Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693
időszakokat leszámítva — nem is folyt érdemleges hajóépítés Óbudán. Ezzel szemben az újpesti hajóipari vezetők piacszerző tevékenysége az első világháborúig terjedő időszakban többé-kevésbé sikeresnek mondható, de már az 1900-as évek termelési adatsorait vizsgálva bizonyos visszafejlődés állapítható meg, ami nemcsak a szükségletek átmeneti kielégítésében, hanem az addigi exportpiacok nagyfokú elzárkózásában leli magyarázatát. Az újpesti hajógyár termelésének több mint 50%-át rendszeresen exportálta, és amikor az exportpiacok elzárkózása következtében bizonyos kapacitás-kihasználatlanság jelei kezdtek mutatkozni, akkor a gyár vezetői sietve rátértek a hadihajógyártásra, amely megszüntette ezt a problémát. Az első világháború éveiben az egyre fokozódó hadiszükséglet miatt a túlméretezettség kedvezőtlen hatása nem mutatkozott. A háború elvesztése, a hadihajógyár kikapcsolása a konszern kötelékéből tovább élezte az újpesti hajóépítés túlméretezettségének kedvezőtlen kihatásait. Az első háború utáni években mégsem mutatkozott elviselhetetlennek ez az állapot, mert az elmulasztott polgári javítási-pótlási munkákat ekkor kellett elvégezni, és az infláció által teremtett abnormálisnak mondható exportképesség átmenetileg rendkívüli foglalkoztatási lehetőséget nyújtott. A magyar ipar, különösen a gépipar foglalkoztatottsága szempontjából sokat jelentett volna a szomszédos országokkal kialakuló jó gazdasági viszony. Az első háborút követő években rövid ideig úgy alakult a helyzet, hogy ezeknek a jó gazdasági kapcsolatoknak a kialakítására reális lehetőség nyílt, de a magyar uralkodó osztályok revíziós külpolitikája, amely éppen a hajóépítés szempontjából fontos államokat politikailag szembefordította Magyarországgal, természetszerűleg nem tette lehetővé a fejlődésben levő gazdasági kapcsolatok megerősödését, hanem ellenkezőleg, éppen elsorvadásukhoz vezetett. A kedvező exportlehetőségeknek is vége szakadt a valutastabilizációt követően, nemcsak azért, mert a magyar uralkodó osztályok deflációs pénzpolitikája ún. stabilizációs válságot eredményezett, hanem azért is, mert a sorozatos középeurópai valutastabilizációk a szomszédos országokban is a kapitalista gazdasági rendszer időleges fellendülését eredményezték. Hnnek következményeképpen a legtöbb Duna menti országban a hazai kapitalisták is megpróbálkoztak hajóépítéssel, hajójavítással. A hajógyár különösen érzékenyen reagált a stabilizációs válságra, mert a fellendülés idején is csak mellékágaiban volt kedvező munkalehetőség a hajójavítások, kazán- és hídépítések vonatkozásában; fő gyártási területén, az új hajók építésében már az 1920-as évek közepétől válságjelek mutatkoztak. A hajóipari túlméretezettség a szűkülő bel- és külföldi piacokon egyre aggasztóbb méretekben jelentkezett, s ez arra késztette a vezető bankokat, hogy ipari érdekeltségeik viszonylatában a legradikálisabb kapacitáscsökkentést hajtsák végre. A hajóipari fúzió vizsgálatánál kitűnt, hogy ez a megoldási mód a termelőerők esztelen elpusztítását eredményezte, és ez egyet jelentett az elődök sokévi nehéz munkájának, jó üzletkötéseinek, a fokozott munkáskizsákmányolásnak és a taka655
