabban és többet termelt, de az egyes munkafázisokban állandóan foglalkoztatott munkásainak nagyobb szakmai gyakorlata révén minőségileg is jobbat nyújthatott. A pesti szövőmesterek pl. messze elmaradtak a hatvani Grassalkovich-féle posztómanufaktúra teljesítő képességétől. A 16 pesti szövőmester 1774-ben összesen 372 vég szövetet (1 vég 24 rőf) és 360 db pokrócot (1 pokróc 3 rőf) készített, míg a hatvani manufaktúra 13 munkással 600 vég posztót. A pokrócokat is végben (à 24 rőf) számítva, egy pesti mester egy évben 25,5 vég, egy hatvani munkás 46 vég posztót gyártott. A mesterek teljesítményét még jobban csökkenti az, hogy a 16 mesternek legényei is voltak. A katonaságnak szállító hat budai harisnyakészítő 1744-ben két hónap alatt 30 tucat harisnya elkészítését vállalta. Okenfusz pesti harisnyakészítő manufaktúrája 1774-ben 2 hónap alatt összesen 330 tucat harisnyát készített.

163 A céhes termelés gyenge teljesítőképességét a tőkés jellegű termeléssel szemben ezek az adatok világosan érzékeltetik. Az állami céhpolitika a céhzárlat lazításával, a mesterek szaporításával hozzájárult ahhoz, hogy a céhes termelés a mesterek egymás közötti versenye folytán a század eleji állapotokhoz képest minőségileg és mennyiségileg is javult. Komolyabb eredményt ezzel a módszerrel azonban csak a mindennapi közvetlen szükségleteket, az élelmezést ellátó iparágaknál lehetett elérni, ahol a termelés döntő módon akkor is és később is kisipari jellegű volt. A szélesebb piac részére termelő textil-, fém-, luxusiparnál azonban a céhes termelés mennyiségileg és minőségileg is teljesen alkalmatlanná vált az egyre fokozódó igények kielégítésére. Ezeknek az igényeknek a kielégítése egyre inkább a nagyiparra, illetve Magyarország esetében a nagyipar termékeit közvetítő kereskedelemre hárult. A legények és az inasok helyzete, a bérek és a munkaidő A céhszervezeten belül élők többségét a legények és az inasok tették ki. A mesterek, legények és az inasok helyzetét, jogait és kötelességeit a céh mint feudális jellegű intézmény, hierarchikus szervezetének megfelelően, pontosan körülírta, szigorú megkötöttségekkel szabályozta. E szabályozás révén a céhkiváltságok túlnyomó részének élvezője csak a mester volt. övé volt a mesterség gyakorlásának a kizárólagos joga, a készítmények eladásának a joga, a legény az ipar gyakorlásában csak a mester joga révén, csak mint a mester alkalmazottja vehetett részt. Mivel a céhes termelés jórészt a legény és az inas munkáján nyugodott, munkájától függött a mester jövedelme is, a céhek a legények és inasok munkakörülményeit, bérét, de még magánéletét is szabályozták. E megkötöttségek súlyosan nehezedtek a legényekre és inasokra. E nehéz és keserves élet jutalma ideális körülmények között a mesterjog elnyerése volt. A XVII. és XVIII. században, amikor a legények száma szaporodott és a mesterfelvételeket a céhek korlátozták, ennek a célnak az elérése a legtöbb kézműveslegény számára egyre kilátástalanabb lett. A céhszervezet ekkor már a mesterek jogait védő, a legények dolgoztatását biztosító intézménnyé vált. A mesterek és a legények közötti szakadék egyre mélyült, s a céhbe törekvők, a mesterségre pályázók elé a céhek újabb és újabb akadályokat gördítettek. Ezekre az akadályokra: a magas felvételi taksákra, a körülményes remeklésre, a céhtagok létszámának korlátozására stb. az eddigiekben már rámutattunk. A legények és inasok megkötése a XVII. század végén és a XVIII. század elején kialakult pesti céheknél más vonatkozásban is szigorú volt. A legény a céh nyomása alatt állt, felette a céh joghatóságot és felügyeletet gyakorolt.

164 A mester és a legény közötti vitában először a céh volt illetékes. A céhnek pl. a kovácsoknál és a kerékgyártóknál joga volt a legényre 4 Ft-ig büntetést kiszabni. A súlyosabb esetekben kellett csak a városi magisztrátushoz for163 Gyömrei S. : i. m. I. 141—142. 164 Gyömrei S. : i. m. I. 122. 98