Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

RÓZSA MIKLÓS: Pest-budai céhen kívüli felszabadítólevelek a XIX. század első feléből

sitorii Civitates és Capitales Depositionis Civitates, magyar nyelvű szövegében főletevőhely elnevezéssel, a Legstadtdk pedig Depositorium Locus vagy Depositiones Stationes, illetve magyarul letevőhely elnevezéssel szerepelnek. Az 1784. évi szabályzat szerint magyarországi és erdélyi főletevőhelyek voltak: Buda, Pest, Pozsony, Kassa, Zágráb, Temesvár, Nagyszeben, és Kolozsvár, az 1788. évi vámszabályzat pedig további városokat is főletevőhelyekké jelölt ki.

41 Már az 1784. évi, de még inkább az 1788. évi vámszabályzat

42 mind a főletevő-, mind a letevőhelyeknek nemcsak a vámigazgatás szervezetében, hanem ezen túlmenően a kereskedelmi és ezen keresztül az egyéb gazdasági életben jelentős szerepet biztosított. E helyek kereskedői bizonyos árucikkeket a többieknél előnyösebb feltételek mellett, közvetlenül idegen államokból hozathattak és az elvámolt árut magyarországi és erdélyi főletevő- és egyéb letevőhelyekre küldhették. Fokozta a főletevőhelyek forgalmát, hogy a letevőhelyek kereskedői bizonyos árucikkeket idegen államból — bár közvetlenül saját részükre —, de mégis csak a főletevőhelyeken keresztül hozathattak. Az idegen országból közvetlenül hozatható áruk közé tartozott a cukor, a cukorszörp, a kakaó, a kávé, a vanília, ami a főletevőhelyek és a letevőhelyek cukrászainak nyersanyagbeszerzését és ezen keresztül árutermelését lényegesen kedvezőbbé tette és tényleges üzletmenetüket is előnyösen befolyásolta. A letevőhelyeken azok tekintélyes kereskedelme egyébként is lüktető életet teremtett. A kereskedelem külföldi kapcsolatai általánosságban fejlesztették, finomították a honi ízlést. Mindezek hatására növekedett a cukrászati termékek iránti kereslet. Ezek olyan tényezőkként hatottak, amelyek a letevőhelyeken működő cukrásztól fejlettebb, kifinomultabb ízlés szerinti termelést, árusítást igényeltek. Ezért magának annak, hogy egy cukrász oly városban működött, amely egyúttal letevőhely is volt, olyan minőségi megítélést kellett biztosítania, hogy — feltehetően — ennek érdekében utaltak felszabadítóleveleink adói is arra, hogy a felszabadító működési helye, Pest Legstadt, letevőhely. A felszabadítólevelek főrésze a felszabadítólevelek tárgyául szolgáló tényeknek az érdekeltekkel való közlését kifejező promulgation^, kezdődik. Eszerint a kiállító bizonyítja, mégpedig az ezt követő inscriptio szerint nyilvánosan, mindenki számára, hogy a szöveg további részében leírt tények bekövetkeztek. К főrészben a felszabadítólevél kiállítását előidéző tények és körülmények elbeszélését (narratio) követi a szorosabb tárgy: a felszabadító jognyilatkozata, amely szerint felszabadítja inasát, aki ezáltal segédnek tekintendő (dispositio), majd a felszabadultnak mindenki, különösen a cukrászok részére való ajánlása következik. A felszabadítólevél kiállítását előidéző tények ismertetése során a kiállító elmondja, hogy a felszabadítottat ki, mikor, mennyi időre szegődtette inasnak, mettől meddig volt ténylegesen inas, ha tanuló idejét nem egy cukrásznál töltötte, akkor kinél, mennyi ideig állott tanviszonyban, tanulóideje alatt hogyan dolgozott, milyen magatartást tanúsított. A főrész utolsó részében a felszabadítólevélben írt tények bizonyítási módjaként magára az okiratra való utalást, és az okirat megerősítési módjára, a kiállító sajátkezű aláírására és pecsétjére, valamint esetleges tanúkra való utalást (corroboratio) találunk. A záró rész meghatározza a keltezés helyét és idejét (datum) és magába foglalja a kiállító és az esetleges tanúk pecséttel megerősített aláírását (subseriptiones). A tanúk alkalmazása tekintetében nincs általános gyakorlat. Berta által Lánczky részére 1814-ben kiállított felszabadítólevélen egyetlen tanú aláírását sem találjuk. Ezzel szemben Lánczky által Straussnak 1833-ban kiállított felszabadítólevélen hat tanú szerepel, viszont 41 A főletevő- és letevőhelyeken levő, tehát belterületi vámhivatalok alakultak át 1852. február 1-ével az 1851. november 6-i császári pátenssel kihirdetett és Magyarországra is hatályos vámtarifa rendelkezései folytán fővámhivatalokká. A határmenti vámhivatalok ekkor mellékvámhivatalok lettek. — Vö. : Der neue allgemeine österreichische Zolltarif für die Ein-, Aus-, und Durchfahrt. Vom kaiserlich-österreichischen Handelsministerium. Wien, 1851. — 1., 28., 32. §§ es a 29. §-hoz fűzött indoklás. 42 Allgemeine Dreyssigstordnung nebst den Dreyssigsttarifen für sämmtliche hungarischen Erbländer. Wien, 1788. 49—53. §§ 140