Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Lócsy Erzsébet - Kubinyi András: II. A Középkori Osztály – Vármúzeum – története 22-30

A felszabadulás után Gerevich végleg megvált a Régészeti Intézettől, és a múzeum teljes jogú igazgatója lett. A Középkori Múzeum feladatköre is megnőtt. Egyik legfontosabb új feladata a háború következtében elpusztult és megrongálódott épületekben található leletek biztosítása lett. Erre a budai közigazgatási kirendeltség 4039/1945—

III. számú határozatában 1945. április 5-én kötelezte a múzeumot, és a munkák ellátásához Schauschek Jánost osztotta be segítségnek. Az így megindult kutatások a vári házak esetében nagy jelentőségű tudományos eredményekkel jártak, publikációjuk Gerevich: Gótikus házak Budán című módszertanilag is igen jelentős tanulmányában jelentek meg. A második világháború során a Fővárosi Múzeum épületei — közöttük a Halászbástya is — súlyos sérüléseket szenvedtek, így az önálló középkori kiállítás megnyitására sem volt lehetőség. Ezért a felszabadulás után elsőnek — 1946 nyarán — megnyílt „Budapest múltja" c. kiállítás a Fővárosi Múzeumok közös rendezvénye volt (a Károlyi-palotában). A Halászbástya kiállító helyiségeinek helyreállítása után a Kőtár (a „Művelődéstörténeti Múzeum Kőtára") 1948 májusában ismét megnyitotta kapuját. Az új kiállítás minden vonatkozásban bővebb volt elődjénél, kiállítási terület szempontjából is, — mivel berendezték a kőtár hatalmas pincéjét, melyet Gerő László még a háború alatt kiállításra alkalmassá tett. Ez mintegy megkétszerezte a bemutatási lehetőséget (ugyanakkor megszüntették az amúgy is szűk emeleti kiállítóhelyiségeket). Jelentősen gazdagodott a kiállítási anyag is. Elsősorban a királyi palotából származó nagyszerű reneszánsz kőfaragványokkal, melyeket 1939-ben a Magyar Nemzeti Múzeum adott át 7000 pengő vételár fejében. Ezzel egyidőben került a Kőtár birtokába több sírkő is ugyanakkor a Nemzeti Múzeumból. A margitszigeti koporsó töredékeit 1940-ben adta át a MOB. Gazdagodott a gyűjtemény azokkal az emlékekkel is, melyek a budavári lakóházakon 1946—1947-ben folytatott építéstörténeti kutatások során láttak napvilágot (pl. a Táncsics utcai freskó). Bemutatásra kerülhettek már azok a sírkövek is, melyeknek az 1932-ben megnyílt kiállításon még csak a fényképe szerepelhetett. (Többek között a kultúrtörténeti szempontból igen jelentős János királyi festő sírköve, mely akkor még a Mátyás-templom homlokzati falában volt csak látható.) A kiállítás rendezőit elsősorban didaktikai szempontok vezették. „A régi Kőtár ujjárendezésének célja az, hogy a legszélesebb néptétegek társadalomtörténeti ismereteihez nyújtson értékes segédeszközt." (Patek E. Bud. Rég. XV. (i95o) 420.1.) Minden tárgyat magyarázó felirattal láttak el. Ezt következetesen végrehajtották nemcsak az újonnan rendezett pincehelyiségekben, hanem a régi kiállításon is, melynek tetemes részét érintetlenül hagyták. A Kőtár gyökeres ujjárendezésére 1953-ban került sor. Ez az átrendezés teljesen felszámolta a földszinti termek korábbi zsúfoltságát, — az építészeti részleteket minden lehető esetben rekonstruált formában, de legalábbis rekonstrukciós rajz kíséretében mutatták be. Az anyag szervesebb csoportosításával, térképek, alaprajzok és összefoglaló szövegek alkalmazásával kihangsúlyozta a gyűjtemény várostörténeti jellegét. Az 1948-ban megnyitott pince anyaga is felfrissítésre került, elsősorban az 1948—1951 között folytatott palotaásatások során feltárt reprezentatív köveknek a bemutatásával. 1960-ban kisebb méretű anyagfrissitésre került sor, célja az újabb eredmények bemutatása. 1961-ben az emeleti kőrfolyosón „Építési technikák és építésszervezet a középkorban" c. kiállítás nyílt meg. Ennek az a célja, hogy a látogatók megismerjék a Kőtárban látható faragványok mestereinek, a középkori kőfaragóknak és építészeknek munkakörülményeit, munkamódszereit. Ezzel tulajdonképpen a kiállított kőemlékek kettős „reflektorfénybe" kerültek: 1. mint a középkori város életének emlékei ; — 2. mint az alkotó munka termékei. A Műemlékek Országos Bizottsága anyagi támogatásával a Középkori Múzeum még 1946-ban feltárásokat kezdett a volt királyi palota területén. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia, majd a Tervhivatal támogatásával és fedezetével nagy iramban indult meg itt az ásatás. Az ásatások eredményeképpen több ezer kőemlékkel és a királyi udvar életét megvilágító tárgyi emlékkel gazdagodott a Vármúzeum. Az előkerült „in situ" építészeti részletek és a múzeum kőtárában őrzött kőfaragványok segítségével Európa egyik legjelentősebb 26