Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Fügedi Erik: Lehotská, D.–Handzová, S.–Horváth V.–Hrabuššay, Z.–Merglová, N.: Archiv mesta Bratislavy. Inventár stredovckých listin, listov a iných pribuznich písomnosti. Archivná správa ministerstva vnútra. Praha, 1956. 655-658

ítéletlevelét így: „Zápolyai István nádor megerősíti azokat a régi pozsonyi kiváltságokat, amelyek szerint a pozsonyiak a vám alól mentességet élveznek" (4047. sz.). Ugyanez az oklevél rámutat a kötet regesztáinak egy másik gyenge pontjára is. A nádor ekkor több oklevelet tartalmilag, egyet kivonatosan (Fehérvár 1237. évi kiváltságlevele, Fejér, CD IV/1. 73, Szentpétery, 619. sz.), egyet pedig — éppen a pesti 1244. évi aranybullát (Bp O. I. köt. 41, Szentpétery, 781. sz.) — teljes szövegében átírt. Ha egy oklevelet diplomatikai szempontból ismertetünk, akkor —• legalábbis a szó szerint átirtat — ki kell emelnünk. Az a tény, hogy a kötet leltárjellegû, legfeljebb annyit változtathat ezen az elven, hogy az átírt oklevelet ugyanaz alatt a leltári szám alatt, a ténylegesen fennmaradt oklevél után regesztázzuk. Ebben az esetben a leltár jellegen sem esik sérelem, s a diplomatikai tartalmat is világosan adjuk vissza. Az oklevelek jelenlegi regesztázási módja azonban nem mozdítja elő az eredeti célkitűzés (különböző témákra anyagot kereső kutatók részére iránymutatás) elérését sem. Valószínűleg a fentebb ismertetett elvek bizonyos fokú tisztázatlansága okozta a kiadások feltüntetésénél jelentkező hibákat is. A régi magyarországi oklevélkiadások nehezen áttekinthetők, s igen nagy feladatra vállalkozik az, aki valamely okleveles anyag teljes kiadását fel akarja sorolni. A szerzők ezért eleve öt munkára korlátozták a kiadások feltüntetését {Fejér, CD, ÁUO, Békefi R„ Pilisi apátság tört., Magyarzsidó okit. és Chaloufeckf, Stredovëké listy ze Slovenska). Ezzel a választással csak azért nem érthetünk egyet, mert Szentpétery kritikai regesztáit mellőzték. A „Szentpétery" olyan nélkülözhetetlen segédeszköze a kora középkori kutatásnak, hogy annak feltüntetése fontosabb, mint a kiadásoké, hiszen a kiadások is megtalálhatók benne. Fontosabb lett volna ez a pozsonyi oklevelek esetében is, annak ellenére, hogy a kritikai jegyzék ez idő szerint még nem teljes és ezért csak az első három tételnél lett volna alkalmazható. Az idézett publikációk megjelölése is félrevezető, mert a Kováts Ferenc által a Gazdaságtörténeti Szemlében közzétett oklevelek kiadását is idézik (pl. 234, 286, 335. stb). Sajnos, az öt kijelölt kiadás esetében sem végeztek a szerzők elég mélyreható tanulmányokat. Rögtön a 2. regesztánál kimaradt a kiadás (Békefi i. m. I. 316), nem beszélve arról, hogy a szerzők nem vettek tudomást Gyurikovitsnak a Széchényi Könyvtárban levő kéziratos Diplomatarium civitatis Posoniensiséről, amelyből Fejér is merített (pl. a 48. sz. kiadása: Fejér, CD VIII/2. 610, a 399. sz. kiadása: uo. IX/7. 412). És végül hadd tegyünk még egy megjegyzést. A Zsigmond-kori oklevéltárral kapcsolatban nemrégen az a szlovák vélemény hangzott el, sajnálatos, hogy magyarul készült és így az oklevelek eredeti nyelvét ismerő, de magyarul nem tudó kutatók részére hozzáférhetetlen. Ugyanezt a kifogást kell tennünk a pozsonyi regesztakötettel kapcsolatban is. Nem kívánunk olyan messzire menni, mint az említett szlovák vélemény, mert nem hisszük, hogy a klasszikus latin regeszták sokat segítenének a középkori latinsághoz szokott olvasón. Természetesnek találjuk, hogy a kötet szlovák nyelven készült. De talán nem túlzás, ha kifejezzük azt 42 Tanulmányok Budapest múltjából 657