Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Fallenbüchl Zoltán: Pest város népességének származáshelyei a statisztika és a kartográfia tükrében, 1687-1770 = Die Stammorte der Bevölkerung der Stadt im Spiegel der Statistik und der Kartographie, 1687-1770 239-287
Tirolból a XVII. század végén öt személy nyerte el a pesti polgárjogot: négyen közülük kőművesek voltak. 1724 és 1741 közt ismét négy tiroli kőművesről van adatunk. Ebből a tartományból kvalifikálatlan munkaerőről nem tudunk. Ácsok, kovácsok, molnárok mellett jelentékeny számban az otthoni táji adottságok által kifejlesztett iparágak képviselőit találjuk Pesten, mint tímár, üveges, selyemfestő, kesztyűs. Négy tiroli kalaposról tudunk ; de szobrász is működött a városban, nyilván fafaragó. A magas polgárosodási arányszám (45%) arra mutat, hogy a tiroliak igyekeztek gyökeret verni. Noha Tirol is Habsburg örökös tartomány volt, az onnan érkezettek száma nem mondható nagynak: ennek az az oka, hogy e vidékről a kivándorlás már régóta inkább Dél-Németországba irányult. 9 Csehországból Pestre a visszafoglalás utáni első két évtizedben nem sokan jöttek. 1710 és 1730 közt 66 csehországi származású közül 27 a katonai személy. Ez a nagy szám arra enged következtetni, hogy Pesten állomásozó ezredeket — több különböző ezred katonáiról van szó — nagyrészt Csehországban és a cseh királyság másik két tartományában, Morvaországban és Sziléziában toborozták. Ez annál feltűnőbb, mert ebben az időben még nem voltak toborzókerületek, s az egyes ezredek nem territoriális egységek szerint, hanem inkább ad hoc egészültek ki. Az adatokból inkább az világlik ki, hogy ebben az időszakban a császári hadsereg nagymértékben támaszkodott a sűrű népességű cseh koronatartományok ember állomány ára. Az akkoriban még legénységi állományában is jobbára családos emberekből álló hadsereg tagjai a városi lakosság házaiba szállásolva, azzal lépten-nyomon érintkeztek, közülük nem kevesen itt más megélhetési lehetőséget találva búcsút mondtak a katonaéletnek, s állandó pesti lakosokká váltak. Kétkezi munkások bevándorlását Csehországból az anyakönyvekben csak az 1733. év után észleljük. Feltűnően sok csehországinál hiányzik a foglalkozási megjelölés: valószínű, hog}r ezek egy része napszámos, kvalifikálatlan munkaerő lehetett. Az Ausztriára annyira jellemző kőművesek részesedése sokkal kisebb: 1725 és 1740 közt négyről tudunk. 1740 után viszont a cseh bevándorlás jellege megváltozott: ekkor a regisztráltak nagy része különféle szakiparos; 1760—1770 közt 4 takácsot, 4 szabót és 4 más, szintén ruházati iparágat képviselő csehországi jövevényt vettek fel a pesti polgárok közé: ez az ottani indusztrializáció irányát is tükrözi. A Morvaországból beszármazottak megoszlása is az előbbihez hasonlít. Az 1710—1720-as években magas a katonák aránya; később a foglalkozás-megjelölés nélküliek dominálnak: valószínű, hogy ezek jórészt napszámosként éldegélő, részben szökött jobbágyok lehettek, akik a távoli városban kerestek menedéket és új egzisztenciát. Az e körülmények között nemegyszer előforduló bigámia esetek miatt tiltotta meg 1753-ban Mária Terézia királynő decretummal Magyarországon a morvaországi beköltözők megesketését. 10 1750 és 1760 közt Neutitscheinből (Novy Jicin) több takács jött Pestre: négyet közülük 1756 augusztusában és szeptemberében vettek fel a polgárok közé. 1760 és 1767 közt ismét 18* 275
