Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693

tésen belül gyalogos rendőrök, az úttesten lovas és kerékpáros rendőrök álltak készenlétben. A sztrájkolok zöme a Váci úti munkásotthonban tartózkodott, és várta a híreket, hallgatta a sztrájk folytatását és a kitartást hangoztató bizalmiakat, szakszervezeti vezetőket.

58 Igen sokan közülük nagy családot tartottak el, ezeket rendszeresen segélyben részesítették, különösen azután, hogy az üzemi fogyasztási szövetkezetet az igazgatóság utasítására bezárták, jóllehet alaptőkéjének 50%-át a munkások adták össze. Négyheti sztrájk után, amikorra kézzelfogható ténnyé vált, hogy a harcoló munkásokat sem a rendőrségi beavatkozás, sem a sztrájktörők felvonultatása, sem a kiéheztetés, hangulatkeltés nem tudta megtörni, hajlandónak mutatkozott a kormány közvetítő tárgyalást létrehozni. A tárgyalásokon, feledtetni akarván a munkaadóknak biztosított négyheti szabad kéz politikáját, maga a panamista Vass József népjóléti miniszter elnökölt. A hosszú órákon át folyó megbeszélések eredményre nem vezettek, mert a munkaadók nem voltak hajlandók lemondani a bedórendszerről, sőt olyan kijelentés is elhangzott a munkások felé, hogy ha rövid időn belül nem veszik fel az igazgatóság feltételei szerint a munkát, akkor az összes vasipari gyárak kizárják dolgozóikat. Ez a fenyegetés 40 000 munkást és mintegy 200 000 családtagot érintett. Április 5-én a hajógyári munkások összeültek, hogy meghallgassák az eddigi tárgyalásokat ismertető beszámolót. A gyűlésen bebizonyosodott, hogy a sztrájkolok hangulata kitűnő, mert amikor a tárg}

?

alóbizottság közölte, hogy a munkáltatók ragaszkodnak a bedórendszerhez, elemi erővel tört ki a tiltakozás. A gyűlés egyhangúan utasította vissza a gépipari általános munkáskizárással való fenyegetést, és a további sztrájk mellett foglalt állást. A kormányzat a meghiúsult békéltető tárgyalási komédia után újból háttérbe vonult, és nem foglalkozott a sztrájküggyel, feltételezve, hogy a munkások végül is nem bírják a csaknem két hónapja tartó nélkülözést és feladják a harcot. Reményeikben azonban csalódniuk kellett, mert a munkások elszántsága, a növekvő szolidaritás hatásaként egyre nőtt. Igen szép példáját adta a közös harc felfogásának a Iyakos és Székely-gyár munkássága, ahová a hajógyárból a sztrájk miatt be nem fejezett, de sürgős munkadarabokat szállították. A gyár hegesztői — felismerve, hogy milyen munkáról volna szó — az üzem összes dolgozóinak egyetértésével megtagadták a munkát, mire a gépipari kapitalisták az egész gyár munkásait kizárták.

59 A sztrájk ekkor érte el a tetőfokát. A munkások elkeseredettsége annyira fokozódott, hogy naponta még fél tucat sztrájktörő sem akadt, pedig a rendőrség a munkások jogos haragjától rettegő sztrájktörőket lakásukig kísérte.

60 A szolidaritás jeleként az adományok egymás után érkeztek. Nyilatkozott a mérnökegyesület vezetősége, és a nyilatkozatban — a kapitalisták nagy megdöbbenésére -— elítélte az embertelen munkarendszert. Még a magántisztviselők szövetsége is szolidaritását fejezte ki a sztrájkólókkal, pedig köztudomású, hogy ennek a foglalkozási ágnak a dolgozói a 665