Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Lőrincz Zsuzsa: Adatok a katolikus egyház társadalomszervező tevékenységéhez Budapesten, 1919-1944 = Dannye k socialno-organizatorskoj deâtel'nosti katoličeskoj cerkvi v Budapešte, 1919-1944 gg. 583-606
A leányiskolák nevelési iránya, az egyház köztudomású felfogása miatt egészen más irányú volt. A nőt meg akarták tartani a családnak, mert a nők egyenjogúsága veszedelmet jelentett a fennálló rendszerre. A nő egyetlen érvényesülési területe a család, és amennyiben leánygimnáziumokat tartottak fenn — mert bizonyos mértékig kénytelenek voltak lépést tartani a korral —, ezek az iskolák olyan asszonyokat voltak hivatva nevelni, akiknek életcélja az volt, hogy egy lehetőleg minél magasabb beosztásban levő tisztviselő oldalán foglalják el helyüket a társadalomban. Minden iskolát a sovinizmus, a revizionizmus szelleme járt át. A gyermekeket kicsi koruktól kezdve igyekeztek úgy nevelni, hogy mindennemű tiltakozás a fennálló rendszer ellen bűnnek és hibának tűnjön; Dózsa lázadó, aki méltó büntetését nyerte el a tüzes trónon, Rákóczi felkelése végzetes hiba volt, amely csak bajba sodorta az országot, 1848 katasztrófa, a helyes politika 1867 volt, mert akkor indulhatott meg az ország a fejlődés útján. Irodalomtanításukban is ez a szemlélet tükröződött, Mikszáthtól és Móricztól tiltották a gyermekeket, az igazi olvasmányt Prohászka, Herczeg Ferenc, Tormay Cecil írásai jelentették. Mindezen munkájukért megérdemelten kapták a megfelelő támogatást az államtól és a fővárostól. Nem tévesztette szem elől az egyház a főiskolákat, egyetemeket sem. Itt sem csak a hittudományi karra terjedt ki befolyásoló hatalma, hanem a többi karon is érezhető volt álláspontjának érvényesülése. Egyetemi tanárrá választásoknál az egyház szava döntő volt. Különben a tudományos és szociális intézmények egész sorának vezetőségébe, illetve vezetői székébe történő kinevezéseknél vagy választásoknál az egyház ajánlását vagy jelölését messzemenően tekintetbe vették. Nem beszéltünk az olyan kimondottan katolikus intézményekről, mint a Szent István Társulat, vagy annak nyomdája. Érdekes, hogy Társulat igazgatói székébe javaslatba kerülők között 194Ö-ben milyen sokat találkozunk a főváros közigazgatásából jól ismert Huszár és Ripka nevével. A Vakok Intézete igazgatói állásának betöltésénél is megtette észrevételeit a hercegprímás. Az irgalmas nővérek főnöknője jelenti a hercegprímásnak, 24 hogy protestáns igazgatót akarnak a Vakok Intézetéhez kinevezni, és ő már Fraknói főigazgató közbenjárását kérte. A jelentés felsorolja a jelölteket, mindegyikről elmondja véleményét, „református felesége van — nem kell", „katolikus, de forradalmi szellemű — nem kívánatos". A főnöknő kéri az egyház fejét, interveniáljon Hómannál ugyanúgy, mint hét évvel korábban. Jellemző, hogy a protestáns jelöltet még az ott tanító katolikus tanerők is támogatják, és minden emberi számítás szerint ő lenne a legalkalmasabb, mert régen ott tanít, állandóan helyettesíti is az igazgatót. A klérus mégsem tud belenyugodni, hogy egy ilyen pozícióba ne a saját emberét ültesse. Jelentős a befolyás a szegényházaknál, jótékonysági intézményeknél, hacsak azokat nem kimondottan más felekezet tartotta fenn. A Horthy ék szervezte ún. iskolánkívüli népművelést a legfelsőbb egyházi vezetők igen komolyan támogatták, 25 nehezebben ment ez az 599
