Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
Kumorovitz L. Bernát: A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez = Zur Geschichte der königlichen Burgkapelle und des St. Sigismund-Kollegiatstiftes zu Buda 109-151
élénken érdeklődő házi káplánja 64 tudhatta ezt, s mint védnökének, Verancsics Antalnak az adatgyűjtője 65 ismerhetett olyan forrást, feliratot, képet vagy udvari hagyományt, amely annak a kápolnának, amelynek két évtizeden át ténylegesen és hivatásszerűen működő capellanusa volt, az alapítójára (I. Lajos) és eredeti titulusára (Szűz Mária mennybevitele) vonatkozott. E következtetésünket — az 1498-i oklevéllel együtt szinte a bizonyosság erejével ruházza fel Szerémi kortársának, a török Dzselálzáde Musztafának a tudósítása. A nagyvezír titkára, aki 1526-ban maga is járt Budán, s megtekintette a királyi palotát, így ír (az 1541 után dzsámivá alakított 66 ) várkápolnáról: ,,Budun városának egyik részén, mely rendkívül magas, van a király palotája, mely égig ér. Ugyanitt volt egy templom, bálványokkal megtömve, falai pedig az alávaló gyaurok képeivel telve. Aranyos festmények, a magyar szultánok képei díszítették, csodálatos elrendezéssel. . ." 67 így valóban csak egy éles szemű megfigyelő írhat. Dzselálzáde az egyetlen, aki a kápolna belsejéről is ennyire tájékoztat. Különösen értékes (mert kor jelölő) az a mondata, amely az „aranyos festményekéről szól: az arany hátterű, esetleg ruházatú királyfreskók művészettörténeti szempontból támasztják alá a kápolnaépítés idejét. 68 Végeredményképpen tehát megállapíthatjuk, hogy a XIV., XV. és XVI. századból származó és egymást kölcsönösen igazoló ismertetett forrásaink szerint Nagy Lajos budavári palotakápolnájának a névadója Szűz Mária (assumptiója) volt, kiegészítésül pedig hozzájuk csatlakozik XXIII. János pápának 1410. aug. 18-i oklevele mint olyan forrás, amely burkoltan magában foglalja ezt a kápolnát is, titulusával egyetemben. Nagy Lajos budavári palotakápolnájának az építését, Erzsébet anyakirályné idézett kérvénye alapján, mi 1366 nyarára már lényegében befejezettnek tartjuk, e véleményünket pedig mindenekelőtt a supplicatio ,,capellam, quam Ludovicus rex. . . et regina ad honorem et sub vocabulo beate Virginis duxerint in proprio palacio construendam. . ." mondatának a helyes értelmezésére alapítjuk, amely szerint az építés, a kérelem benyújtása idején már befejezett cselekménynek tekintendő. Hasonló ez az oklevelek zárórészében sűrűn használt ilyen mondatok fordításához, mint: ,,. . .in cuius rei testimonium présentes (litteras) duximus concedendas", amikor ugyanis (múlt időben) csak azt mondhatjuk, hogy: ,,. . . minek bizonyságául jelen (oklevelünket) kiad(at)tuk". 69 E grammatikai kitérést azért tartottuk szükségesnek, mert Bossányi, közlése fejregesztájában, csak a király és a királyné kápolnaépítési szándékáról szól. 70 Fordításunk alátámasztására két, e részben felvethető és egymással szorosan összefüggő kérdésre szeretnénk még válaszolni. Az egyik: bizonyítható-e, hogy az Anjouk budavári udvarában a XIV. század ötvenes és hatvanas éveiben építkezés folyt? A másik: legalább nyersen felépítettnek tekinthette-e Erzsébet anyakirályné azt a kápolnát, amelynek búcsút kért? Úgy érezzük, hogy mind a két kérdésre igennel felelhetünk. Tudjuk például, hogy 1362. febr. 26-án a király telket adományoz Heym fia Pál fiának, Benedek mester máramarosi ispánnak a királyi curia 117
