Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Lócsy Erzsébet - Kubinyi András: II. A Középkori Osztály – Vármúzeum – története 22-30

A Várnegyed újjáépítésével kapcsolatban (1957-től) a Vármúzeum jelentős feladatot kapott. Megbízták a zömében középkori eredetű lakóházak műemléki helyreállítását megelőző építéstörténeti kutatások elvégzésével. Ezzel a munkával a múzeum nemcsak a helyes műemléki helyreállításokat segítette elő, hanem a kutatások eredményei a várostörténet számos problémájának tisztázásához is hozzájárulnak. Az utóbbi évek legjelentősebb tervásatásai: a margitszigeti domonkos kolostor további feltárása, — újabb kutatások a budaszentlőrinci pálos kolostor területén, — Nyéken — a pesthidegkúti Gercsén, —a vízivárosi Szent Péter-templom helyén — a Várnegyed területén a Színház u. 5—7. sz. alatt (a budai pasa palota), a Táncsics Mihály u. 9. sz. telken, a középkori Mária Magdolna-templom területén stb. Ezeken kívül a múzeum leletmentései során feltárásokat végez és és értékes várostörténeti adatokat gyűjt az építkezési munkákkal kapcsolatban; így a belvárosi foghíjak beépítésével kapcsolatban a pesti középkori városfal maradványainak feltárása, az Erzsébet-híd építésével egyidőben kutatások a pesti és budai hídfő mellett, értékes eredményekkel járó kutatások az óbudai területrendezéssel és a vízivárosi foghíjak beépítésével kapcsolatban stb. Az osztály másik feladatköre, amit ma a történeti csoport végez, alapjában véve még hosszabb múltra tekint vissza, mint a régészeti csoporté, azonban ezt a feladatkört a múzeum csak a legutolsó időben vette át. A középkori Buda és testvérvárosai levéltárának pusztulása miatt a város történetére vonatkozó okleveleket csak fáradságos munkával, idegen levéltárakból lehet összegyűjteni. Erre az első kísérletet Pothradszky József a főváros múltjának egyik szorgalmas kutatója tette meg. A múlt század közepén egy hatalmas budapesti oklevéltárat állított össze, amely azonban kéziratban maradt. A főváros érezte az oklevéltár összeállításának szükségességét és ezért amikor 1876. december 27-én Budapest főváros közgyűlése megbízta Salamon Ferenc történészt (akit Pest városa már 1870-ben Pest története megírásával megbízott), hogy dolgozza fel a főváros történetét, kötelességévé tette a vonatkozó kútfőanyag összegyűjtését és kiadását is. Salamon a megbízásnak csak részben tett eleget. Műve középkori kötetei (II. és III. kötet) 1885-ben jelentek meg, azonban ez a munka sem volt teljes, csak Mátyás haláláig jutott el. A kútfők kiadását nem végezte el. Salamon munkája minden érdeme mellett (ma is egyetlen feldolgozása még Budapest középkorának) már megjelenése pillanatában elavultnak volt tekinthető, amint erre Tagányi Károly és Némethy Lajos bírálatai már akkor rámutattak. Az oklevéltár ügyét Csánki Dezső, az Országos Levéltár főigazgatója karolta fel. Csánki kora legnagyobb helytörténésze, helytörténeti kutatásai során előszeretettel foglalkozott fővárosi témákkal, és így mindenki másnál jobban érezte, hogy milyen nehézségekkel jár a középkori forrásanyag összegyűjtése különféle levéltárakból. 1911. március 28-án emlékirattal fordult a Fővárosi Tanácshoz, amelyben javasolta, hogy a Tanács gyűjtesse össze és adja ki a fővárosra vonatkozó középkori okleveleket. Véleménye szerint ennek a munkának a megjelenésével pótolni lehetne a főváros elpusztult középkori levéltárát. Az akkori Közművelődésügyi Osztály vezetője Wildner Ödön dr. tanácsnok felkarolta Csánki tervét, és ezért 13 494/1912-XIV. szám alatt előterjesztést tett a Tanácsnak. A Tanács az előterjesztést elfogadta, és 1912. február 14-én tartott közgyűlésén 235/1912. K. Gy. szám alatt határozattá emelte, és a munka végzésére az anyagi fedezetet biztosította. Az okleveles anyag összegyűjtésével Csánkit bízták meg, aki több, zömében országos levéltári kutató segítségével kezdte meg a munkát. Munkájáról évente beszámolt egy, az akkori Magyarország legkitűnőbb szakembereiből álló bizottságnak. A bizottság tagjai többek között Thallóczy Lajos, Békeíi Rémig, Fejérpataky László, később Domanovszky Sándor, továbbá a város részéről egy-két városi tisztviselő, illetőleg bizottsági tag, mint pl. Harrer Ferenc. A munka 1924-ben már befejezéshez közeledett, mindössze néhány levéltár átvizsgálása volt hátra. A munka kiadását mégiscsak 1934-ben Csánki Dezső halála után határozták el (Csánki 1933-ban halt meg), és a sajtó alá rendezést Gárdonyi Albertre, a főváros akkori főlevéltárnokára bízták. Gárdonyi részben Csánkinál bővebb szempontok alapján dolgozván megállapította, hogy a Csánki-féle gyűjtés nem teljes. Ezért kiegészítéseket végzett, és így az 1936-ban megjelent első kötet többet tartalmazott, mint Csánki eredeti gyűjtése. Való29