Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693

munkások létszámának csökkenése miatt. A meglevő rendelési állomány a hajógyár teljes kapacitását hosszú évekre lekötötte, igen sok építtetőt, köztük külföldieket is kénytelen a gyár visszautasítani, illetőleg csak több éves szállítási terminusokat vállaltak. Az összeomlást közvetlenül megelőző két évben a hajógyár új munkáit egytől egyig katonai megrendelések szolgáltatják: nagy ütemben folytatódott a dunai páncélos naszádok sorozatgyártása. A hajógyár mellékosztályai is haditermelést végeztek. Az öntödében a harckocsi-motoröntvények gyártása az uralkodó.

98 Az üzem munkásainak helyzete a II. világháború éveiben lényegesen rosszabbodott a háború előtti évekhez képest. A munkások létszáma csaknem 4000 főre emelkedett, s ez a létszám csaknem tízszerese az 1930-as évek elején fennálló munkáslétszámnak. A szervezettség, a munkások szakszervezeti tömörülése, továbbra is igen nagy fokú volt más budapesti gyárakhoz viszonyítva. A helyi szakszervezethez tartozott a munkások kb. 2/3-a, de a nem szervezettek is rokonszenvvel figyelték a szakszervezet ténykedését. Ez a szervezettségi fok önmagában is beszél, a helyi vezetők jó munkáját dicséri, mert az állandóan erősödő fasizálódás, az ország sorsának egyre szorosabb összakapcsolása a német fasizmussal az országon belül is éreztette hatását. A magyar uralkodó osztály kormánya — meg sem várva a háború kitörését — kivételes állapotot rendelt el az egész országban. Az üzemekben katonai személyzeti parancsnokságokat állítottak fel. Ezek feladata volt a munkásság állandó figyelése, féken tartása, az ellenkezők bevonultatása, egyszóval a katonai parancsnokok voltak a háborús kivételes törvények hatálya alá sorolt hadiüzemi munkások közvetlen felettesei. A hajógyár első katonai parancsnoka — egy nyugalmazott őrnagy — megértette és tűrte a munkások szervezkedését, azzal a feltétellel, hogy a termelésben zavar nem lesz. Kikötötte továbbá, hogyha a munkásoknak bármiféle panaszuk volna, mielőtt bármit is tennének, először vele kötelesek megtanácskozni. A szakszervezet vezetősége elfogadta ezt a kompromisszumot, és ennek megfelelően bizonyos status quo alakult ki, melyet mindkét részről tiszteletben tartottak. Az üzemi szakszervezet elleni első támadás az egyik üzemi mérnök részéről indult ki, aki az üzemi jobboldali-fasiszta szakszervezetek vezetője volt, s mint ilyen érdemeket kívánt felmutatni gazdái előtt. Horváth mérnök tudatos fasiszta volt, több alkalommal is kijelentette a munkások előtt, hogy likvidálni fogja az üzemben belül uralkodó „zsidó-bolsevista wirtschaftet". Miután híveket a régi munkások és tisztviselők között nem sikerült találnia, keresztülvitte az üzemi katonai parancsnokságon, hogy új munkások felvételénél főleg vidékieket részesítsenek előnyben. Ez a törekvése eredménnyel járt. A háborús viszonyok közepette amúgy sem volt nagy lehetősége az üzem vezetőségének, hogy válogasson a felvételre jelentkezők között, így történt, hogy nagyszámú erdélyi menekültet vettek fel munkára, akik öntudat szempontjából erősen elmaradtak a budapesti munkások mögött. Ezenkívül erősen fertőzöttek voltak a burzsoá nacionalista eszméktől. Horváth mérnöknek ezért sikerült az erdélyi 684