Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Kubinyi András: Népmozgalmak Budapesten a feudalizmus korában = Narodnye dviženiâ v Budapešte v epohu feodalizma 7-15

nek ideológia terjedt, és nem véletlen, hogy mindkét városban kezdettől fogva megtaláljuk az eretnekek ellen küzdő pápai csapatokat, a koldulórendeket. Buda első igazi forradalmi mozgalma a XIV. század elején ezért az egyház ellen irányult. Már a 90-es években arról hallunk, hogy a budaiak a Dunába hányták a káptalan vámosait, és valószínűleg az óbudai káptalannal kitört viszály miatt Gergely esztergomi érsek kiátkozta őket. III. András halála után új pápai legátus, Boccasini Miklós bíboros járt az akkor Vencel király oldalán álló Budán. Távozása után felhatalmazta a budai és pesti plébánosokat, hogy vessék tilalom alá Buda népét, ha azok újból sértik a káptalan jogait. Buda városa valóban egyházi tilalom alá került. A bekövetkezett események valószínűleg 1304-ben történtek, amikor az idősebb Vencel, a cseh király hazavitte fiát, s Buda megbízhatatlan elöljáróját, Werner fia Lászlót elfogta és magával hurcolta, a vár és város kormányzását pedig Peturmannra, egy tizedbérlettel, is foglalkozó budai polgárra bízta. Három évig kormányozta Budát, 1307-ig, mégpedig szuverén módon: Vencel király eltávozott, utóda, Ottó pedig csak később, rövid ideig tartózkodott a fővárosban. Valószínűleg Vencel távozása után került sor a tilalom érvényesítésére, és erre az elkeseredett polgárok megnyitották a templomokat, és az excommunicátiónál szokásos összes szertartások alkalmazásával ünnepélyesen kiátkozták a pápát és Magyarország összes püspökét. Buda ezzel nyíltan elszakadt a római egyháztól és egy szakadár pap, Lajos vette át az egyházi vezetést. Bár ebben a mozgalomban, úgy látszik, egységesen vett részt a város polgársága, a patríciátus egy része már árulásra gondolt. Amint 1307-ben Werner fia László kiszabadult a cseh fogságból, Károly Róbert pártjához csatlakozott, és budai párthívei segítségével elfoglalta a várost. Peturmannnak sikerült ugyan elmenekülnie, de Lajos papot átadták az esztergomi érseknek, két városi esküdtet pedig bestiális kegyetlenséggel végeztek ki. Ezzel megszűnt a budai skizma. Károly király, valószínűleg épp a forradalmi mozgalmak hatására, ritkán tartózkodik csak Budán, a város és a vár vezetését pedig rábízza Werner fia László halálával egy, a budai patríciusokkal összeházasodott nagybirtokos családra: Henc fia Jánosra, majd utána fiára, Miklósra. A mellettük működő tanács tagjai is tekintélyes, birtokos polgárok, akik évtizedekig ülnek az esküdti székben, és akiket rendesen valamelyik rokonuk vált fel (pl. Kunc ispán és családja). A század közepe felé a vezetőréteg kezd felfrissülni a kamarabérleteknél meggazdagodó kereskedőkkel. Ez a patríciátus már kezdettől fogva nagyobb részében német volt, de a nyugati kereskedelem fejlődése a számarányt még inkább a javukra billentette. A század közepén a város vezetésében változás következett be, a király kettéválasztotta a rektor funkcióját: a Vár élére kinevezett köznemesi várnagy került, míg a város elöljáróját, a bírót a polgárok évente választották. A bíró és a mellette működő 12 tagú tanács azonban a zömében német patríciátusból került ki. A szűk patrícius vezetőréteg és a zömében iparosokból kikerülő városi polgárok között szükségképpen kiéleződtek az ellentétek, amelyek y