Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

TARJÁNYI SÁNDOR: A fővárosi munkásság helyzete és forradalmasodása az első világháború alatt

behívások következtében hamar elszállt. Tetézte ezt az otthon maradottak csekély jogainak megvonása, a gyárosok, majd később az üzemi katonai parancsnokok munkásokat sértő intézkedései, az életkörülmények gyors romlása, a közszükségleti cikkek hiánya. A közvetett — a panaszbizottságokon keresztüli és közvetlen bérharcok eredményei felnyitották a munkásság szemét, és a gazdasági követelések mellett megjelentek a politikai, a szervezkedés szabadságát, a munkásság régi jogainak visszaállítását követelő mozgalmak. Már 1915 második felében és 1916-ban, de még inkább 1917-ben tapasztalható ez, amikor lendületet adtak ezeknek a mozgalmaknak az Oroszországban bekövetkezett forradalmi változások, főleg az Októberi Szocialista Forradalom győzelme után. Az SZDP és szakszervezeti vezetőséget is meglepte a szervezkedés ereje, a munkásmozgalom fellendülése és kénytelen-kelletlen támogatniok kellett a munkásság szinte spontán erejéből, vagy csak alulról jövő, az alsó vezetők, a bizalmiak részéről történő kezdeményezéseit. Bár számtalan esetben gátolták a mozgalom radikalizálódását. Fenyegetéssel, a szervezkedésből való kizárással sújtották azokat az alsó vezetőket, akik nem voltak hajlandók az osztálybékét elfogadni vagy a kormánnyal szemben loyalis magatartást tanúsítani. Főleg kíméletlenül felléptek az eleve radikálisabban jelentkező feltöltődött, új, alsó vezető réteggel szemben, kikre nem tudták befolyásukat kiterjeszteni olyképpen, mint a régebbi szakszervezeti vezetőkre. Pl. a Vas- és Fémmunkások Központi Vezetősége 1918. ápr. 2.-i ülésén Schrötter Aladár gépgyári munkást kizárták a szövetségből, mert kifogásolta Malasits Géza tevékenységét a gyárral folytatott tevékenység során. Jún. 1-én Gruber Antalt zárták ki a szövetségből és Farkas Konrádot a bizalmi tisztségtől eltiltották, mert nem tartották be a vezetőség utasításait. Aug. 16-án Matusek Edét zárták ki, mert a vezetőséget részrehajlással vádolta meg a Fegyver- és a Gépgyárban.

87 Főként a fővárosban és a bányavidékeken volt élénk a munkásság tevékenysége, a szervezkedés erősödése. A szakszervezetek 1916. évi jelentése szerint: „figyelembe véve a háborús viszonyokat, különösen a fővárosban elég élénk volt a szakszervezeti tevékenység. A régi hadbavonult bizalmi férfiak helyére újakat választottak, akik igen gyakran találkoztak a szervezetekben, ahol a vezetőségekkel együtt megbeszélték a munkaviszonyokat és ahol bajok voltak, igyekeztek ezeket békés úton szanálni. A helyiségeket fenntartották, ami a csökkent tagdíjak miatt meglehetős anyagi nehézséget jelentett. Előadásokat is tartottak, bár ezek látogatottsága kisebb volt mint béke időben, ami annak is tulajdonítható, hogy a hadiüzemekben dolgozó munkásoknak kevés volt a szabad ideje."

88 A szakszervezeti pénztárak kimerültek, egyrészt a kevesebb tagdíj fizetés, másrészt a háború alatti nagymérvű szakszervezeti segélyek miatt, melyet a szervezett munkások özvegyeinek, árváinak, harctéren levőknek fizettek. A szakmák kiadványai is megfogyatkoztak, bár a Népszava példányszáma már 1915-től szaporodott, a frontra küldött lap példányszámok miatt. Nyilvánvaló, hogy az uralkodó osztállyal való loyalitás volt az ára annak, hogy a kormány az újság frontra küldését megengedte. A szakszervezetek taglétszáma kezdeti csökkenés után a következőképpen alakult a háború folyamán: 1913 1914 1915 1916 1917 1918 107 488 51510 43 381 55 338 215 222 721 437 Az 1917-es évben a háború előtti létszámnak már duplájára, a háború utolsó évében hétszeresére emelkedett a taglétszám.

89 87 P. T. I. A. Vsz., 918/42. 88 Szakszervezeti Értesítő. 1917. jan. 10. 89 A szakszervezeti mozgalom. I. m. 97. o. 221 - •