Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

theater kiforrott művészi irányával régen homályba borította, noha a monarchia vidéki színházai között még mindig az elsők közé számított. A pesti tanács azonban, végső soron Aman, Hild és Pollák empire remekének gazdája, nem volt alkalmas arra, hogy élenjáró kultúrintézményt irányítson.

5 A néhány évente lejáró bérletet a többet ígérő kapta meg, s ha a bérlő elég német színpadi csillagot biztosított az összbirodalom peremvárosának szerepét játszó Pest számára, feladatát, úgy látszott, közmegelégedésre betöltötte. Emil Devrient vendégszereplésekor a zenekar helyére is székeket állítottak, Bissler Fanny tízezer forint tiszta hasznot táncolt össze az igazgatónak. A páholyokat megtöltötték a magyar arisztokraták, az olcsóbb helyeket a derék, császárhű polgárok, s így minden rendben volt.

6 Valójában azonban a Német Színház körül semmi sem volt rendben. Aki éles szemmel figyelt, láthatta, hogy a magyar színjátszás győztes marad a vetélkedésben. Anyagi és erkölcsi okok egész sora támogatta. A negyvenes évek országgyűlései mellett a vármegyei élet is állandó pezsgésben volt. Egymást követték a népes megyegyűlések. Résztvevőik a magyar játékszínt látogatták. 1840 óta az államsegély is meghatározott anyagi alapot biztosított a Nemzeti Színháznak. A Fiatal Magyarország színháza, hála kiváló vezetőinek, 1843-ban nemcsak szebb díszletei és Schodelné hangja révén tarthatott számot az elsőségre. Olyan vonzóerővel rendelkezett, amit Forst már csak azért sem ellensúlyozhatott, mert nem is volt veszedelme tudatában, s ez: haladó szelleme. Ellentmondásnak látszik, hogy olyan korban, amely világszerte a polgárosodás felé hajlik, és bevallott célja a francia forradalom eszméinek megvalósítása, a polgári városi színházzal szemben a nemesi megyékre, a rendi országgyűlésre támaszkodó intézet álljon diadalmas vetélytársként. Ezt azonban a különleges magyar viszonyok teszik érthetővé. Magyar nyelvű városi polgárság hiányában ugyanis már a felvilágosodás korában a polgárosuló köznemesség vette át a vezető osztály szerepét. A reformkor országgyűlésein további lépéssel haladt előre, és a negyvenes években lényegesen fejlettebb politikai gondolkodásról tett tanúbizonyságot, mint a pesti céhes polgárok. A hazai német polgárság az ez idő tájt reakciós német kultúrához kapcsolódott, és zömében Habsburg-párti volt. A pest-budai tanácsurak ekkor már nem a kezdő kapitalizmus fürge észjárású vállalkozói, mint pl. Wiedemann volt fél évszázaddal korábban, még kevésbé szabadságeszméktől hevített rajongók, mint Eanderer, a nyomdász, Kazinczy ék fogolytársa. Híres kizsákmányolók — gondoljunk csak a De Valero selyemgyár gyermekmunkásaira ! —, művészi világnézetükben a Fiatal Németország íróiról tudomást is alig vevő konzervatívok. — Az egyre jobban bal felé tolódó kis- és középnemesség azonban, a soraiból kikerült vagy plebejusi értelmiséggel együtt francia hatás alatt állott. Olyan érzékeny reagensek, mint Bartay, az igazgató, vagy Szigligeti és írótársai, a színházi műsort is szabadelvű irányba tolták el, és a németeknél sokkal újszerűbb, haladóbb szellemű darabokat mutattak be.

7 446