Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Kumorovitz L. Bernát: A zselicjakabi alapítólevél 1061-ből : "Pest" legkorábbi említése = Die Stiftungsurkunde von Zselicjakab aus dem Jahre 1061 : die früheste erwähnung von "Pest" 43-83

tuk, hogy akár a király, akár mások egyházalapításairól stb. szóló oklevelek „mind a királyi oklevelek közé tartoznak. Ezt bizonyítja szövegük vagy kiállításuk, főleg a királyi pecsétnek a magánoklevelekre való függesztése. Ezt a nézetet támogatta a középkor bírói gyakorlata is, amely vitás esetekben csak azt ismerte el bizonyító erejűnek, amit királyilag megerősítettek".

42 A zselici oklevelet azonban most sem említi, valószínűleg azért, mert pecsételetlen volt és Zsigmond bírósága elvetette, tehát magáévá tette annak diplomatikai minősítését, vagy (ami alig hihető) nem is ismerte a Zsigmond-féle oklevél teljes tartalmát és mint oklevéltani szempontból hasznavehetetlen töredéket, egyszerűen nem méltatta figyelmére. Bizonyára Fejérpatakynak ez a tartózkodó magatartása magyarázza Szentpétery hallgatását is, aki sem Kritikai Jegyzékében, sem Oklevéltanában nem emlékezett meg róla.

43 Mi a negyvenes évek eleje óta foglalkozunk a magyar jogi magánírásbeliség kérdésével, ennek keretében tehát Ottó ispán oklevelével is. Kezdetben minket is megtévesztett Zsigmond bíróságának döntése, s 1944-ben megjelent szfragisztikai összefoglaló értekezésünkben az oklevél bizonyító erejéről szólva azt írtuk, hogy „a pecsét nélküli oklevél a XIII. században már értéktelen volt. A zselicszentjakabi patronátusi perben Zsigmond personalis praesentiája nem fogadja el Atha comes (XI. századi) oklevelét, nem azért — mintha a tartalmában kételkedtek volna (pedig hamis volt), hanem azért, mert nem volt pecsétje."

44 Később azonban, főleg amióta a XI. és XII. századi magyar írásbeliség múltját a hazai teljesebb oklevél-anyagon tüzetesebben kezdtük vizsgálni, arra az eredményre jutottunk, hogy legrégibb magánokleveleink alighanem pecsételetlenek voltak, s közöttük mind formai, mind tartalmi szempontból kiemelkedik az Atha ispáné, mert szövegének (úgylátszik eredeti és valódi) befejező részét szó szerint megőrizte Albert királynak Zsigmond 1422-i döntését megerősítő 1438-i ítéletlevele. Ezt a ránkmaradt tartalmi részt, legalább az alapítás tényét és megközelítő dátumát illetően megőrizte a Képes Krónika is. De még fontosabb az, amit Zsigmond király ítéletlevele az 1061-i oklevél külsejéről mond. Személyes jelenléti bírósága (personalis praesentia regia) ugyanis a bemutatott régi írású „carta"-t nem fogadta el (egyedüli) bizonyítéknak csak azért, mert nem volt rajta pecsét.

45 Összefoglalásképpen tehát megállapíthatjuk, hogy az Ottó ispán-féle oklevéltöredék olyan formában, amilyennek Zsigmond bírósága 1422-ben leírja, valóban létezett,

46 s számunkra megőrzött töredéke diplomatikánk legelső s igen értékes kincsei közé tartozik. II Bizonyos, hogy mind oklevéltani, mind pedig történeti, földrajzi stb. szempontból többet érne, ha kezünkben lenne az Ottó-féle oklevél eredetije, mint a Gudené, vagy legalábbis olyan értékű átírása, mint a százdi oklevélé. Az is kétségtelen, hogy a Zsigmond 1422. jún. 7-i oklevelében említett Szepesi Jakab-féle 1377-i ítéletlevél, vagy az ugyanott csak általánosságban érintett, de az országbíró ítéletével rokon tartalmúnak jelzett 1422. máj. 22-i keletű szekszárdi oklevél is többet tudna mondani a zselici monostor alapításáról, mint Albert király 1438. febr. 20-i, Zsigmond ítéletlevelének a szövegét számunkra fenntartó oklevele. Ezért az elmúlt tm esztendő folyamán végzett levéltári kutatásaink során kitar^ tóan figyeltük aJcezünkön átszűrődő okleveles anyagot, hátha egyszer csak előbukkan valamelyikük valamilyen formában. E régi vágyunk egy váratlan pillanatban teljesült is, mert 1957. nyarán az tíhtritz-Amadé-cs. levéltárának az Országos Levéltár által lefényképezett filmanyagában megtaláltuk Szepesi Jakab országbírónak Visegrádon 1377. évi febr. 28-án 42 Fejérpataky : Oklevelek. 4—5. < ••-•&.•••'• .•-• 43 Szentpétery I. : Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. 1. Budapest, 1923. — Magyar oklevéltan 43, 73. 44 Kumorovkz B. : A magyar pecséthasználat története a középkorban. Kny. a Gödöllői Premontrei Gimnázium 1943/44. évi Évkönyvéből. 80—81. : 45 Kumorovitz : Die erste Epoche. 5—-9. '•-> 46 Li. a 108. jegyzetet és a hozzátartozó szöveget. f 51