Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107
débere persolvere iuxta libertatém eis a: Sanctis progenitoribus nostris concessarn". HO VIII. 218. 175 „Concessimus etiam eisdem civibus nostris de Supronio, ut iidem cives ab omni tributo de rebus et mercibus eorundem exempti penitus habeantur, ita quod nullus eorum tributum in lócís tributorum solvere teneantur". Fejér, CD VI/1. 122. — III. Andrásnak egy év nélküli parancsában: „Cum cives nostri Supronienses, prout cives nostri Albenses in locis tributorum. nullum tributum sed neque ordinarium solvere teneantur". HO II. 25. ^Házi í. m. 1/1. 39. 177 Uo. 130. "8 Pozsony város lt. 4047; ^»Kováts i. m. 433—444. 180 Jellemző, hogy amikor a Sáros megyei vámok ügyében a szepesi káptalan 1355-ben vizsgálatot tartott, Loránd mester Újfaluban levő vámjáról azt jelentette, hogy ott bizonyos cikkek után annyi vámot szednek „quantum teloniator suus voluisset" (Dl. 64.672). 181 Pozsony város lt. 4047. , lsz Kováts i. m. 443—444, 470. 183 Domanovszky, Harmincad. -—Pleidell, A nyugatra irányuló . •. . 42—43. 184 Bp. O. I. 233. — A vámot Taton is meg lehetett fizetni; uo. 236. 185 „vos ipsis de iustis et consuetis viis expellere faceretis et ad inconsuetas vias ire cogeretis". Iványi, Eperjes. 35. — Megjegyezzük, hogy Mályusz (A mezővárosi feji. 179) az útkényszer első megnyilvánulásának tekinti Károly király 1330. évi oklevelét (Dl. 2604). Ebben azonban még útvonal kijelöléséről nincs szó, és a király csupán a rév használatát rendeli el a kereskedőknek. A fejlődés, úgy látszik a XIII. század második felében beálló hanyatlás után csak a XIV. század 40-es éveiben hozta újra divatba az útkényszert. 186 Iványi, Eperjes 50. — Pozsony város lt. 120. 187 Domanovszky S., A szepesi városok árumegállító joga. Bp. 1922, 1—28.. 188 Pleidell, A nyugatra irányuló . . .47. 189 Uo. 21. 190 Uo. 47. — Gárdonyi, Bp. legrégibb kiv. 121—122. — Ez a megállapítás természetesen ellentmond Salamon (Bp. tört. II. 330—331) azon megállapításának, hogy Buda 1342 és 1347 között Nagy Lajostól kapott árumegállítójogot. Salamon itt többszörös ellentmondásba keveredett. Kiindulópontja az volt, hogy az 1244. évi pesti privilégium hamisítvány, amely az 1347. évi kassai privilégium alapján készült. Persze érthetetlen, hogy ha a budaiaknak az árumegállításra már 1347 előtt kiváltságlevelük volt Lajostól, akkor miért kellett 1347 után a kassai alapján hamisított oklevélbe az árumegállításnak ezt a primitív formáját bevenni. Ettől teljesen eltekintve, Budának már 1336—37-ben ténylegesen az árumegállítás birtokában kellett lennie, mert különben nem lett volna a Prága felől vezető kereskedelmi út végpontja. A budai jogkönyvben is meg kellett volna maradnia a Nagy Lajos-féle privilégium valamiféle nyomának és nem az 1244. évi privilégium fordítása (Mollay, Mon. hist. Bp. I. § 67) és Károly oklevelének említése szerepelne. — Gárdonyi (i. h.) hangsúlyozta, hogy a budai jogkönyv végén levő feljegyzés szerint a budaiak Károly király egy oklevelét mutatták be 1502-ben, amikor Pesttel az árumegállítás miatt perbe keveredtek. Ekkor bemutatták azt az oklevelet, amelyet a legerősebb bizonyítékuknak tartottak (wie vnsser prieff ainer, den wier vast fwer den pősten hielten), ezt azonban nem fogadták el. Ez a megjegyzés talán az 1244. évi oklevélre vonatkozik, amely ebben az esetben — Pest ellen — valóban nem lehetett érvényes. Ekkor mutatták be Károly oklevelét, amely az árumegállítást részletesen szabályozta (Der selbig prieff pestettiget vns alle freihait der Niderlag) az 1244. évi privilégium alapulvételével s megerősítésével (awch den prieff, den man for fwer vnrecht wolt der kennt haben). Bár erről a Károly-féle oklevélről egy feljegyzés több részletet is közöl, sajnos évszámát nem árulja el (Mollay, Mon. hist. Bp. I. § 444). A Pleidell által az 1336. évi szerződésből kikövetkeztetett eredményt Károly privilégiumának létezése teljes mértékben megerősíti, s ezért Károly privilégiumát 1310 és 1336 közé kell helyeznünk. — A budai árumegállító jog kifejlődését tehát a következőképpen kell elképzelnünk: alapja az 1244. évi pesti 9&
