Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

irodai kistisztviselői átlaghoz, mint a vezető tisztviselők fizetéséhez. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az üzemi mérnökök és orvosok jövedelem szempontjából a kistisztviselőkhöz tartoztak, szemben a jogászokkal, akik a vezetőkhöz álltak közel. Ennek társadalmi hatását érdemes és fontos lenne egy külön tanulmányban vizsgálat alá venni. A polgári statisztikai felvétel a magántisztviselők közé sorolja a papokat is. Mi természetesen a papokat nem kívánjuk a magántisztviselők között tárgyalni, csupán jellemzőként említjük meg, hogy a papokat 663,27 pengős „nagyüzemi" és 445,32 kisüzemi átlagkeresettel a vezető tisztviselők közé sorolta, szemben az egyházak által alkalmazott alacsony fizetésű tisztviselőkkel. A tanerők kategóriájába soroltak fizetései a kisüzemek esetében mélyen az átlag alatt, nagyüzemeknél az átlaghoz hasonló szinten mozognak. Szembetűnő, hogy a diplomás nők is lényegesen kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak. A nagyüzemi férfi orvosok havi átlagos 319 pengőjével szemben az orvosnőké csupán 206 pengő 76 fillér. A férfi tanerők 441,80 pengő átlagával szemben a nőtanárok átlagfizetése csupán havi 194,24 pengő. A jogi apparátusban pedig a nagyüzemek nőket egyáltalán nem, kisüzemek is csupán ügyvédsegédként és gyakornokként alkalmaztak. A női mérnökök is fele fizetést kaptak, mint a férfiak a nagyüzemekben, s alig több mint felét a kisüzemekben. Az egész budapesti magántisztviselő-társadalmat tekintve az 1929-es statisztikai felvétel alapján megállapíthatjuk, hogy annak még 15%-át sem tették ki a jól kereső magasabb beosztású tisztviselők, s rendkívül hátrányos helyzetbe kerültek a nők. A köztisztviselőket beosztásuknak megfelelően tizenegy, a fővárosi tisztviselőket ugyanannyi fizetési osztályba sorolták. Az 1928-as összeírás adatait részletesen tartalmazza a Budapest Székesfőváros Statisztikai és Közigazgatási Évkönyvének 1929. évi kötete. A statisztikai felvétel módszerei nem teszik lehetővé, hogy a magántisztviselőkhöz hasonló csoportosításban egy táblázatban közöljük a beosztás és a fizetés szerinti megoszlást.

38 Az állami és a fővárosi tisztviselők 11—11 fizetési csoportját és a tisztviselők fizetés szerinti százalékos beosztását egymás mellé helyezve így is világos képet kapunk a budapesti állami és községi hivatalnokokról és pedagógusokról. Egy pillantást vetve a fizetésekre, szembetűnik az állami és a fővárosi tisztviselői fizetésrendszer nyilvánvaló antidemokratizmusa. A legmagasabb fizetések a legalacsonyabbaknak tíz-tizenötszörösére rúgnak. Ezek után az a kérdés, hogy mennyi köztisztviselő húzta a magasabb, mennyi az alacsonyabb fizetéseket. Érdemes a fizetés nagysága szerint csoportosítva megvizsgálni a budapesti köztisztviselőket, pedagógusokat és altiszteket. Amint a táblázatból kitűnik, a budapesti állami és fővárosi tisztviselők nem jelentéktelen része olyan alacsony fizetést kapott, amilyen nem is szerepel a fizetési osztályokba sorolt kategóriák között. Ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy Budapesten számos olyan köztisztviselő élt, aki nem tartozott sem a végleges és kinevezett, sem az ideiglenes 623