Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

Ipar 3:3 Kereskedelem, hitel 3:6 Közlekedés 3:5 Közszolgálat, szab. foglalk 3 : 10 Napszámos 3 : 0,5 Vagyonból élő 3 : 13 Házicselédek 3:2 Ez a sematikus aránytábla azt mutatja, hogy Budapest lakosságának foglalkozás szerinti struktúrája lényegesen eltolódott a polgári, tisztviselőelemek javára. Ez a jelenség különösen indokolttá teszi, hogy bővebben foglalkozzunk a kérdéssel. A kérdés további vizsgálata szükségessé teszi a közölt statisztikai összeállítás részletezését. Csupán olyan kimutatás áll rendelkezésünkre, amely az egyes főcsoportokat 1880—1920 között önálló, tisztviselő, segédszemélyzet kategóriákra bontja. Eszerint a foltozó suszter egy kategóriába került a nagyüzem-tulajdonossal, a törpebirtokos a nagybirtokossal, az altiszt és a portás a segédmunkással stb. Mégis lehetőséget ad ez a statisztikai kimutatás arra, hogy megközelítően pontos csoportosítással szétválasszuk egymástól a munkás, tisztviselő és a tőkés-polgári elemeket. Ha ebből a sok szempontból rendkívül figyelemre méltó statisztikából kiemeljük a tisztviselőket, azt látjuk, hogy létszámuk 50 év alatt kilencszeresére, ezzel szemben az önállóké csupán kb. négyszeresére, a segédszemélyzeté még kétszeresére sem növekedett. Ez azt jelenti, hogy míg 1880-ban Budapest kereső népességének alig több mint egy huszad része, 1920-ban már lényegesen több mint egyötöd része tisztviselő. Ez a tendencia pedig az 1920 utáni években tovább növekedett, amint ezzel tanulmányunk későbbi részében bővebben foglalkozunk majd. Feltűnő a tisztviselők létszámának relatív növekedése az egyes főosztályokon belül. Az iparban 1880-ban 9248 önállóval és 49 665 segédszemélyzettel szemben csupán 631 tisztviselő van. 1880-ban az iparban 147 önállóra és 785 munkásra jut egy tisztviselő. Az arányok rohamosan változnak. 1890-ben 5,5 önállóra és 21,6 segédszemélyzetre, 1900-ban 3,9 önállóra és kereken 15 segédszemélyzetre, 1910-ben 2,3 önállóra és 11,2 segédszemélyzetre, 1920-ban már minden 2,5 önállóra és hozzávetőlegesen minden nyolcadik segédszemélyzetre jutott egy tisztviselő. Az iparban foglalkoztatottakon belül tehát a tisztviselők aránya hatalmas ütemben megnőtt. Az önállóak számának erős ütemű relatív csökkenése a kisipar háttérbe szorítását és a gyáripar viszonylag egyre kevesebb kézbe való koncentrálódását mutatja. Ugyanakkor az ipari önállók abszolút számának növekedése azt bizonyítja, hogy a nagyipar Budapesten nem volt képes az első világháború előtti évtizedekben döntően elnyelni a kisipart. A tisztviselők, önállóak és segédszemélyzet számbeli növekedésének összehasonlítása viszont világosan bizonyítja a tőkekoncentráció folyamatát, a sok tisztviselővel dolgozó nagyüzemek térhódítását. 603